Belföld

Nem lehet igazgató, mert védte az iskola nevét

Csütörtökön döntenek a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatói posztjáról. A közgyűlés új vezetőt akar, mindenki más ragaszkodik a régi igazgatóhoz. Szerda délután demonstrálnak az öregdiákok, meghívták a városvezetést is.

Korábban már írtunk arról, hogy Miskolc város közgyűlése új vezetőt akar kinevezni az országos hírű Földes Ferenc Gimnázium élére, az iskolát másfél évtizede vezető Veres Pál helyett. Januárig ez a jog a képviselő-testületet illeti meg, utána már az állam nevezi ki az iskolavezetőket. Amennyiben most megkötik a szerződést az új vagy a régi-új igazgatóval, akkor öt évig ő irányítja a gimnáziumot.

A közgyűlés csütörtökön dönt az ügyben. Két jelölt van, egyikük Veres Pál, akinek – bár kihívó nélkül indult – az első, júniusi pályázati körben nem fogadta el a testület a pályázatát. A másik egy helyi általános iskola ének-történelem szakos pedagógusa, Dávid Enikő. Megkérdezték a szülőket, a diákokat, az iskola tanárait és egyéb alkalmazottait, kit támogatnak, mindenki száz százalékban Veres mellett tett le a voksát, és száz százalékban utasította el a 61 éves Dávid Enikőt.

A közgyűlésnek ugyanakkor jogilag nem kötelező a döntésnél figyelembe venni e véleményeket. Az oktatási bizottság mindenesetre nem támogatta a régi igazgató kinevezését, sőt hárítaná a döntést az új vezetőről. Úgy vélik, jobb, ha megvárják a januárt, akkor már nem helyi ügy lesz a gimnázium vezetőjének megnevezése, majd az állam megtalálja a megfelelő vezetőt.

Az előjelek tehát arra mutatnak, hogy vagy nem lesz továbbra sem igazgatója a Földesnek (jelenleg a korábbi igazgatóhelyettes, Fazekas Róbert az ideiglenes vezető), vagy nem Veres Pálnak fogják hívni.

A Földes Ferenc Gimnázium Öregdiák Egyesülete ezért szerda délután 5 órára szimpátiatüntetést szervez Veres Pál mellett a Városháza elé. A boon.hu-n megjelentek szerint levélben felkérték Kriza Ákos polgármestert, az oktatásért is felelős alpolgármestert, Kiss Gábort, illetve az összes döntéshozót, hogy menjenek el, hallgassák meg a miskolciak véleményét. Azt is felajánlották, hogy érveljenek az igazgatóválasztással kapcsolatos álláspontjuk mellett. Egyelőre nem tudni, elfogadják-e a meghívást.

A gimnázium honlapján olvasható közleményben a megbízott igazgató leszögezi: “A demonstrációt és a demonstráción való részvételt az iskola nem szervezi, és nem szabályozza. Tekintettel az iskola jó hírére és a Földes iskolapolgárok érintettségére, a tanártársak és a diákság tagjainak a rendezvényen történő megjelenéséről mindenki saját lelkiismerete szerint dönt. Azoktól, akik úgy döntenek, hogy megjelennek a rendezvényen, méltóságteljes és felelős magatartást kérünk.”

Júniusban Papp Zsolt, a miskolci polgármesteri hivatal oktatási ügyekért felelős főosztályvezetője úgy nyilatkozott, hogy elismerve a pedagógus eddigi tiszteletre méltó eredményeit, egy új vezetésben látja a továbbfejlődés lehetőségét. „Az elkövetkező időszakban mindenkinek közösen kell azon dolgoznia, hogy az intézményben folyó munka eredményei újra a 90-es évekéhez legyen hasonló. Ebben bízva fog az önkormányzat továbbra is együttműködni az intézményekkel és a szülőkkel is.”

A vezetőváltás indoklásaként az önkormányzat másutt is az intézmény színvonalának csökkenését jelölte meg. Ezt azonban, mint írtuk, Veres Pál tételesen, adatokkal bizonyítva cáfolta.

Korábban az önkormányzat az iskola nevét is meg akarta változtatni, mondván, hogy Földes Ferenc baloldali aktivista volt. Ezt az emiatt szerveződött öregdiák-egyesület elutasította, és aláírásgyűjtéssel, demonstrációval végül is meg is akadályozta. Úgy vélték, az iskola, amely a megye legjobb tanulóinak gyűjtőhelye lett az évtizedek alatt, ezen a néven érte el eredményeit. Az „ellenállók” mellé állt Veres Pál is. A miskolciak – mint ez az igazgatóváltásról szóló cikkek kommentjeiből is kiderül – Veres Pál eltávolítását erre az ügyre vezetik vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik