Belföld

Az ellenzék is vitázik a sarkalatos törvényekről

Az MSZP és az LMP is részt vesz az új alkotmány részleteit kibontó törvények vitájában.

Lamperth Mónika, az MSZP közjogi kabinetjének vezetője szerint a szocialista pártnak ott kell lennie a sarkalatos törvények parlamenti vitájában- írja a csütörtöki Népszabadság. Ahogy a lapnak fogalmazott: a Fidesz az új alkotmánnyal bilincset készített, amelyet a sarkalatos törvényekkel akar rákattintani a következő kormány csuklójára, úgy, hogy eközben Orbán Viktor zsebre teszi a bilincs kulcsát. Hozzátette: az MSZP-nek a sarkalatos törvények vitájában folyamatosan rá kell mutatni arra, hogy milyen kockázatokkal, veszélyekkel jár a Fidesz kísérlete saját hatalmának bebetonozására, a következő kormány mozgásterének szűkítésére – írja a Népszabadság.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője pedig azt mondta, hogy részükről fel sem merült, hogy ne vegyenek részt a sarkalatos törvények parlamenti vitájában. Schiffer szerint politikailag jelentős különbség van az új alkotmány és a kétharmados törvények között.

Balsai István, az alkotmányügyi bizottság fideszes elnöke a Népszabadságnak kifejtette, hogy a sarkalatos törvényeket a kormány köteles a parlament elé terjeszteni. Vagyis a kétharmados törvényeket nem képviselői indítvány alapján tárgyalja a parlament – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik