Belföld

Még hiányos az internet szabályozása

Az internet "vadnyugati" időszaka véget ért. Egyre nagyobb igény mutatkozik olyan egységes szabályrendszer kialakítására, amely működésével nem állít értelmetlen akadályokat a netes cégek elé.

Még hiányos az internet szabályozása 1Az internetről két vélemény terjedt el a legszélesebb körben: egyrészt, hogy a website-okra gyakorlatilag bármilyen tartalmú angyag könnyen felkerülhet (legyen az pedofil, fajgyűlölő vagy éppen szerzői jog által védett), másrészt: a nézelődő névtelenül élvezheti a gyakran elítélendő oldalak tartalmát. Az igazság azonban az, hogy szó szerint egyik sem igaz. Bár ez idáig nem született kielégítő szabályrendszer a kibertérre vonatkozóan.

Millenniumi próbálkozásokA múlt esztendő mindenféleképp úgy vonul be a történelemkönyvekbe, mint az az év, amikor a hatóságok először próbáltak meg jelentős mértékben beavatkozni az internet nyújtotta szabadságba. Eközben persze megfeledkeztek arról, hogy a kibertér éppen az önreguláció és a szabályozatlanság egészséges keverékének köszönhette hatalmas innovációs erejét. Csak néhány példa a teljesség igénye nélkül:

•Nagy Britanniában a rendőrség “karjait nyújtották meg” jelentősen az e-mailek és az elektronikus kommunikáció egyéb formái irányába.

•Dél-Koreában betiltották az online hazárdjátékokat kínáló oldalak látogatását.

•Az Egyesült Államokban elfogadtak egy törvényt, amely arra kötelezi az iskolákat és a könyvtárakat, hogy olyan szoftverrel lássák el számítógépeiket, amely megakadályozza a fiatalokra ártalmas hatásúnak minősített anyagok olvasását.

•Kínában felépítették a “Kínai Nagy Tűzfalat”, ez intranetként leválasztja az országot a kibertérről. A lépés nem titkolt célja, hogy lakosság által megtekintett tartalmat ellenőrizni lehessen.

Határtalan különbségek

Egy kívánatos szabályegyüttes feladata lenne többek között azoknak az alapoknak a lefektetése, melyek segítségével biztonságosabbá válna a kommunikáció. Az elektronikus kereskedelem és a világhálón lebonyolított pénzügyi tranzakciók volumene enélkül aligha fejlődhet tovább. További teendő lenne az ártalmas tevékenységek pontos meghatározása, ami lehetővé tenné ezek megelőzését, illetve büntetését.

Jelenleg túl nagy különbség mutatkozik az egyes területek – különösen az Egyesült Államok és Európa – internetes jogi környezete között. (Extrém példaként említhető, hogy Myanmarban – a korábbi Burmában – tilos netezni. Egy modem jogosulatlan birtoklásáért akár tizetötévnyi börtönbüntetés is járhat.) A divergens jogszabályok megnehezítik a neten tevékenykedő vállalatok kalkulációját, és ezzel az egész internetes szektor fejlődésének gátját képezik.

A háló leginkább abban különbözik a valós világtól, hogy nincsenek rajta fizikai határvonalak. Az országnevekre utaló domain-nevek (például Magyarország esetében a .hu) sem feltétlenül a fizikailag az adott országban lévő szerverre mutatnak, nem beszélve a .com vagy éppen a .net címekről. Az internetezőtől – legyen az magánszemély vagy céges alkalmazott – nem várható el, hogy a földrajzilag hatályos jogszabályokat betartsa, hiszen a szörföző nem is veszi észre, amikor földrajzi határokat lép át a virtuális térben. Éppen ezért a net “térkép szerinti” felosztása értelmetlen.

A Yahoo! és a náci emléktárgyakEgy francia bíróság tavaly november 20-án arra kötelezte a Yahoo!-t, hogy a francia szörfözőknek valamilyen módon tegye lehetetlenné, hogy az amerikai oldalain bemutatott náci emléktárgyakat megtekintsék. Hiába érvelt az amerikai cég, hogy technikailag képtelenség a francia netezőket kizárni a látogatók közül, három szakértő együttesen úgy nyilatkozott, hogy a számítógépek IP-címeinek követésével a franciaországi letöltések csaknem kétharmada kiszűrhető. Az ítélet azt is tartalmazta, hogy ha az amerikai portál mindezt nem teszi meg, akkor 2000. február végétől napi 13 ezer dolláros büntetést kell, hogy fizessen. A Yahoo! nem tartja jogszerűnek a francia végzést, és igazát jogi úton is bizonyítani szeretné. Ettől függetlenül azonban a közelmúltban lekerültek az oldalakról a vitatott tételek.

