(FN, MN) Csütörtökön kezdődik Budapesten A magyar modell – Magyarország az EU kapujában című konferencia , amelyre a Budapest Business Klub (BBK) szervezésében kerül sor. Kovács Tibor, a BBK vezetőségi tagja az eseményről elmondta: a rendezvényen bemutatkozik majd a BBK új vezetése, amely jelenleg tizenöt, különböző területeken dolgozó szakemberből áll. Az előadók között szerepel Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György gazdasági minisz
(FN, MH) A bankjegykiadó automatáknál – durva becslés szerint – 8 milliárd forintot költöttünk el tavaly , hogy felvehessünk – kerekítve 2026 milliárd forintot. A banki plasztiklapot használó lakosság – ahogy a Europay legutóbbi felméréséből is kiderült – többségében havi 2-10 alkalommal használja kártyáját és 80 százalékban készpénzfelvételre. A bankkártyával való vásárlás ingyenes, míg a bankjegykiadó automatákból való készpénzkivételért szinte
(FN, MH) Nyilvánosságra hozta hétfő este Faragó Csaba azt az adásvételi szerződést, amely szerint még 1994-ben megvált a később fantomizálódott M&F Pénzügyi Tanácsadó Kft.-től . Arra azonban nem adott választ, hogy ebben az esetben miért vallotta a céget a sajátjának még évekkel később is. Az SZDSZ-es Eörsi Mátyás egyébként korrupciós vádaknak adott hangot a parlamentben a „Faragó-ügy” kapcsán. Az elmúlt napokban ismét felvetődött a kérdés, vajon
(FN, MH) Újabb akvizíciós ajánlatot tervez a londoni értéktőzsdére (LSE) a svéd OM AB tőzsdeüzemeltető vállalat . A skandinávok korábbi, ellenséges felvásárlási kísérlete tavaly kudarcot vallott, és a szakemberek szerint ezúttal sincs sokkal több esélyük. Pers Larsson, az OM vezérigazgatója hétfőn a Reutersnek azt mondta: a svéd cég most nem készül ellenséges ajánlattételre, de mivel változatlanul úgy tartja, hogy az OM és az LSE házasságából szü
(FN, NSZ, MH) Kedden dönt a Tisztelt Ház a hírközlési törvény módosításáról . A benyújtott törvényjavaslatok egyike azonban kifejezetten hátrányos a Magyar Postára nézve, mivel nem adna lehetőséget arra, hogy a társaság egy pénzitézetben 15 százaléknál nagyobb rész birtokoljon. A vízválasztó előtt álló Posta vezérigazgatója, Kalmár István elmondta: a társaság stratégiájában egy 100 százalékos PostaBank-beszerzés szerepel, és nem annál kisebb. Az
(FN, VG) Hétfőn a forint középárfolyamhoz viszonyított erősödése egy időre már a 7 százalékot is meghaladta , amit elemzők korábban legjobb esetben is csak az év végére vártak. A szilárdabb forint – a sávszélesítés után – jó az infláció letörésére, olcsóbbá teszi az importot, de jelentős veszteség a Magyar Nemzeti Banknak. Nettó devizapozíciója az intervenciós sáv közepétől való minden egyes százaléknyi eltávolodással 20 milliárd forintot veszít
(FN, VG) Még mindig nem számít „divatos” megoldásnak a közbeszerzés – derül ki az Állami Számvevőszék jelentéséből. Továbbra is gyakorinak tekinthetők a közbeszerzési jogszabály mellőzésével lefolytatott beszerzések, különféle egyéni értelmezések alapján vállalt tudatos vagy „csak” spontán, tájékozatlanságra utaló törvénysértések – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az 1997 és 2000 között vizsgált önkormányzatok együttvéve 434,5 milli
Az Alcatel és a Lucent között már régóta tartó tárgyalások várhatóan kedden hozzák meg eredményüket az egyesüléssel kapcsolatban. A 32 milliárd dolláros üzletről a két cég igazgatótanácsa várhatóan kedden, vagy szerdán dönt. Ha sikerül megállapodniuk, akkor ez lesz az amerikai Lucent konszern eddigi legnagyobb európai akvizíciója. A szerződés aláírása után elképzelhető, hogy a Lucent részvényeire nyílt részvényjegyzést tartanak. Az egyesüléskor
(FN) Gyenge, ám a péntekinél valamivel erősebb forgalom mellett a BUX 53 pontot erősödve, a nap végére áttörte a 7.000 pontos határt. A nagy részvények közül csekély mértékben, de erősödött a Mol (+2%), a Matáv (+1,26%)és a Richter (+0,7%), az OTP viszont csekély mértékű veszteséget (-0,58%)könyvelhetett el.
