Belföld

Véreskezű magyar nagyfejedelmek

Géza nagyfejedelem rendhagyó módon jutott az állam élére és mindent megtett, hogy fia utódlását is biztosítsa. Talán még saját rokonai meggyilkolásától sem riadt vissza. A magyar állam újjászervezése István számára történelmi szükségszerűség volt, de cselekedeteit nem csak a hit, hanem kőkemény dinasztikus érdek vezette.

Kapcsolódó cikkek

Koppány és István ellentéte, a magyarság előtt álló „választás” súlya, a belháború tragédiája legalább az István a király című rockoperából mindenki számára ismert. A valóság azonban, még a bántóan kevés forrás alapján is sokkal árnyaltabb és sokkal prózaibb, mint a műben. Még sok tankönyv magyarázatánál is, amelyek szerint Géza fejedelem azért fordult a nyugati kereszténység felé, mert ellenfelei, a „törzsi vezetők” többsége Bizánchoz csatlakozva fenyegették hatalmát – őstörténetünk kérdéseit feszegető sorozatunk utolsó részéhez értünk.

Szövetség dinasztikus érdekből

Az első ezredfordulón a keleti és nyugati rítusú kereszténység között mély ellentét húzódott, de végleges szakításról túlzás lenne beszélni. A Magyar Nagyfejedelemségre mindkettő hatást gyakorolt, és a támadó hadjáratok lezárása után az államnak el kellett döntenie, miként képzeli el a szomszédaival való békés együttélést. Árpád dinasztiájáról tudjuk, hogy tagjai a X. század folyamán keleten és nyugaton is megfordultak, szövetségeket kötöttek, diplomáciai tárgyalásokat folytattak. Nincs arra bizonyíték, hogy kizárólag egyetlen irányba orientálódtak volna. Ugyanezt mondhatjuk el az országos főméltóságokról is, bár tény, hogy az akkor már Erdélyben berendezkedett gyula családja a keleti kereszténységgel került szorosabb kapcsolatba. A mozgó szövetségek kora volt ez, a Magyar Nagyfejedelemséget összességében „pogányságában el nem kötelezett hatalomnak tekinthetjük a Kárpát-medencében” – magyarázza a Hír 24-nek Szabados György történész, sorozatunk állandó szakértője.

A nyugatra vezetett hadjáratok 955-ben megszűntek, majd megindult a békés kapcsolatfelvétel, a szövetséges keresése az egységesülő Német-Római Birodalom irányába. Bizánc felé mindez később, 970 után kezdődött. Az uralkodó nemzetségben, azaz Árpád leszármazottai közül a Zolta ágra – Taksonyra és fiára, Gézára – volt jellemző a nyugati kapcsolatok formálása. Ebben nincs semmi különös, ha tudjuk, Taksony nagyfejedelem 955 után került az állam élére, birtokai pedig Dunántúlon összpontosultak. Mindeddig megválaszolatlan kérdés, hogy halála után, 972-ben hogyan követhette őt a trónon fia, ahelyett, hogy az ismert szokás szerint Árpád nemzetségének valamely más ágára szállt volna a hatalom. Taksony akarata volt ez, vagy Géza „csikarta ki” valamely módon? Mit tettek ennek megakadályozására az Árpád-utódok? Kik voltak ők és hányan lehettek? Nem tudjuk. A lényeg viszont, hogy a hagyományokkal szakító egyenesági leszármazás már önmagában indokolhatja a külföldi szövetséges keresését.

István érdekében fordult Rómához

Apja örökét folytatva, vagy saját indíttatásból, de Géza nagyfejedelem cselekedeteit már a kezdetektől határozott dinasztikus politika jellemezte. Méghozzá nagyon ravasz politika. Először is feleségül kérte és kapta Saroltot, az erdélyi gyula lányát. A gyula nemcsak az ország második főméltósága volt, de bizánci rítus szerint meg is keresztelkedett. A házassággal tehát a nagyfejedelem „kelet felől” a lehető legerősebb kötelékkel biztosította magát. Az új hit felé politikai alapon kezdett tájékozódni, útja logikusan vezetett a német nagyhatalomhoz és a nyugati kereszténységhez. Ő maga is megkeresztelkedett, miközben elhihetjük a forrásoknak, hogy lelkében pogány maradt. Fiát keresztény szellemben neveltette és a német uralkodóház egyik „legértékesebb” tagja, a későbbi német-római császár (II. Henrik) testvére, Gizella kezét sikerült számára megszereznie. Az ő személye volt a két monarchia jó kapcsolatának élő záloga, és Géza biztosítéka céljai elérésére.

Gondoljunk bele, a korabeli Európa egyik leghatalmasabb dinasztiája „elpazarolna-e” egy hercegnőt egy távoli fejedelemutód ki tudja hányadik feleségének? Persze, hogy nem. Gizella 995-ben a Magyar Nagyfejedelemség jövendő első asszonyaként érkezett hazánkba. Garancia volt, hogy a szomszédos nagyhatalom minden eszközt bevet majd annak érdekében: Géza halála után is a kereszténnyé lett Zolta-ág, vagyis István kezében marad a hatalom. Géza tehát korántsem azért fordult a nyugati kereszténység felé, mert Bizáncnál már csak sokadik lett volna a sorban… Belpolitikai kényszer sem magyarázhatja tettét, hiszen a magyarság döntő többsége bár elnéző volt a keresztséggel, de megmaradt saját pogány hitvilágánál – emeli ki Szabados György. A következő kérdés, miért lehetett ilyen, meglehetősen „sima” István hatalomátvétele, azaz az igen távoli rokon Koppányon kívül Árpád terebélyes dinasztiájából miért nem követelte senki más a hatalmat?

