Belföld

Erős kéz tartotta a magyarokat

Európa egyik legerősebb államát a X. században nem önálló törzsek laza szövetsége alkotta: a Magyar Nagyfejedelemség egy központilag irányított, egyetlen akaratnak engedelmeskedő monarchiaként foglalt helyet a kontinens közepén.

A Kárpát-medencében letelepedett magyarok a X. század során vegyes gazdálkodást folytattak. Földet műveltek, kertkultúrákat neveltek, állatot tenyésztettek. Okkal feltételezhetjük, hogy téli és nyári szállásaik is voltak, laktak sátorban, de építettek házat, sőt földvárat is. Az őseink „sültnomád” életmódjáról alkotott képet mára meghaladta a tudomány, mint ahogy azt is elvethetjük, hogy a magyar állam kereteit bármiféle törzsszövetség adta volna. Korábban létezhetett, de a köztudattal ellentétben a Kárpát-medencei állam már túllépett ezen a formán.

A nagyfejedelemség nagy fejedelme

A korra vonatkozó források alacsony száma nagyban megnehezíti, hogy a X. századi magyar állam szerkezetét teljes valójában megismerjük. Egyedül külhoni történetírók munkáira hagyatkozhatunk, ám ezek legnagyobb hátránya, hogy nem jártak a Kárpát-medencében: információik és következtetéseik alapját jószerivel a területükön felbukkanó magyar harcosokkal való kapcsolatuk jelentették. Ritka az olyan, első kézből való visszaemlékezés, mint például Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár feljegyzése, amelyet kortársként, magyar követekkel való találkozások alapján készített – magyarázza az FN24-nek Szabados György történész, sorozatunk állandó szakértője.

Korábbi cikkeinkben az Álmos által Etelközben megszervezett magyar államot a Kárpát-medencében is következetesen Magyar Nagyfejedelemségnek neveztük, az élén álló uralkodót pedig nagyfejedelemnek. Nem véletlenül. E jelző utal ugyanis a legfelsőbb hatalom birtokosára, egyben megkülönbözteti a pogány kor egyeduralkodóját a kereszténység évszázadaiban regnáló, a királynál alacsonyabb rangot viselő fejedelmektől – gondoljunk csak a XVI–XVII. század erdélyi fejedelmeire.

A nagyfejedelemség egyben kifejezi a magyar állam súlyát is a korabeli Európában. A mai praktikus megfontolás mellett azonban két szerző, egymástól függetlenül ugyancsak nagyfejedelemnek nevezi Álmos és Árpád utódait. Bíborbanszületett Konstantin a „megas arkhon”, vagyis nagyfejedelem címmel illeti Árpádot. Dédunokáját, Gézát a kortárs Querfurti Bruno a „senior magnus” kifejezéssel illeti, ami szintén nagyfejedelemként értelmezendő.

Istenként és Isten kegyelméből uralkodva

Korábbi cikkünkben említettük, hogy a Levedi szervezte első magyar „előállam” még valóban a törzsfők által irányított szövetségi szerveződés volt, Álmossal azonban a fejlődés egy új szakaszába érkeztünk. A nagyfejedelem egy személyben volt maga az uralkodó, akinek legitmizációját az Árpádok Attila-hagyománya és a Turul-monda jelentette. Személyét jóval mélyebb szakrális tisztelet övezte, mint keresztény utódjáét: míg a keresztény király Isten kegyelméből uralkodott, addig a nagyfejedelem maga volt – némi túlzással élve – a halandó isten. Tetten érhető ez az első ezredforduló után is abban a tényben, hogy a keresztény magyar királyok központi hatalma és hazai tekintélye meghaladta a nyugat-európai uralkodókét – emeli ki a történész.

A nagyfejedelmi méltóság Árpád leszármazottai között járt körbe. A dinasztia tagjai fontos katonai és diplomáciai küldetéseket láttak el: Árpád dédunokája, Termacsu például a bizánci császárhoz járuló magyar küldöttséget vezette 948 körül, míg a későbbi fejedelem, Taksony ez idő tájt egy Dél-Itáliában hadakozó kontingens parancsnoka volt.

A hatalom csúcsa

Ebből és néhány közvetett forrásból táplálkozik mindaz a csekély tudás, amit a fejedelem napi feladatairól ismerünk vagy következtetünk: a hadjáratok, követjárások, a szövetségkötések, az egész „külpolitika” egyetlen központi akaratot tükröz. Hogy ez egyetlen „nagyfejedelmi akarat”, esetleg egy fejedelmi tanács közös döntése volt-e, nem tudjuk. A IX. század közepétől Szent Istvánig a magyarokon egyetlen személy, a nagyfejedelem uralkodott – nyomatékosítja Szabados.

A gyula és a horka hadvezéri és bírói jog- és feladatkörrel az államhatalom második szintjét képviselte. Ezen tisztségek öröklődtek, és mivel „túlélték viselőjüket” intézményként tekinthetünk rájuk. „Első fejük az Árpád nemzetségéből sorban következő fejedelem, és van két másik is, a jila (gyula) és a karcha (horka), akik bírói tisztséget viselnek; de van fejedelme minden törzsnek is. Tudnivaló, hogy a jila és a karcha nem tulajdonnév, hanem méltóság…” – írja Bíborbanszületett Konstantin, aki információit első kézből, az udvarában követként megjelenő Bulcsú horkától és Árpád dédunokájától, Termacsutól szerezte.

Törzs vagy nemzetség?

Amellett, hogy a császár nem említi a kettős uralomra utaló kendét, egyben megadja a magyar államvezetés harmadik szintjét, az úgynevezett törzsfőket. Első látásra az alá- fölé rendeltség helyett inkább mellérendelő viszony látszik a fejedelem, a gyula, a horka és a törzsfők között, és ez késztette a történészeket a törzsszövetségi állam elméletének megalkotására.

Konstantinnál azonban bonyolult terminológiai problémával állunk szemben, a császár ugyanis ezen alegységekre a „genea” szót használja, ami elsősorban nemzetséget jelent; ennek csak közkeletű fordítása a törzs is. Szabados György szerint a szövegkörnyezet dönti el, hogy épp melyik fogalomra gondolt a császár, de van más bizonyíték is. Mielőtt tovább mennénk, tisztázzuk a törzs és a nemzetség közti különbséget. A nemzetség a nagycsaládnál nagyobb egység, természetes vérségi szerveződés adott népen belül, a törzs pedig nemzetségekből szervezett, mesterséges katonai és politikai közösség.

A megoldást ugyancsak a Bíborbanszületett államkormányzati műve rejti, ahol rögtön a fent idézett rész előtt írja: „A türköknek ez a nyolc törzse nem hunyászkodik meg a maga fejedelmei előtt, de megegyezésük van arra nézve, hogy a folyóknál, bármely részen üt ki a háború, teljes odaadással és buzgalommal harcolnak…” Ki, azaz az államvezetés vázolt három szintjéből melyik előtt nem hunyászkodik meg a nyolc genea? Ha az első kettő előtt, az gyenge államot és erős „törzsfőket” feltételez. Tekintve azonban a Magyar Nagyfejedelemség sikeres, aktívan kezdeményező külpolitikáját, szervezettségét, ez nem életszerű.

A szöveg eleve azt jelenti, hogy a saját partikuláris vezetői előtt nem hunyászkodik meg a nyolc „genea” népe, mert hatalmuk már megkopott, meghaladta az idő és az állam fejlődése. Ők már nem politikai szervezetek fejei, hanem a nemzetségeket összefogó vezetők, ha úgy tetszik az egymással rokonságban álló nagycsaládok fejei. A törzsi széttagoltság, kis törzsi „államok” léte ellen szól az is, hogy a külföldi források kivétel nélkül magyarok támadásairól tudósítanak, és nem a nyékek, megyerek, keszik vagy bármely más „törzs” betöréséről. Nem úgy, mint a szomszédos Keleti Frank Királyság esetében, amikor a források nem németekről, hanem következetesen bajorokról, szászokról beszélnek.

A monarchia

Vagy térjünk vissza utoljára Konstantin idézett mondataihoz: a nyolc genea fejét élesen elválasztja a nagyfejedelemtől, a horkától és a gyulától, még csak nem is utal arra, hogy bármelyikük egyben valamely törzs vezetője is lenne. Összefoglalva tehát az Álmos alkotta Magyar Nagyfejedelemség a IX. század közepén, Etelközben túllépett a törzsek alkotta szövetségi állam keretein, megszületett az egyetlen fő irányítása alatt álló monarchia. Az uralkodó munkáját mind a hadvezetés, mind a külkapcsolatok építése terén két főméltóság, a gyula és a horka segítette, de feltételezhetően belföldön is így jártak el.

Az egykor nagyhatalmú törzsfők hatalma megkopott, de nemzetségükön belüli vezető szerepük okán helyet kaphattak az államhatalom harmadik szintjén. Nem tudjuk, milyen jog- és feladatkörökkel bírtak a nemzetségfők, mennyire volt beleszólásuk az országos politikába. Valószínű ugyanakkor, hogy mint harmadik főméltóság, a nemzetségfő a fejedelem közvetlen tanácsadó testületének tagja lehetett és a maga szintjén kivette részét az államérdekű hadjáratok vezetéséből is .

Források hiányában nem ismerjük a nagyfejedelemség belső életét, közigazgatását. Minden tudásunk külhoni forrásokon alapszik, amelyek természetszerűleg nem is ismerhették társadalmunk belső tagozódását, az élet szervezésének szintjeit, a hadba hívást, a nagyobb munkák megszervezését, kereskedelmi kapcsolatainkat. Amit azonban a külföldiek „szemüvegén keresztül” is világosan látszik: a Kárpát-medencében nem egy széttagolt, törzsi állam, hanem erős központi kéz által irányított monarchia lépett fel Európa egyik meghatározó hatalmaként.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.