A kispapírok közül jelentősen drágult az áramszolgáltató Édász (+7,61%) és Elmű (7,77%), illetve a Pick (+5,45%), és az őt részben tulajdo
(FN) Az EDS, a világ vezető informatikai szolgáltatója bejelentette, hogy megvásárolja a Structural Dynamics Research Corporation-t (SDRC), az akvizíció értéke mintegy 950 millió USD készpénzben, azaz 25 USD részvényenként. A bejelentéssel egyidőben az EDS jelezte vásárlási szándékát Unigraphics Solutions (UGS) nevű leányvállalata nyilvánosan jegyzett csomagjának fennmaradó 14 százalékára. Az UGS részvényeseknek felkínált csomag részvényenkénti
(FN, MTI) Június végére vagy július elejére tervezi saját részvényei tőzsdei kibocsátását a Euronext, a tavaly létrejött párizsi-brüsszeli-amszterdami tőzsdeszövetség. Az első menetben a Euronext tőzsdetársaság 25 százalékát viszik tőzsdére, és ebből 750 millió euró bevételt várnak, vagyis 3 milliárd eurós piaci értékelést a cég számára – jelentette hétfőn a Het Financieele Dagblad című holland gazdasági lap. Tíz százalék új részvény lesz, továb
(MTI) A digitális aláírás olyan kulturális forradalmat hoz létre az infokommunikációban, ami az emberi viselkedést is megváltoztatja. Jelentette ki Sík Zoltán informatikai kormánybiztos a digitális aláírásról tartott mai konferencián. A kormánybiztos elmondta: a digitális aláírás nemcsak a gazdaságra hat, de javítja az emberek életminőségét is. Az internet ugyanis nem ismer határokat, s a világháló teszi lehetővé például azt is, hogy a határon t
(FN) A Linux felhasználók Magyarországi Egyesülete és a Sun Microsystems Magyarország Kft. együttműködik az OpenOffice irodai programcsomag lokalizálásában, terjesztésében és a felhasználói ismeretek oktatásában. Mint ismeretes, a StarOffice komplett irodai programcsomagot kifejlesztő StarDivision céget a Sun Microsystems Inc. 1999-ben vásárolta fel, melyet követően a Sun a szoftvereket a weben keresztül bárki számára elérhetővé, használatát ped
(MTI) Két forinttal olcsóbb lesz a benzin szerdától, a gázolajért viszont literenként két forinttal többet fizetünk. A Mol indoklása szerint a motorbenzinek jegyzése erős ingadozás mellett, de csökkenő tendenciát mutat. Ennek fő oka, hogy az autózási szezont megelőzően, Amerikában elegendő mennyiségű készlet áll rendelkezésre a szakértők szerint. A kőolaj ára ugyanakkor emelkedett, ami annak tudható be, hogy a kőolajtermelő országok szervezete n
(FN, MTI) Az országgyűlés Idegenforgalmi Bizottsága szükségesnek tartja a turisztikai hozzájárulás megszüntetését; erre a testület állásfoglalásban hívta fel a Pénzügyminisztérium figyelmét. Pál Béla (MSZP), a bizottság elnöke úgy vélekedett, hogy mára az idegenforgalmi ágazat, amelynek növekedése a duplája annak, mint amit a gazdaság egésze produkál, igazságtalanul túladóztatottá vált. „Nem indokolt, a gazdaság egyéb ágazatait terhelő adók mért
(FN) Mától érhető el az MNB honlapján a május havi jelentés. A márciusi gazdasági adatok alapján készült gazdasági össszefoglaló teljes szövegét ide kattintva olvashatja.
(FN) A Postabank június 29-én tartja éves rendes közgyűlését. A Magyar Tőkepiacban megjelent közleményből kiderül, hogy a napirendi pontok szerint a plénum szavaz a 2000. évi konszolidált számviteli beszámolóról és határozathozatalt nem igénylő tájékoztatókat hallgat meg. A társaság jelentése szerint minden 5 forint névértékű törzs-, illetve névre szóló osztalékelsőbbségi részvény egy szavazatra jogosít, míg a B sorozatba tartozó 10 ezer forint
(FN) A Danubius 194 550 darab saját részvény bevonásával csökkentette a többségi tulajdonában lévő Hungária Szálloda-Ingatlankezelő Rt. alaptőkéjét. A Magyar Tőkepiacban megjelent közlemény szerint a társaság május 25-én megtartott rendkívüli közgyűlésének határozata értelmében a Hungária tőkéje így most 1 175 974 tízezer forint névértékű, névre szóló részvényből áll. A szállodaláncnak 99,99 százalékos részesedése van a Hungária Rt.-ben. A Danub
(FN) A japán autógyár mai bejelentése szerint a következő 3 évben alkalmazottjainak 26 százalékától megválik. Az ágazat nehéz helyzetét jelzi a teherautóiról ismert Isuzu mostani lépése, ettől várják ugyanis a jövedelmezőség javulását. Az Isuzu 49 százaléka a General Motors kezében van.
(FN) A pesti börzeindex 6928 ponton, 19 pontos csökkenéssel kezdte a hetet.
(FN) A frankfurti és a párizsi tőzsdeindex enyhe pluszban van. A DAX 0,4 százalékos emelkedéssel kezdte a napot, a CAC 0,6 százalékkal emelkedett a nyitás óta. London zárva van, és ma az USA tőzsdéi se nyitnak ki.
(VG) Módosítani kívánja alapszabályát a Zalakerámia június 29-ére összehívott rendkívüli közgyűlésén. A változtatás az igazgatóság tőkeemelési jogosultságát érinti, és minden valószínűség szerint az Arago részesedésének 33 százalék fölé emelését célozza. Mint azt a Pick esetében már tapasztalhatták a kisrészvényesek, az Arago – törvényi szabályozás hiányában – ezt nyilvános ajánlattétel nélkül keresztülvitte idén februárban. A rövidesen életbe l
(VG) A Széchenyi-tervre a legtöbben a fővárosból pályáztak, ötször annyian, mint Somogy, Tolna és Nógrád megyéből összesen. A beérkezett pályázatok jelentős része egymillió forintnál is kevesebb támogatást igényel. Január óta eddig csaknem 3 ezer pályázat érkezett a Széchenyi-terv programjaira. Ezek támogatási igénye több, mint 30 milliárd forint. A pályázatok többsége, 83 százaléka vidékről érkezett. A legaktívabb területe az országnak azonban
(FN,MTI) A külföldről érkező turisták tavaly rekordösszeget, 193,5 millió dollárt, vagyis 58 milliárd forintot költöttek Visa-kártyájukkal Magyarországon. A Visa International magyarországi PR-cége közölte, hogy a külföldi Visakártya-birtokosok által Magyarországon elköltött összeg 10 százalékkal volt magasabb az előző évinél.