Sokkal inkább az egészségügy átalakításának módszertanáról, mint a számokról, azok összevethetőségéről szól a csata, amely Mikola István egészségügyi miniszter és a magyar gyógyszerészek között zajlik. Szerdán megjelent a közlönyben a gyógyszerár rendelet – sok mással együtt -, és abban az szerepel, hogy a 3500 forintnál drágább gyógyszerek árrése fix, 630 forint. A változás lényege, hogy eddig az ár 17 százaléka volt az árrés, a kereskedőknek, ez esetben a patikusoknak ebből kellett volna fedezniük a költségeiket. Korábban levelet írtak a miniszterelnöknek, amelyben azt állították, hogy a rendelet növeli a kiadásokat, a lakosságét és a társadalombiztosításét egyaránt. Csak az árrés hatása: 4,3 milliárd forint bevételkiesés a gyógyszertárakban. Ez több mint tíz százalékos bevételcsökkenéssel járhat, és a patikusoknak nincsenek tartalékaik.
Ahogy a társadalombiztosításnak sem. A költségvetésben tervezett 145 milliárd helyett, az időarányos kiadások alapján azzal lehet kalkulálni, hogy 40-50 milliárddal megugrik a hiány, amit nem hajlandó finanszírozni a költségvetés. Honnan lehet előteremteni a különbözetet? Mikola a gyógyszertárakat szemelte ki – egyrészt. És azt is tudja, pénzt elvenni, a megkurtítottak támogatásával nem lehet, tehát tárgyal, de nem befolyásolja a tárgyalás eredménytelensége, sőt az ellenszegülőket, államtitkárokat, volt államtitkárokat, gyógyszerészeket egyaránt nyíltan azzal vádolja, hogy döntéseiket, nyilatkozataikat a haszonszerzés, saját, egyéni meggazdagodásuk vezeti . Ezt tegnap az Aktuálisban, ma az Inforádióban is elmondta.
Elszánt, mert őszintén hiszi, hogy nála az igazság és ebben a hitében megerősítette a miniszterelnök. A többiek vagy őt támogatják vagy önös érdekeiket követik, más változat nincs – most ezt a képletet kínálja a Mikola István. Csak az a kérdés, hogy van-e jogi eszköze bárkinek az igazság kiderítésére. Mert tényleg jó lenne tudni, hogy ki gondolkozik jobban? Ma délelőtt ülésezik a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöksége – az is lehet, hogy a tiltakozáson kívűl más is történik.
Tisztul a társadalmi kritika, legalábbis ez volt a benyomásom tegnap a Paradigmaváltás, új növekedési pályán a gazdaság konferencián. Arra lehet számítani, hogy a politikai összecsapások helyett a szakmai fórumokon igazi elemzések alapján értékelik a magyar gazdaság helyzetét, a koalíció döntéseinek stratégiai kockázatait. Ahogy beszámoltunk róla Stumpf István miniszter, Mádi László a parlament költségvetési bizottságának alelnöke illetve ellenzéki politikusok, Szekeres Imre a költségvetési bizottság elnöke és Békesi László a SZDSZ gazdasági programjának egyik szerzője, talán a közönségre, a cégvezetőkre tekintettel nem elégedett meg szólamokkal, rendes elemzést akart adni a gazdaság helyzetéről. A leglényegesebb különbség, hogy a kormány és a koalíció képviselői szerint elkezdődött a fordulat, a tudás alapú társadalom megteremtésé, a bírálók szerint ezzel szemben csak szűk kör élvezi az előnyöket és a társdadalom teljesítménye nem növekszik, sőt nem is nagyon növekedhet, mert a hatékonyságnak vannak alárendelve a stratégia döntések, ezért nincs megtakarítás, nem jellemzőek a befektetések, és teljesítmény nélkül is jól lehet élni. Ez a legnagyobb veszély – hasonló miatt adósodtunk el Kádár János idején. Illusztrációnak is jó volt Raskó György agrárpolitikus előadása, amelyben beszámolt arról, hogy a földtörvény elfogadásának elhalasztása miatt ma már nyugat-európai farmerek százai települnek úgy be Magyarországra, hogy gyermekeiket küldik magyar menyecskét választani hozzánk és a házasság után több száz, több ezer hektárt vesznek a nyugati ár tizedéért.
Az már most látszik, hogy az előttünk álló egy évben sokkal összetettebb vita folyik majd a helyes út megtalálásáról, mint amilyen csapkodás folyt az előző választás előtt. Az mewg kiszámíthatatlan, hogy van-e politikai következménye, ha az érvelés intelligens. Eddig nem volt.
