Szellemességeket sem mellőző interjú olvasható a ma megjelent Heti Válaszban Sólyom Lászlóval.
A cikk apropója a volt államfő minapi aszófői, erősen kormánykritikus beszéde. Ennek kapcsán meséli Sólyom a riporter Stumpf Andrásnak, hogy már februárban igent mondott a felkérésre, sőt három héttel a falunap előtt érdeklődött a helyiektől: „Mit szeretnének hallani, miről beszéljek. Azt a választ kaptam: mondjam el, hogyan látom az ország helyzetét. Ezt tettem.”
Stumpf kérdése: „Tehát nem volt belső tusa vége ez, amikor a volt köztársasági elnök eldönti, hogy kritikájával a nyilvánosság elé lép és megmutatja: ’felébredt’?” „Köszönöm, nem vagyok aluszékony. A kormányváltás óta nem egy előadásban mondtam már el véleményemet” – így az államfő.
Csatlós sereg
Sólyom, szokása szerint, a Fideszt és az MSZP-t is üti, továbbá szinte mindenkit, aki értelmezni próbálta aszófői fellépését, de még azokat is, akik kiemeltek egy-egy szakaszt az ezek szerint kizárólag a maga teljességében értelmezhető gondolathalmazból. Vegyük sorra.
„Jellemző persze, hogy szinte csak a kritikai megállapításokat idézték abból, amit Aszófőn mondtam” – ez szól a politológusoknak meg a médiának.
De a legtöbbet a kormány kapja, különösen stílusa, a szabadságharc és a fülkeforradalom miatt. „Nem árt emlékeznünk rá, hogy Magyarország – sok nagy sikerünk mellett – a bukott szabadságharcok országa. A harc jó jelszó lehet, a tényleges háborúzás azonban – mármint az ország szempontjából – tévedés volt. Megvalósult a rajtaütésszerű törvényhozásban, az előkészítés és indoklás nélküli intézkedésekben. Háborúban senki sincs biztonságban. A jogbiztonság hiányát nem csak a gazdasági élet panaszolja és sínyli meg. Az igazi baj az, hogy az ország működésének alapjai is bizonytalanná váltak, amikor az alkotmány a napi hadműveletek puszta eszközévé lett. Gondoljunk a gyakori, a képviselőket is meglepetésként érő alkotmánymódosításokra, a sarkalatos törvényhozás fordulataira, amelyek, például egyházügyben a csatlós sereget is hidegzuhanyként érik” – fogalmaz Sólyom.
Másutt így összegez: „Az eddigi eredmények nem igazolják a háborús módszert. A legnagyobb ellentmondás az, hogy valójában nincs is háború.” Majd hozzáteszi, hogy míg az eurózóna országai, sőt Lengyelország, Csehország és Szlovákia is úgy kezelte a válságot, hogy közben megőrizte alkotmányos kultúráját, „a magyar kormányzat, a magyar törvényhozás lerombolta” azt.
Megint másutt, a magyar kétharmad térfoglalására és román belpolitikai villongásokra utalva így nyilatkozik: „Ez az érv azt a veszélyes tévedést sugallja, mintha az alkotmányos korlátok átlépése a többség megszerzésétől vagy létszámától függően más megítélés alá esne. Azt a száz százalék sem engedheti meg magának… Amikor itthon egyéni indítvánnyal lefejezik a bírói hatalmi ágat, ahogy eltávolították a Legfelsőbb Bíróság vezetőjét, az semmivel sem különb a Basescu menesztésére tett kísérletnél.”
A kétharmaddal átírt alkotmányra ezt mondja: „A kultúra nem mást: önkorlátozást jelent. Megfogjuk a kést, a villát, holott a törvény nem tiltja, hogy kézzel együnk. Aszófőn egyébként nem volt szükség ilyen hasonlatokra. Nagyon is értették, hogy a kultúra egyszerűen azt jelenti, hogy van, amit – noha a jogszabályok szerint éppen meg is tehetné – nem tesz meg a rendes aszófői ember.”
Viszont a nem rendesek közé sorolódik a parlamenti egyharmad. „Az ellenzék, amelynek napi piszkálódásoknál többre eddig nem futotta, valószínűleg idézni fogja egyes mondataimat, de egyáltalán nem hiszem, hogy örülne neki, ha – a szokásos terminológiánál maradva – a közép erősödne… A túlzó, alaptalan rágalmazást, amely lopakodó fasizmust, diktatúrát kiált, vissza kell utasítani. Az ilyesmi a tárgyilagos kritikát is megnehezíti.”
Piros pont
Bizakodásra adhat okot, hogy néhányan szerencsére exállamfői dicséretben részesülnek.
Elsőként is TGM. „A normalitásra, színvonalra persze mindkét oldalon találunk példát: Tamás Gáspár Miklós például, aki kellő műveltség és szabadság birtokában van, nem vette elő a régi paneleket a beszédemmel kapcsolatban. (TGM-nek a hvg.hu oldalon megjelent írását amúgy mi is ajánljuk polgártársaink figyelmébe.)
Piros pont jár a föntebb már megsimogatott aszófőieknek is, akik „meglepően jól” fogadták Sólyom alkotmányügyi fejtegetéseit. „Aszófő öntudatos, nyolcszáz éves múltjára büszke, kritikus és jobboldali falu… Aszófő akár a mérsékelt jobboldal szimbóluma is lehet. Azé a jobboldalé, amely nem elfogult, amelyen nincs szemellenző, amely érdeklődő és nem rest a saját táborát is tárgyilagos kritikával szemlélni.”
A szent keze
Az interjú hosszan foglalkozik azzal a fideszes ötlettel, miszerint előzetes feliratkozáshoz kéne kötni a választásokon való részvételt. Sólyom Aszófőn alkotmányellenesnek minősítette az ideát, a Heti Válaszban pedig így fogalmaz: „Korlátozzák az általános választójogot, amely ugyebár történeti alkotmányunk vívmánya, és nem a hanyatló nyugat tévedése volt… Nem is szólva arról, hogy az alapjogok mindenkit megilletnek. Isten napja jóra és gonoszra egyaránt süt. A tudatlan kocsmatöltelék sem zárható ki, márpedig az ötlet éppen egy alkotmányosan igazolhatatlan közéleti tudatossági cenzus.”
Szóba kerül a választókerületi határoknak az ellenzék által kifogásolt átrajzolása. „Lehet, hogy egy-egy utca vagy falu áttolása másik kerületbe ebben a pillanatban a kormánypártoknak látszik kedvezni, de az országos kiegyenlítődést és a jövő bizonytalanságát tekintve ez belefér abba, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Arra kell csak vigyázni, hogy a szent szent maradjon. Az előzetes feliratkozás ötletére azonban az eretnekség gyanúja vetül. Az erről szóló vita az Orbán-éra egyik legfontosabb vitája lesz.”
Sólyom szerint „van hová visszavonulni”. A helyi önállóság fontosságát kiemelve azt állítja a volt államfő: „Itt nem a politikai szólamok számítanak, hanem az, hogyan sikerül megoldani a problémákat.” Az önkormányzatoknál nyílik igazán tér a „méltányosságra, emberségre, a körülmények tekintetbe vételére… Itt látszik meg igazán az együttműködés előnye a harccal szemben. Emellett megtépázva bár, de létezik az Alkotmánybíróság, dolgozik az ombudsman. Működnek példamutató, hatékony civilszervezetek… Az alkotmányos kultúrának sok intézménye és hordozója maradt. Elsősorban persze minden öntudatos ember, aki tudja: ő maga a hatalom forrása. Ez Szent István napján is érvényes és méltó útravaló.”
