Belföld

A pénzügyi szakértők a pénztárban bíznak

Az elemzők kevesebb mint egynegyede bízik jobban az államban.

A Portfolio.hu felmérése szerint 46 pénzügyi elemzőből és alapkezelőből 36 dönt úgy, hogy a nyugdíjpénztárban marad, csak 10 felelte, hogy visszalép az állami pillérbe. “Mindez azt is jelenti, hogy 78 százalék egyértelműen a maradás pártján áll, míg 22 százalék véli úgy, hogy az állami fegyelmezésnek alá kell hajtania a fejét.”

A maradók szerint hosszabb távon nem maradhat fent a kiszerződés, az állam több évtized múlva csak sokkal kisebb kezdőnyugdíjat tud majd kifizetni. A maradást erősíti meg a felhalmozott több millió forintos egyenleg is, hiszen az bizonyíthatóan megtalálható, és nem egy ígéret, miközben a számla örökölhető is.

Fontos érvük volt a maradóknak, hogy az állam hosszú távon nem tudja mostani ígéreteit betartani: a társadalom öregszik, a népesség csökken, a foglalkoztatás nem kielégítő. A rendszer fenntarthatósága több évtized távlatában nem biztosított, hiszen már most sincs elég pénz a nyugdíjak kifizetésére, ezért elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár emelése, illetve a nyugdíjígérvények visszavágása.

Közben a Stabilitás Pénztárszövetség nyilatkozat kitöltését javasolja azoknak, akik visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, de csak a kényszer miatt – írja a Napi Gazdaság.

A Stabilitás Pénztárszövetség honlapján egy új, jogfenntartónak nevezett nyilatkozatmintát tett közzé. Ezt azoknak magán-nyugdíjpénztári tagoknak javasolják kitölteni és postán benyújtani az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz (ONYF), akik az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérés mellett döntenek, de ha valóban szabad választásra lenne lehetőségük, nem ezt a kényszerű döntést hozták volna.

A szövetség szerint a nyilatkozat jelzésértékű a magyar állam irányába. A lap által megkeresett jogászok szerint azonban ez a megoldás sokkal inkább arra szolgálhat, hogy bizonyítsa a visszalépésre vonatkozó kényszert.

AJÁNLOTT LINK:

Vallomás nyugdíjügyben: a pénztárak pártján az elemzők (Portfolio.hu)
Bizonyítékot gyűjtenek a magánnyugdíjpénztárak? (Napi Gazdaság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik