Fotók: Vanik Zoltán
Mi vezérelt téged, hogy erre a pályára lépj?
Már gyerekkoromban is sokat mozogtam. Tizenévesen gimnasztikázni kezdtem. Egyszer csak úgy éreztem, szeretném kipróbálni magam a cirkusz világában. Így a szüleim 1979-ben beírattak az akkor Állami Artista Intézetnek, (jelenleg Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola ) nevezett artistaképzőbe.
Hogy jutottál külföldre?
Több cirkusznál is szerencsét próbáltam. Egy éve jöttem el a világhírű Cirque du Soleil színpadáról, ahol partnernőmmel, Yana Semilettel szerepeltünk együtt.
Nem tűnik egyszerűnek az erőemelő szobor műfaj. Elképedve néztük, ahogy kapaszkodás nélkül egymásra tekeregtetek. Nagy erőnlétet igényel?
Igen. Gondolj bele, Yana csupán ötven kiló és mégis fel tud emelni engem. Naponta több órát kell kondizni, hogy formában maradjunk. Ezt a műfajt egyébként mi kezdtük először Európában.
Hány órát készültök naponta az előadásra?
Szinte az egész napot készülődéssel töltjük. Reggel a menedzselés zajlik, aztán jöhet az edzés, a próba majd a koreográfia fejlesztése. Nem élünk egymással párkapcsolatban, mégis nagyon fontos, hogy a partnerem nő, hiszen így harmóniát szimbolizálunk.
Nagyon érdekes a festés rajtatok, ez valami különleges tartozéka az előadásnak?
Sima testfestéket használunk. Csupán a látvány kedvéért. Bár meg kell hagyni, sokáig tart, amíg tetőtől talpig bekenjük magunkat. Körülbelül másfél óra.
Mióta nem jártál magyar színpadon?
1983 óta. Ezért is nagy megtiszteltetés számomra, hogy most újra itt lehetek. Jó újra itthon lenni. Természetes a verseny is fontos számunka, mi is nyerni szeretnénk.
Meglehet élni ebből?
Igen. Mi legalább is megélünk belőle. Bejártuk szinte egész Európát. Többnyire már nem cirkuszban, hanem gálákon lépünk fel. Van rá kereslet, az embereknek kíváncsiak ránk.