Véres leszámolás?

A források nem fogalmaznak túl egyértelműen első szent királyunk édesapjáról, de sötét titkokat sejtetnek. Thietmar, a kortárs merseburgi püspök szerint Géza „igencsak kegyetlen volt, és sokakat ölt meg hirtelen felindulásból”. Szent István nagyobbik legendájában Gézával isteni látomás közölte, miért nem lehet ő minden magyarok keresztény uralkodója. „Nem neked rendeltetett az, amit eszedben forgatsz, mert kezedet embervér szennyezi. De tőled fog születni az a fiú, akire az Úr az Isteni gondviselés tervéből mindezek elintézését bízza majd”. Bizonyítani nem lehet, de kizárni sem, hogy Géza módszeresen kiirtotta családja azon tagjait, akik fia utódlását veszélyeztethették volna. Az is figyelemre méltó tény, hogy Árpád hét fiától származó, az ezredfordulón életerős, uralkodásra érett leszármazottai történetünk idejére egyszerűen eltűntek a forrásokból – hívja fel a figyelmet a történész.

Ha így állt a dolog, hogyan úszhatta meg a tisztogatást és egyáltalán ki volt Koppány? Egyik kérdésre sem tudjuk a választ. Az Árpád-dinasztia valamelyik idősebb ágából származhatott: ez abból derül ki, hogy a főhatalomra tört, és István anyját nőül akarta venni. Utóbbi steppei eredetű szokás arra volt jó, hogy a feleség hozománya a családfő halála után is a nemzetség kezén maradjon. Mindezeknél fogva Koppány a régi rend szerint joggal követelte magának a nagyfejedelmi trónt. Érdekes kérdés, de csak zárójelben térünk ki rá, hogy az erős jellemű Sarolt milyen szerepet játszhatott a Géza halála utáni években. Ha ősi szokás szerint feleségül megy Koppányhoz, a hatalom csúcsán marad, régi-új fejedelemasszony lesz. Ezzel szemben fia érdekében mégis a mellőzöttséget választotta volna az az asszony, akit Thietmar így jellemzett: „mértéktelenül ivott, és katona módjára ülve meg a lovat egy embert hirtelen haragjának túlzott hevességében megölt”? Vagy Istvánnal szembefordulva vissza kellett vonulnia? Nem tudjuk, Sarolt a jól ismert dilemmát követően eltűnt a történelem színpadáról.

Véres törvényszerűség

István és Koppány összecsapása 997-ben zajlott le, de tétje korántsem a pogányság, vagy kereszténység kérdése volt – erősíti meg Szabados. A pogány hitvilág nem is ismerte a vallási türelmetlenség fogalmát. Ha a tipikus utódlási harcnak mindenképp vallási színezetet akarunk adni, akkor azt mondhatjuk, itt dőlt el, hogy aktuális esetben a Magyar Nagyfejedelemség főhatalmát az Árpád-ház pogány vagy keresztény ága viszi-e tovább. Dinasztián belüli leszámolás történt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a hadműveletek is lokálisak maradtak, végig a két rivális uralmi területein, azaz a Dunántúlon zajlottak. És ha Koppány győz? Ez esetben feltehetően belőle vált volna az „új Géza”. Az is meglehet, hogy győzelme esetén – praktikus okokból – a németek is ugyanúgy támogattak volna, mint korábban Istvánt; amennyiben Koppány hajlandó lett volna legalább politikai számításból felvenni az új hitet. Magyarország számára viszont rövid távon sem volt más választás, mint a kereszténység felvétele: Bizánc hatalma csúcsán állt, a német területek összekovácsolódtak. A mégoly erős ország nem bírta volna sokáig a pogánysága miatti fegyveres térítés állandó nyomását.

Történelmi szükségszerűség volt tehát, hogy a magyar állam beilleszkedjen a keresztény államkörbe. Hogy ez akkor és úgy történt, ahogy és amikor, azt pedig egy dinasztikus hatalom-kisajátítási kényszer írta elő, amely során a Zolta-ág magánál tudta tartani a trónt. Nagy árat fizettünk érte, Szent Istvánt nagyon is világi célok mozgatták, és elérésük érdekében nem válogatott az eszközökben. Megjelentek az adók, háttérbe szorult a magyar nyelvű műveltség. (Magyarországon a magyar csak 1844-ben lett államnyelv!) Türelmetlenül és véresen, de István mégis sikerrel vezényelte le a változást: az új évezredben megszülető Magyar Királyság önálló országként vált az európai államközösség részévé. A steppei népek közül egyedül a magyarságnak sikerült nemcsak megmaradnia, de jelentős hatalommá válnia Európa közepén: egyedülálló jelenség ez a világtörténelemben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.