Szabályozott szabadság

Jogi szakértők szerint a kibertér szabályozása alapvetően négyféleképp képzelhető el. Az első lehetőség szerint a jelenlegi szuverén államok kiterjesztik hatáskörüket a netre, pontosabban minden olyan internetes oldalra, amely érezhetően befolyásolja az adott állam lakosságát. A második esetben az egyes országok jelenlegi hatóságai összefognak, és többoldalú magállapodások keretében egységesen kötelező szabályokat fogalmaznak meg. A harmadik lehetőség az, hogy az együttműködő országok teljesen új intézményt hoznak létre, s feladatául tűzik ki az internet szabályozását. A negyedik esetben pedig az érintettek önkéntesen dolgozzák ki a világháló egységes szabályrendszerét. Szakértők úgy vélik, hogy a négy lehetőség közül az utolsó a legkívánatosabb.

Az ugyanis, hogy az internetnek máig nincs egyetlen konkrét tulajdonosa vagy üzemeltetője, nem elhanyagolható szerepet töltött be a háló gyors fejlődésében. Éppen ezért fontos, hogy az indokolt, társadalmilag szükséges szabályok mellett értelmetlen rendelkezések ne korlátozzák a netes cégeket. Tavaly például az Európai Unió egyesek szerint “drákói szigorral” fogalmazta meg az internetes kereskedelemmel kapcsolatos személyiségvédelmi jogokat (jelenleg ezen a téren mutatkozik legnagyobb különbség az amerikai és az európai hozzáállás között) és azok védelmét. Az EU emellett megtiltja a vásárló személyes adatainak olyan országba való továbbítását, amely nem garantál hasonló fokú személyiségvédelmet. Ez igen kellemetlenül érinti az elektronikus kereskedelem amerikai művelőit, ezért az USA kereskedelmi minisztériuma fontolgatja is, hogy az esetleges szankciók elkerülése és a kereskedelem védelme érdekében szigorítja “laissez faire” elveit.

Az anonimitás védelmezőiAz amerikai AT&T szakemberei igen közel kerültek ahhoz, hogy megvalósítsák az abszolút szólásszabadságot. Publius nevű rendszerük ugyanis lehetetlenné tesz bármiféle cenzúrát. A rendszer a kívánt tartalmat – legyen az szöveg, kép vagy hang – széttördeli, kódolja, majd különböző szervereken helyezi el. A tartalmat olvasni kívánó szörföző a Publius website-jának segítségével rakosgathatja össze a virtuális “puzzle-t”.

A kutatók az átlaluk kifejlesztett rendszer nevét is odafigyeléssel választották ki: Publius ugyanis egyike volt azoknak az álneveknek, melyek alatt Alexander Hamilton, John Jay és James Madison névtelenül jelentették meg cikkeiket az 1787. és 1788 között megjelent The Federalist Papersben.

Szörfözés közben névtelenné válhatunk a Zero Knowledge Freedom programjával is, de hasonló szoftvert tölthetünk le az anonymizer.comról is.

A háló megvédi magát?

Általánosságban is elmondható, hogy a háló szabályozása és az elektronikus kereskedelem szorosan összefügg. A szabályozók ugyanis többnyire abból a kelléktárból választják ki a beavatkozás technológiai eszközeit, amelyet eredetileg az elektronikus kereskedelemhez fejlesztettek ki. A netes kereskedelemi cégek álma olyan világ lenne, ahol a fogyasztókról az életkort, a nemet, a nemzetiséget, a végzettséget is beleértve minden adatot hozzáférhetővé tenne a szörfözéshez használt számítógép.

Az internetes fejlesztésekkel foglalkozó Akamai EdgeScape néven már ki is fejlesztett egy olyan rendszert, amely a letöltés földrajzi helye szerint változtatja a site tartalmát. Az Internet Engineering Task Force (IETF) pedig olyan rendszert hozott létre, amely a szokásosnál hosszabb IP-címeket használ, ezek egy része a letöltő számítógép azonosítására szolgál. (Jelenleg az internet anonimitását támogatja, hogy az internetszolgáltatók minden egyes csatlakozáskor új IP-címet adnak.) Az IPV6 nevű találmány elektronikus ujjlenyomatot hagy mindenen, amihez a szörföző hozzáér.

Próbálkozások és ötletek tehát vannak, a végkifejlet azonban egyelőre csak feltételezhető. A beavatkozást technikai oldalról nehezíti, hogy a hálón kisebb csomagokban, sokszor nem is ugyanazon az útvonalon áramlanak az adatok. A cenzúra kiterjesztését nehezíti peer-to-peer típusú hálózatok elterjedése is. Ezekben nem egy központi szerveren tárolják az adatokat, hanem a felhasználók saját számítógépeinek merevlemezeiből állítanak össze online könyvtárakat. A virtuális közösség tagjai tehát csak információt kapnak, hogy melyik “barátjuk” PC-jéről tölthetik le a kívánt adatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik