Belföld

Nem érkezett hozzánk szennyezett ukrán étolaj

admin
admin

2008. 04. 28. 13:44

Az élelmiszer-biztonságért felelős hatósági szervezetek tudomása szerint jelenleg Magyarországon nincs szennyezett ukrán étolaj – közölte Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára.

Az Európai Bizottság és tagországi illetékesek hétvégén jelentették be, hogy szénhidrogénnel szennyezett ukrán étolaj került az európai uniós országok üzemeibe, de az emberi egészségre az első vizsgálatok szerint nem jelent veszélyt.

Ukrajnából jött

A szennyezésről, illetve arról, hogy egy termék forgalmazását fel kell függeszteni, a terméket előállító vállalkozónak kell értesítenie a hatóságokat. Az illetékes magyar hatóságokhoz eddig ilyen jelzés nem érkezett. „Az unió az élelmiszer-biztonságot szavatoló gyors riasztási rendszerében sem jelölték meg Magyarországot olyan államként, ahová került volna az ásványi olajjal – vagyis szénhidrogénnel – szennyezett ukrán étolajból” – hangsúlyozta a főállatorvos.

Öt országba jutott

A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) hétfői közleménye is megerősíti, hogy Magyarországra nem került az ukrán szennyezett étolajból. Az első vizsgálatok alapján az emberi egészségre nem jelent veszélyt az ellenőrzésen fennakadt étolaj-szállítmány. A FEDIOL (The EU Oil and Proteinmeal Industry) az Európai Bizottsággal együttműködve vizsgálja, hogy az ukrán import nyers napraforgóolaj szállítmányokba hogyan kerülhetett ásványolaj.

Korábbi uniós közlés szerint egyelőre egyetlen hajószállítmányról van szó, amely Franciaországon keresztül érkezett az EU-ba. Az összesen 2500 tonna olajból még sehol nem került a piacokra, mert a szennyezést a továbbfeldolgozás előtt észrevették. Eddig öt tagállam (Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Nagy-Britannia és Hollandia) jelezte, hogy bekerült az országba a szennyezett termék. Az EU egyelőre szünetelteti e termék importját.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

In this photograph taken on February 3, 2017, Nepalese women Pabitra Giri (L) and Yum Kumari Giri (R) sit by a fire as they live in a Chhaupadi hut during their menstruation period in Surkhet District, some 520km west of Kathmandu. - The practice of banning women from the home when they are menstruating is linked to Hinduism and considers women untouchable at this time. They are banished from the home -- barred from touching food, religious icons, cattle and men -- and forced into a monthly exile sleeping in basic huts. Chhaupadi was banned a decade ago, but new legislation currently before parliament will criminalise the practice, making it a jailable offence to force a women to follow the ritual. (Photo by PRAKASH MATHEMA / AFP) / TO GO WITH AFP STORY: Nepal-women-religion-society, FEATURE by Annabel SYMINGTON
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.