Nem olyan régen számoltam be e hasáboikon újpesti vendéglőkről, keresgélve az 1966-ban eltávozott, nagyszerű vagabund költő, Berda József nyomait. Ez volt az ő szűkebb pátriája, itt volt örök ágyrajáró majdnem haláláig. Utolsó éveiben utaltatta ki neki elhalt gazdasszonya szoba-konyháját a sokat szidott despota, de az irodalomért-művészetekért őszintén rajongó Aczél György. Itt járta kedves kocsmáit napról napra (hacsak nem a neki kedves erdőket, hátizsákjában illatos gombákat gyűjtve), itt ebédelgetett mecénás korcsmárosoknál, olykor egy-egy verskézirattal fizetve (akkor még volt, akinek kellett ilyesmi). Itt járta a piacon reggeli körútját, kedves kofáit megpumpolva egy kis paprikára, fokhagymára, miegyébre. Itt írta egy-egy vendéglő sarkába húzódva örömtől duzzadó, életmagasztaló verseit, holott haláláig sanyarúan élt, potyázott, soha nem volt semmije a huszadik századi magyar líra e csavargó Szent Ferencének.
Egyik újpesti állomásom az Öreghalász Étterem volt. De akkor még nem tudtam, hogy Berdát emlegetve, verssorait idézve termékeny talajra hullik mindez. Nem tudtam, hogy olyan vendéglőbe tévedtem, melynek tulajdonosa – le kell írnom a nevét: Haász Tamás – a régi költőpártoló, irodalomkedvelő újpesti vendéglősök reinkarnációja, aki tavaly már Jókai emlékét is ünnepelte vendéglőjében. Ugyanis most, szeptember 3-ára meghívót kaptam egy Berda József emlékére rendezett irodalmi vacsorára. Szívmelengető lírai est volt, Berdához méltó kulináris gyönyörökkel. Kis kiállítás, képekkel, cikkekkel, dokumentumokkal. Auth Magda és (az elkötelezetten újpesti) Trokán Péter verseket mondott, kitűnően. Fráter Zoltán, Sípos Áron és Sípos Lajos felrajzolta a költő alakját, nagyon színesen, hangulatosan. Közben pedig élveztük a versértő házigazda menüjét.
Kezdetnek érkezett a költő kedvence, “pálinkák pazar pápája: eper!” Még sosem ittam: fantasztikus! Előétel: ropogós-friss libatepertő murcival. (Berda, egy tömött liba láttán: “Nem tudod megállni, hogy kalaplevéve földig ne hajolj íly komoly tekintély előtt.”) Utána sáfrányos-gyömbéres dús tyúkhúsleves következett. Pont olyan, ahogy az aranykönyvben írva vagyon. Köztes fogás (segítség!): gévagombás paprikás, hozzá szekszárdi siller. (Berda a gévagombához: “Óh, legkésőbb bemutatkozó angyal az őszi erdőn!”). Majd főfogásként Berda József kedvére való mennyei bőségtál, rajta bronzos kacsasült, fokhagymás lacipecsenye, rántott csirke begye, sült kolbász, bájos hurka. Ekkor jelent meg a séf, fehér kesztyűvel, cukorfogó csipesszel, ezüst tálcán Rennie-t és Bilagitot körbekínálva: vagyis a házigazda pontosan tudta, milyen merénylet folyik ellenünk. A főételekhez egyik legkedvesebb borom járult, a csodálatos Somlói Juhfark. Végül omlós-tocsogós rétes következett. Méltó záróaktusként pedig a nevezetes Polgár (nem polgári!) Pince gazdája mutatta be személyesen Tokaji Titok nevű különleges borát. Amikor Trokán a költőnek Egy kövér asszonyra című himnikus dicsőítését adta elő – ilyen passzusokkal, mint “Üdvözlégy, te százkilós, te mosolygó hasú tündér!” – megfigyeltem, hogy a társaság hölgytagjai közül valamiért többen megsértődtek. Úgy látszik, költészetből is megárt a sok. De azért töretlen étvággyal eszegettek tovább.
Hangulat: pompás
Árfekvés: megfizethető, mert potya (Berda receptje szerint)
