A korabeli magyar állam jelentőségét jól mutatja, hogy Géza fejedelem II. Henrik német-római császár húga, a 984 körül született Gizella kezét szerezte meg fia, István számára. Az esküvőt 996-ban tartották a források szerint valahol Bajorországban – első királynénkat Bajor Gizellaként ismerjük, míg a nyugati irodalomban magyarországi Gizellaként szerepel. Külsejéről nem maradt fenn leírás, egyetlen korabeli ábrázolása a koronázási paláston látható, ám legyünk őszinték: abból nem sokat szűrhetünk le.
A magyar udvarban a középkori királynék tipikus életét élte, alamizsnát osztott, jótékonykodott, miközben a háttérből támogatta férjét, óriási szerepet játszott hazánk szilárd keresztény állammá válásában. Az ellentéte lehetett István édesanyjának, Saroltnak, akiről a merseburgi krónikás, Thietmar feljegyezte: „mértéktelenül ivott, és katona módjára ülve meg a lovat egy embert hirtelen haragjának túlzott hevességében megölt. Jobban tenné e beszennyezett kéz, ha orsót forgatna, és őrjöngő lelkét türelemmel megfékezné”.
Gizella erősen kötődött Veszprémhez, a koronáját is itt őriztette, főszerepet játszhatott a székesfehérvári királyi bazilika építésében, a ma koronázási palástként ismert főpapi miseruha is az ő közreműködésével született – valódi mestermű, nem valószínű, hogy a királyné keze munkája is benne van. Anyaként azonban sorozatos tragédiák érték, első fia, Ottó még csecsemőként elhunyt, Imre herceget pedig vadászbalesetben vesztette el.
Kifosztották, megalázták
Szent István halála után Gizella nehéz helyzetbe került, középkori a magyar jog nem tudott mit kezdeni az özvegy királynékkal. Számos példáját látjuk, hogy amennyiben nem saját fia örökölte a trónt, akkor támasz nélkül maradt, az új hatalom pedig gyakran potenciális ellenfelet, felesleges kerékkötőt látott benne. Így történt Gizellával is. István utóda, Orseolo Péter
Az országban maradt, nem tudjuk, hol és hogyan élt, de itt volt még Aba Sámuel rövid uralkodásának idején is. Majd amikor II. Henrik 1045-ben – hűbéresküért cserébe – visszaültette a trónra Orseolo Pétert, távozásakor hazavitte magával. Gizella Passauban telepedett le, belépett a Niedernburg apácakolostorba, amelynek hamarosan főnökasszonya lett, és itt halt meg 80 éves kora körül, valamikor 1060 tájékán, az 1065-ös dátummal találkozunk a leggyakrabban, a napját viszont biztosan tudjuk: május 7.
A jóságos István és a cselszövő Gizella
Az utókor is mostohán bánt első királynénkkal, a politikai propaganda befeketítette emlékét. Azt is mondhatjuk, korabeli karaktergyilkosság áldozatává vált. 1046-tól, I. András trónra lépésétől ugyanis az Árpád-ház egy másik ága vette át a hatalmat, a Szent István által megcsonkított, elűzött Vazul leszármazottai. E tette, és a tény, miszerint a szent király komoly szerepet játszott a dinasztia politikai, spirituális legitimációjában, komoly dilemmát szült a későbbiekben. Vélhetően ennek feloldásaként tették bűnbakká az „idegenszívű” királynét, a minden bizonnyal 11. század végi szövegekből is merítő Gesta Hungarorum és a Képes Krónika hasonló történetet közöl, utóbbit idézzük. 1032-ben járunk Imre herceg halálát követően, a fájdalom letaglózta Istvánt:
„Ezenközben testi ereje megfogyatkozott, érezte, hogy nagy bágyadtság nyomja: sietvén elküldötte Buda nevű követét, Egyrőt fiát, hozza ki a nyitrai börtönből nagybátyja fiát, Vazult, akit a király ifjúi kicsapongása és oktalansága miatt záratott el, hogy megjavuljon; vezesse hozzá, hogy mielőtt meghal, királlyá tehesse. Meghallotta ezt Gizella királyné, tanácsot tartott Budával, ezzel az alávaló emberrel, és nagy hamarsággal elküldötte követét, név szerint Seböst, ugyanannak a Budának fiát abba a börtönbe, ahol Vazult őrizték. Sebös tehát megelőzte a király küldöttét, kitolta Vazul szemét, és ólmot öntött fülének üregébe – majd Csehországba menekült”.
Ekkor érkezett István követe, aki látva mi történt, a király elé vezette Vazult. A szent király összeomlott, betegsége terhe alatt azonban tehetetlen volt, nem büntethette meg a gonosztevőket. „Magához hívta tehát unokaöccsének, Szár Lászlónak fiait, Andrást, Bélát és Leventét, azt tanácsolta nekik, fussanak, amilyen gyorsan csak tudnak, hogy megóvják életüket és testi épségüket. Ezek megfogadták a szent király bölcs tanácsát, és Csehországba futottak a bajok és fájdalmak színe elől”.
A történettudomány álláspontja szerint fentiekből semmi nem igaz, és a karaktergyilkosság sem érte el a célját: Bajor Gizellát példás élete, egyházszervező és a keresztény hit terjesztése terén végzett munkája okán régóta tisztelet övezi, X. Piusz pápa 1911-ben boldoggá avatta.
További izgalmas cikkeink a témában:
Tényleg „áruló Péter” volt Orseolo Péter király?
Így halt meg Szent István fia, Imre herceg
Tényleg Koppányt illette volna Géza trónja?
