Nem került bele a megye olimpikonjait felsoroló összeállításokba például Nemere Zoltán párbajtőröző, aki ugyan Bokodon született, de középiskolai tanulmányait Csongrádon végezte, és ott is kezdett vívni 1958-ban. A 64-es tokiói olimpián már csapatban aranyérmes, és ezt a sikert 68-ban Mexikóban megismételte. Az 1965-ös párizsi világbajnokságon elért első helyezés a legjobb egyéni teljesítménye. Ebben az évben az év vívójának választották. Orvosi diplomát szerzett, de 1972-ben disszidált. A rendszerváltást követően német–magyar kettős állampolgárként hazatért. Később Csongrád díszpolgára lett.
Nemere sok szállal kötődött Csongrádhoz, rendszeresen látogatta a városban élő barátait, és sajnos a halála is az alföldi város környékén következett be, ugyanis Felgyőn szenvedett végzetes autóbalesetet 2001-ben. Tóth Tamás szegedi temetőkutató ismeretei szerint a Farkasréti temetőben nyugszik az egykori kiváló vívó.
Van azonban a megyének még több olyan olimpiai helyezettje, akikről kevés szó esik manapság – mondta a Szeged24-nek Tóth Tamás. – Ilyen például Baranya István birkózó, Csapó Géza kajakozó, Dobai Gyula úszó, Gyuricza József vívó, Juhász Katalin vívó, Littomeritzky Mária úszó, Magay Dániel vívó, Nagy Zsigmond atléta, Ozsvár András cselgáncsozó, Tóth Géza kézilabdázó, Wanie András úszó, Wanie Rezső úszó.
Magay Dániel szegedi piarista diák volt, 1950-től a Budapesti Lokomotív, 1955-től a Budapesti Törekvés kardvívója. 1953-tól 1956-ig szerepelt a magyar válogatottban. Jelentős sportsikereit a magyar csapat tagjaként érte el. 1953-ban szerepelt a vb-n, de nem volt helyezett. 1954-ben csapatban világbajnok, egyéniben nyolcadik volt. Származása miatt csak vívósikerei hatására, 1955-ben vették fel a Budapesti Orvostudományi Egyetem gyógyszerészeti szakára. Az 1956. évi olimpiai győzelem után nem tért haza, az Egyesült Államokban telepedett le. Háromszor nyert egyéni kardvívásban amerikai bajnoki címet, a sportolással azonban hamarosan felhagyott. Jelenleg nyugdíjasként Los Altosban él.
Littomeritzky Mária a Szegedi Úszó Egylet versenyzőjeként kezdte pályafutását, itt lett az úszósport örök szerelmese. A világháború után került a fővárosba, és Sárosi Imre mester tanítványaként a XX. század közepén világra szóló győzelmeket arató magyar női úszósport kiválóságainak egyike volt.
1952-ben ért fel a csúcsra: a 4×100 méteres gyorsváltóval olimpiai bajnoki címet szerzett Novák Éva, Novák Ilona, Szőke Katalin és Temes Judit társaként. Littomeritzky csak az előfutamban úszott, a döntőben a hollandok és az amerikaiak előtt nagy előnnyel és fantasztikus világcsúccsal elsőként beérő váltóból kimaradt. Így a kor szokásainak megfelelően nem kapott aranyérmet és a dobogóra sem állhatott fel, mert csak a döntőben szereplőket tekintették olimpiai bajnoknak. Néhány hónappal a hazaérkezése után azonban a verseny szervezői elküldték neki az aranyérmet, amit a budapesti finn nagykövetségen vehetett át. 1956-ban 100 méteres pillangóúszásban érte el legjobb egyéni eredményét, egy 4. helyezést. Littomeritzky Mária gyógyszerészdiplomát szerzett Szegeden, jelenleg nyugdíjasként Budapesten él.
