Belföld

Mindenkibe belekötött a részeg férfi a győri állomáson

Más is történt a hétvégén: telefonon csalták ki egy nagymama pénzét trükkös tolvajok, ittas vezető jelzőtáblákat döntött. Kékfény.

Telefonon csalták ki a nagymama pénzét

A 87 éves nénit délután hívta vezetékes telefonján egy nő, aki mamának szólította és az unokájának adta ki magát. Elhitette, hogy szerződés miatt kellene neki pénz. Közölte, anyukájával megbeszélték, majd ő visszaadja a nagymamának a kölcsön kért összeget.  Ő most nem tud elmenni a pénzért, egy ismerősét – akiről személyleírást is adott – küldi, tíz perc múlva a ház előtt várja a mamát. Az idős asszony 300 ezer forintot átadott az ismeretlen trükkös csalónak – tájékoztatott Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kidöntötte a jelzőtáblákat, majd a helyszínről távozott…

Az úttest közepén lévő járdasziget jelzőtábláit döntötte ki helyéről gépkocsijával Péren egy 35 éves férfi. A járművezető miután a baleset megtörtént, s autója mozgásképtelenné vált, két férfi segítségével azt az útról lehúzta, majd távozott a helyszínről. A kiérkező rendőr a helyszínelést követően a Pért Győrsággal összekötő útszakaszon vonta igazoltatás alá a balesetet okozó, ittas férfit.

Készpénzzel, szeszes italokkal és cigarettával „rövidítették meg” a büfést

A mosonmagyaróvári rendőrök a körzeti megbízott információja alapján elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint a dunaszigeti büféből készpénzt, szeszes italokat és cigarettát tulajdonítottak el. A visszajáró tolvajok egyike korábban alkalmazottként dolgozott a Duna holtága melletti falatozóban, ahonnan 26 éves társával együtt a zárást követően több üveg, különböző márkájú  szeszesitalt, dohányárut tulajdonítottak el. A lopott termékeket a rendőrök egy lakókocsiban betárolva megtalálták, melyeket az elkövetők saját fogyasztásukra tulajdonították el.

A kasszából hiányzó több tízezer forint berolnizott aprója a házkutatás során ugyancsak előkerült. Az ügyben lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság.

Trükkös tolvajok az autópályán

Késő délután lépte át az államhatárt személygépkocsijával az a házaspár, akik az M1 autópálya egyik benzinkútjának parkolójában álltak meg pihenőre. Míg a magyar állampolgárságú asszony autópálya matricát vásárolt, addig lengyel férje nyitva hagyott járműve mellett cigarettázott. Egy elegánsan öltözött férfi, kezében térképpel lépett oda a dohányzóhoz, s tört német nyelven kért útbaigazítást tőle.

Míg a sértett figyelmét ily módon elterelte, addig társa az autó utasterében lévő kézi táskát tulajdonította el készpénzzel, iratokkal, bankkártyákkal együtt, mellyel mintegy kétszázezer forint kárt okozott a házaspárnak.

Részeg garázda

A kapitányság ügyeletét hétvégén hajnalban értesítette a győri vasútállomás előtti büfé alkalmazottja, hogy a falatozó épülete előtt egy részeg üvöltözik. Mindenkibe beleköt, s nem hajlandó távozni. A kiérkező járőrök a földön fekve találták az ittas férfit. Az adatgyűjtés során megállapítást nyert, hogy a  34 éves helyi lakos már erősen ittas állapotban érkezett a büfé elé. Először csak szidalmazta a vendégeket, majd távozott. Visszatérésekor egyre agresszívabban viselkedett, majd egy váratlan pillanatban, alkarjával betörte az étkezde ablaküvegét. A falatozó alkalmazottja, hogy a további rongálást megakadályozza, a büfé épülete elé ment. Ott előzetes szóváltást követően összeverekedett a garázda férfival.

A járőrök előállították a részeg férfit, aki rongálásával százötvenezer forint kárt okozott. Ellene a Győri Rendőrkapitányság garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik