Belföld

Itt vannak a töriérettségi megoldásai

A tanárok szerint a feladatok könnyűek voltak, de változatosak.

Lezajlottak a történelem írásbeli érettségik. A középszintű feladatsorban a rövid választ igénylő feladatok többek között a római kor építészetével, a középkori gazdaság fejlődésével, a tatárjárással, az1848-49-es szabadságharccal, az Egyesült Államok 18. századi történelmével voltak kapcsolatosak, de érintettek olyan témákat is, mint az állampolgári jogok kérdése, vagy a fejlődő országok problémái – írja az FN.hu.

A nyolc kifejtős kérdés közül a diákoknak összesen egy egyetemes történelemre vonatkozó, és két magyar történelemre vonatkozó témát kellett választaniuk a gótikus építészettől a nemzetiszocialista államig, vagy a Mátyás-kortól a Kádár-korig, és a rendszerváltásig terjedt a választható kérdések sora. A hírportálnak nyilatkozó egyik tanár szerint történelmi tárgyi tudás nélkül is megoldhatónak tűnik a feladatlap. Az egyik gimnázium igazgatója úgy véli, könnyű, de változatos, színes példákra kell válaszolni a diákoknak.

A történelemérettségi megoldásait megtalálja az FN.hu-n.

Történelemből középszinten 1276 helyszínen 86 396 tanuló, emelt szinten 106 helyszínen 6265 diák érettségizett. Történelem tantárgyból középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, emelt szinten angol, francia, horvát, német, spanyol és szerb nyelven is tettek érettségi vizsgát.

A középszintű írásbeli vizsga 180 percig tartott és két feladatsorból állt: az egyszerű, rövid választ igénylő, valamint a szöveges (kifejtendő) feladatok megoldásából. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatta meg az egyes feladatok között és azok megoldásának sorrendjét is meghatározhatta.

Az írásbeli feladatsort mintegy 60 százalékban a magyar, mintegy 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkották. Az összes feladat mintegy 50 százalékát a XIX. és a XX. század történelme adta.

A történelem vizsgatárgy emelt szintű írásbeli vizsgája 240 percig tartott. A vizsga két feladatsorból állt (egyszerű, rövid választ igénylő, illetve szöveges – kifejtendő – feladatok megoldása). A diákok először az I. feladatlapot oldották meg, a vizsgadolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjtötte. Ezután osztották ki a II. feladatlapot.

Az írásbeli feladatsort itt is mintegy 60 százalékban a magyar, mintegy 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkották. Az összes feladat mintegy 50 százalékát a XIX. és a XX. század történelme adta. A II. részhez vizsgázónként szükséges segédeszköz a középiskolai történelmi atlasz, amelyről a vizsgázó gondoskodott, továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosított.

AJÁNLOTT LINK:

Kádár-viccek az érettségin (FN.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik