(VG) A Széchenyi-tervre a legtöbben a fővárosból pályáztak, ötször annyian, mint Somogy, Tolna és Nógrád megyéből összesen. A beérkezett pályázatok jelentős része egymillió forintnál is kevesebb támogatást igényel. Január óta eddig csaknem 3 ezer pályázat érkezett a Széchenyi-terv programjaira. Ezek támogatási igénye több, mint 30 milliárd forint. A pályázatok többsége, 83 százaléka vidékről érkezett. A legaktívabb területe az országnak azonban mégis Budapest. A fővárosból eddig mintegy 500 pályázatot nyújtottak be. Figyelemre méltó, hogy a második helyen a keleti országrész egyik leghátrányosabb helyzetű megyéje, Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll csaknem 300 pályázattal - mondta a Világgazdaságnak Kiss Tóth Péter, a Gazdasági Minisztérium (GM) pályázati információs központjának vezetője. A legkevesebben Somogy, Tolna és Nógrád megyéből pályáztak, összesen 70-80 pályázat érkezett innen. Részletek a Világgazdaságban! >>>
Ajánlott videó
- 23:12 Hét hónap után talált be a felcsúti csatár, távolodik a bronztól a ZTE
- 22:29 „Tiszteletben kell tartani minden véleményt, kivéve, ha az egy szar vélemény” – a PSG-edző beszólt azoknak, akik lehúzták az 5-4-es BL-elődöntőt
- 21:48 Hankó Balázs a fideszes holdudvar kifizetéséről: A kulturális döntések ízlésbéli kérdések
- 21:00 „Azt hitték, hogy a kis Erzsike rég elhunyt” – fél évszázad után egyetlen Facebook-poszttal megtalálta a családját
- 20:44 Galambra lőtt a nyugdíjas, mert a madár összecsinálta a kocsiját. A golyó azonban a helyi óvodába süvített be
- 20:34 A Magyar Orvosi Kamara szerint a szabad orvosválasztás visszavezetése csak tüneti kezelés lenne
- 20:04 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.01.
- 20:00 A leendő egészségügyi miniszter szerint szakmai egyeztetésekkel kell dönteni a szülészorvos-választásról
- 19:58 Meghalt Bikár Péter, a magyar jégkorong meghatározó alakja
- 19:23 A Tatabánya első magyar csapatként döntős az Európa Kupában
- 19:01 „Ha nem ő állna a kapuban, biztos lenne a kiesés” – Tóth Balázs másfél év alatt kirobbanthatatlan lett a kapuból
- 18:58 VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív
- 18:39 Donald Trump 15-ről 25 százalékra emeli az Európában gyártott autókra kivetett vámot
- 18:24 „Mbappé nem képes arra, amit Dembélé és Olise csinál a pályán” – figyelmeztették a francia focikapitányt a vébé előtt
- 18:18 Harry Potter-rajongók figyelem: megint ingyen adják a Hogwarts Legacy-t!
- 10:19 Rendszerszintű visszaéléseket talált az erdélyi levélszavazásban egy civil szervezet
- 09:20 A Tisza visszautalja Wáberer Györgynek a 100 millió forintos támogatást
- 15:56 Elpártoló polgármesterek: Miért fordítottak hátat a Fidesz–KDNP-nek?
- 20:00 A leendő egészségügyi miniszter szerint szakmai egyeztetésekkel kell dönteni a szülészorvos-választásról
- 07:51 „Közös megegyezéssel” leszerelt a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok, volt miniszteri biztos
- 17:26 Videón, ahogy Trump merénylője beront a Fehér Ház tudósítóinak vacsorájára
- 20:44 Galambra lőtt a nyugdíjas, mert a madár összecsinálta a kocsiját. A golyó azonban a helyi óvodába süvített be
- 20:34 A Magyar Orvosi Kamara szerint a szabad orvosválasztás visszavezetése csak tüneti kezelés lenne
- 14:08 „PSG–Bayern? Gyenge edzők, nagyon-nagyon szar játékosokkal” – Guardiolán nevetett az összes újságíró
- 07:37 Fontos részletek derültek ki a titokban felvett kínai gigahitelről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
