Belföld

Veszélybe került a betegszállítás?

A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete (MBOE) aggódik a szaktárca tervei miatt.

A szervezet közleménye szerint a betegszállítás ellátórendszere veszélybe került azzal, hogy az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ) akarják szervezni a betegszállítás irányítását. Úgy vélik, ebben az esetben kérdésessé válik, hogy fenntartható-e a magánszolgáltatók által 16 éve működtetett rendszer.

A közlemény idézi Bíró Ferencet, az egyesület elnökét, aki azt mondta, további félmilliárd forint többletköltséget jelent az irányítási rendszer átalakítása. Hangsúlyozta, az akadozó betegszállítás a teljes egészségügyi rendszerre kihat, mivel minden ötödik orvos-beteg találkozó e szolgáltatás révén jön létre. Az OMSZ irányítása esetén olyan előre nem látható következmények is lehetnek, amelyekben az MBOE nem hajlandó morális és jogi felelősséget vállalni – olvasható a közleményben.

Hozzátették, a rendeletmódosítást gazdasági és hatékonysági szempontból átgondolatlannak tartják, és hiányzik a jogszabálytervezet gazdasági megalapozottságát indokoló tanulmány és a finanszírozás pénzügyi elemzése is.

Beneda Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkárságának kabinetfőnöke csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy továbbra sincs egyetértés a tárca és a betegszállítók között arról, hogy az OMSZ-nél vonnák össze a betegszállítás irányítását.

A kabinetfőnök elmondása szerint az érintett szervezetekkel újabb egyeztetést tartottak a betegszállítást szabályozó rendelettervezetről. A tárca a legfontosabb feladatának tartja, hogy egységes, mindenki számára hozzáférhető legyen betegszállítás, ezt pedig az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem tartják megvalósíthatónak úgy, hogy a magánszolgáltatók területileg eltérő módon, eltérő felkészültséggel és technikai eszközökkel irányítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik