Elefánt az akváriumban – mondhatnánk, hiszen a világgazdaság már rég nem egy porcelánbolt. Az volt, csak hát Murphy óta tudjuk, hogy ami törékeny az előbb-utóbb össze is törik.
Volt egy buborék
Tekintve, hogy minden második amerikai család rendelkezik részvényekkel, a kilencvenes évek végén az emberek megelégedettséggel tekintettek izmosodó számlájukra. Mivel nem akarták eladni az aranytojást tojó tyúkokat, azaz az internetes részvényeket, így hitelből finanszírozták fokozódó költekezéseiket, úgyis gazdagok voltak (papíron). A buborék kipukkanását az okozta, hogy egy idő után már nem volt több szabad pénz, ami a részvényárfolyamokat felfelé hajthatta volna és amikor a trend fordult, akkor a vagyonhatáson keresztül az emberek is kevesebbet kezdtek el költeni. Már csak azért is, mert Alan Greenspan Fed-elnök „soft landing” kísérlete miatt emelkedtek a kamatok, ami eltántorította a lakosságot az újabb fogyasztási hitelektől.
Az amerikai gazdaság a kilencvenes évek második felében fantasztikus növekedést produkált, volt olyan negyedév, amikor a növekedés elérte a bűvös 7 százalékot. (Erre Európában csak Írország volt képes, csakhogy mennyire más bázisról indultak.) A sors furcsa fintora, hogy ugyanaz okozta a gazdaság szárnyalását, ami aztán a növekedést elfojtotta: az Új Gazdaság eszménye. Ugyanis ez immár bizonyos, hogy eszmény maradt.
Az Új Gazdaság vállalatainak exponenciális növekedést jósoltak és miközben az árfolyamok a tőzsdén megsokszorozódtak, a cégek hatalmas kapacitásokat építettek ki a jövőbeni mesés megrendelések teljesítésére. Ha az „elefánt a porcelánboltban” gondolatnál maradunk, akkor az elefánt jelen esetben az elemzői- és befektetői társadalom, akik a növekedési előrejelzéseket készítették és elhitték. Ha a várakozások teljesültek volna a cégeknél és összeadnánk az egyes szektorok vállalatait, akkor mostanra már minden amerikainak 3 mobiltelefonja, 4,5 asztali PC-je, 1 internetes bankszámlája lenne, és interneten rendelne félórás szállítási határidővel fogkrémet.
Egy idő után a vállalatok valószínűleg az emelkedő kamatoktól függetlenül ráébredtek, hogy túlzott kapacitásokat építettek ki és mivel az amerikai csecsemők a várakozásokkal szemben nem internetes mobilon keresztül rendelték meg kedvenc bébiételüket, így az árbevétel is elmaradt a remélttől. A profit megmentésére maradt a költségcsökkentés, azaz a beruházások leállítása és az elbocsátások eszköze, ami tovább csökkentette a vásárlási kedvet és más vállalatok árbevételét. A gazdaság mókuskerekét hajtó állatka úgy döntött: szusszan egyet.
Pénzpumpa
Az ellentétek ellenére remekül együttműködő Bush-kabinet és a Fed közös gazdaságpolitikájának alapelképzelése, hogy a lehető legtöbb pénzt pumpálják a gazdaságba. Az alacsony kamatok mellett a háztartások újrafinanszírozhatják korábbi hiteleiket és a megtakarítást el is költik. A vállalatok is könnyebben jutnak olcsó forrásokhoz és mostanra a készletállomány is lecsökkent. Ez pedig a termelés növelésére sarkallhatja a vállalatokat. A harmadik pillér a pénzpiaci alapokban elfekvő dollármilliárdok kimozdítása, hiszen 1 százalék alatti kamat mellett a költségek elviszik a csekély hozamot is, így ez csak veszteségelkerülő taktika lehet. De ahogy elvonulnak a viharfelhők a gazdaság égboltjáról, úgy merészkedhetnek ki a befektetők ezekből az alapokból és a pénz visszakerülhet a gazdaság vérkeringésébe, ami beruházásokat, új munkahelyeket és költekezést eredményezhet.
A Bush-kabinet 2001-ben az európai taktikát választotta gazdaságpolitikának, azaz ölbe tett kézzel bízott a fellendülésben. A Fed folyamatosan csökkentette a kamatokat, de más nagyon nem történt. Az elemzők szerint év végére fel kellett volna támadnia a gazdaságnak és a tőzsdének, de mindig közbejött valami. Jól emlékszünk, hogy számviteli csalók, terroristák, vírusjárvány és háborúk tartották távol a dollárokat a részvényektől és a beruházásoktól.
Ki kellett találnia valamit a Bush-adminisztrációnak is, hiszen a háborúk csak ideiglenesen voltak képesek elterelni a figyelmet a recesszió közeli gazdaságról. A pénzügyminiszter-csere után Bush az adócsökkentés népszerű eszközéhez nyúlt. Közben a Fed-kamatok is rekordalacsony szintre csökkentek. Erre azért volt lehetősége a Fed-nek, mert az infláció remek partnernek bizonyult és alacsony maradt. Olyan alacsony, hogy már a defláció réme fenyegetett. Májusban a havi áremelkedés 0 százalékos volt és júniusra már egy vékony 0,2 százalékos havi áremelkedésre is számítanak. Ez nem azt jelenti, hogy megúsztuk az egyik legkárosabb gazdasági jelenséget, a deflációt, de talán reményt keltő, hogy korábban negatív árindexre számítottak az elemzők ezekre a hónapokra.
A fogyasztás szerepe
A mai amerikai gazdaság elefántja a növekvő munkanélküliség. Júniusban a munkaképes amerikaiak 6,4 százaléka volt állástalan és amennyiben a gazdaságpolitika nem lesz képes a tendenciát megfordítani, akkor az negatívan hathat a fogyasztói bizalomra, ami pedig csírájában elfojthatja a gazdasági növekedést. Ahogy hazánk egy nyitott ország és a növekedésért az export felelős, ugyanilyen szerepet tölt be a lakossági fogyasztás az USA-ban, ahol a GDP kétharmadát a fogyasztás teszi ki. A nehézséget a munkanélküliség alakulásának megfordításában Kína jelentheti. Ugyanis a beruházások nagy részét már nem Amerikában, hanem a fejlődő országokban valósítják meg és amíg a tőke magasabb hozamát a részvénytulajdonos amerikaiak élvezhetik, a munka nélkül maradtak számára ez nem jelent vigaszt.
Az amerikai gazdaság nagy kérdése tehát, hogy sikerül-e begyújtani a gazdaság rakétáit még azelőtt, hogy a munkanélküliség elefántja összetöri az akváriumot is.
