Belföld

Sarokba szorították Gyurcsányt

Az MSZP-frakcióülésen több támogatója is egyértelművé tette: nem tartanak vele, ha új pártot alapít.

Sarokba szorította a frakció Gyurcsány Ferencet – írja forrásaira hivatkozva a Népszabadság. A kilenc órán át tartó frakcióülésen vitatták meg a volt kormányfő törekvéseit az MSZP képviselői és a Népszabadság információi szerint Gyurcsány több frakcióbeli támogatója is egyértelművé tette: ha választani kell az MSZP és egy új párt között, akkor az előbbit választják.

A volt kormányfő a zárt ülésen ismét elmondta, hogy három forgatókönyv lehetséges: vagy sikerül a párt megreformálása, vagy nem, és akkor teljesen háttérbe vonul, vagy új mozgalmat alapít.

A lap úgy tudja, a pártszavazáson a választmány olyan kérdésekkel is kiegészíti majd a gyurcsányi hat pontot, hogy alulról vagy felülről építkező pártot szeretnének-e a tagok, vagy, hogy milyen módon engedjék be a liberális és konzervatív értékeket képviselőket: párton belül akarják-e integrálni őket vagy csak programalapon kössenek szövetségeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik