Belföld

Tőke nélkül nincs jó bor

A hazai szőlészet, borászat tőkehiányát jól jellemzi, hogy a hungarikumnak számító tokaji bor népszerűsítésére az elmúlt tíz évben a Hegyalján megtelepedett külföldi befektetők költötték a legtöbbet.

A hazai szőlőtermelők az alacsony felvásárlási áraktól szenvednek, a fejlesztési kényszerre panaszkodó borászok meg épp az alapanyagár-robbanástól tartanak. Mindeközben a hungarikumnak számító magyar borok népszerűsítésére jobbára csak a külföldi beruházóknak van elég pénzük.







Hegyaljai kötélhúzás
Sajátos kötélhúzás folyik a sátoraljaújhelyi központú Tokaj Kereskedőház Rt. ügyében. Tizenhét Tokaj-hegyaljai település ugyanis térítésmentesen szeretne tulajdonossá válni. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. ellenben magánosítani akarja a céget, amely az évenkénti 3 milliárd forintos forgalom mellett 300-400 millió forint nyereséget termel. A települések Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-helyetteshez fordultak.

Hol az értő közönség? 

Jó bornak nem kell cégér – tartja a mondás, ennek azonban ellentmondani látszik, hogy a rendszerváltás után Hegyalján megtelepedett külföldi cégek milliárdokat költöttek az elmúlt évtizedben a tokaji népszerűsítésére. Olyannyira a zsebükbe nyúltak, hogy azt lehet mondani, a tokaji borászat fellendítésében, az aszú nevének külföldi megismertetésében a nagy külföldi befektetők tették a legtöbbet.


A hazaiak közül szinte csak egynek, Szepsy Istvánnak sikerült vállalkozási méretekben is nyereségessé tenni a borászatot. Pedig a recept egyszerű. A kilencvenes években megvett szőlészetekben és pincékben sok milliárd forintos befektetéssel kicserélték a technikai berendezéseket, új telepítéseket hajtottak végre, és vállalták a tíz évnél hosszabb megtérülést.


Az imázs javításához az is hozzátartozott, hogy a világ sztár borszakíróit, egyebek között Hugh Johnsont csábították Hegyaljára, ismerjék meg “a királyok bora, a borok királya” zamatát, minden mást felülmúló értékeit. Nem utolsósorban a saját, külföldi kereskedelmi hálózatukon és kapcsolataikon keresztül a világ legelegánsabb “presztízs” éttermeiben és szállodáiban, borszaküzleteiben kezdték forgalmazni a valóban pompás italokat. Magyarán megkeresték azt az értő közönséget, amely képes volt rá és hajlandó is sokat fizetni a tokaji aszúért.







Kiegészítő programok
A borkóstolás mellé kiegészítő programokat is szerveznek Szekszárdon. Az egyik kiaknázható lehetőséget a közeli gemenci erdő kínálja, a másikat a gunarasi és a hőgyészi gyógyfürdő. Emellett lovas programok szervezésére is mód nyílik.

A szekszárdi harmadik út


Korántsem Tokaj-Hegyalja az egyetlen hazai borvidék, ahol az elmúlt években felismerték a fizetőképes fogyasztók megkeresésének fontosságát. A szintén nagy múltú Szekszárdi Borvidék évtizedekig a Mecsekvidéki Pincegazdasághoz tartozott. A rendszerváltást követően ugyan kilépett az árnyékból, de hamar kiderült, hogy a „presztízs-éttermes út” Szekszárdon nem járható, legfeljebb a termelés 15-20 százaléka értékesíthető ily módon, a hipermarketekben meg kár lenne olcsón elkótyavetyélni a dombok levét, hiszen a szekszárdi borok hagyományosan minőségi igényeket elégítenek ki.

Szekszárdon éppen ezért a borturizmusra építik a marketingstratégiát. A helyben értékesítés azért is előnyös, mert Szekszárd és környéke számára a borturizmus a palackok értékesítésén jóval túlmutató bevételi forrást jelent. Az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése érdekében komoly beruházások történtek. Így például összesen 500 millió forint értékben látványpincékkel kiegészített borházakat építettek, sőt ezekben kisebb panziókat is kialakítottak, mert korábban a városi turizmust korlátozta a színvonalas szálláshelyek hiánya.







Előrehozott Márton nap

A magyar néphagyomány ugyan november 11-éhez, Márton napjához köti az új bor megkóstolását. A korszerű borászati technológia révén azonban az új bor elkészítéséhez szükséges idő jelentősen rövidült. Így történhetett, hogy az idei első primőr borok is palackba kerülhettek szeptember közepén.

Az alacsony ár is túl magas?


A hazai borászatnak persze, csak az egyik gondja a bor eladása. Az idei bő termés nyomán már a szőlőtermelők is súlyos problémákkal küszködnek. A tavalyi, közel 600 ezer tonnás termés után, most 700 ezer tonnát is meghaladó szőlőtermés várható. Ez lefelé nyomja az árakat, miközben a gazdák legfeljebb akkor tudnák fedezni a termelés év közben megemelkedett költségeit, ha legalább a tavalyi áron értékesíteni lehetne a szőlőt.

Az ennek nyomán támadt feszültség már a nyár végén kisebb árháborút szított. Az árharc az oka annak, hogy néhány héttel ezelőtt 24 órán belül két, egymással köszönőviszonyban sem lévő becslés érkezett mértékadó ágazati lobbicsoportoktól az idei szőlőtermésre vonatkozóan. Előbb a borászok jelentették ki, hogy rekordtermés várható, majd a szőlőtermelők emlékeztettek a tavalyi fagykárokra, s arra, hogy ebből következően csupán átlagos lehet az idei termés.


Az ellentmondásról vélhetően nem a szőlő tehetett. Nem is a tőkékről volt itt szó, hanem a felvásárlási árról: a borászok lefelé, a szőlősgazdák felfelé nyomnák. Akárhogy is van, tény, hogy miközben nálunk a 80 forintos szőlőárért is “csatázni” kell, az EU korábbi tagjainál 1 kilogramm szőlő ára 1 euró körül van.


A túlélésükért küzdő gazdák tehát felfelé nyomják az alapanyagárakat, minek nyomán a borászok két tűz közé kerülhetnek, hiszen csak akkor lehetnek versenyképesek az unió piacán, ha minőségi terméket állítanak elő, s a külföldi borászati befektetőkhöz hasonlóan végrehajtják a nem olcsó fejlesztéseket. Ebben persze az uniós forrásokra is támaszkodhatnak, de hát az EU-pénzek sem nyerhetők el önerő nélkül. Igaz, a fejlesztésekben sokat segíthet a borvidéki összefogás, a helyi tőkeerő összpontosítása.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.