Nagyvilág

Nicolas Sarkozy francia államfő ismét Francois Fillont bízta meg a miniszterelnöki tisztség betöltésével, és felkérte, hogy alakítsa meg az új kormányt - jelentette be a köztársasági elnök hivatala vasárnap.
2010. 11. 14. 11:02
Utasok leplezték le a milánói Malpensa repülőtéren ismétlődő csalást. Észrevették, hogy poggyászkiadáskor mindig ugyanaz a piros színű bőrönd érkezik meg elsőként a futószalagon. Az olasz légiforgalmi hatóság vizsgálatot indított.
2010. 11. 14. 09:34
Barack Obama amerikai elnök arról biztosította vasárnap Japánban orosz partnerét, Dmitrij Medvegyevet, hogy kérni fogja a szenátust, még az idén ratifikálja az új orosz-amerikai fegyverzetellenőrzési szerződést, mert a félidős választások nyomán ez jövőre már sokkal nehezebb lesz.
2010. 11. 14. 07:25
Washington ötpontos béketervet javasolt Izraelnek, s ebben a ciszjordániai zsidó telepbővítések újabb, 90 napos befagyasztását kéri tőle - vált ismertté szombaton késő este izraeli diplomáciai forrásokból.
2010. 11. 14. 06:32
Bizalmi szavazást kér kormánya ellen Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, de csak az után ejtené meg a voksolást, hogy a parlament elfogadta a jövő évi költségvetést.
2010. 11. 14. 06:30
Letartóztattak négy magyar férfit - hármat az Egyesült Államokban és egyet Ausztriában -, akiket azzal vádol az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), hogy bűnszövetkezetben egy helyi üzletember elrablására, gyilkossággal való megfenyegetésére és 5 millió dollár kizsarolására készültek - adta hírül szombaton a Fox News Los Angeles-i stúdiójának weboldala.
2010. 11. 14. 06:28
A megmozdulást szervező német szakszervezeti szövetség (DGB) úgy becsülte, hogy összesen közel százezer ember tüntetett Stuttgartban, Dortmundban, Nürnbergben és Erfurtban a “társadalmi igazságtalanságok” ellen. “A társadalmi igazságosság más dolog. Új politikára van szükségünk” jelszóval a tüntetők a kormány politikáját bírálták, amely szerintük a gazdasági válság következményeit a kevésbé tehetősekre hárítja át.
2010. 11. 13. 20:17
A sajtójelentések szerint a férfiak Campania tartományban letöltötték a rájuk kirótt börtönbüntetést, majd ezután kitoloncolták őket az országból. A bombagyártókat Algériába vitték vissza. A belügyi tárca közleménye szerint mindkét külföldi férfi “a vegyi anyagokból készíthető robbanószerek szakértője”. A két férfit a “közrend és az állambiztonság érdekében” toloncolták ki Olaszországból. Az algériaiakat még 2005-ben fogták el. [...]
2010. 11. 13. 18:15
Az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította azt a folyamodványt, amely kezdeményezte, hogy a Pentagon törölje el a homoszexuálisok katonai szolgálatára vonatkozó tilalmat. A kérelmet a Log Cabin Republicans nevű szervezet nyújtotta be, amely azt kívánta elérni, hogy az amerikai védelmi minisztérium ne alkalmazza többé az úgynevezett "ne kérdezd, ne mondd el" törvényt.
2010. 11. 13. 11:02
Kétéves börtönbüntetést kaphat az a nő, aki öt évvel ezelőtt egy borosüveggel megtámadta Leonardo DiCapriót. A bírósági eljárás pénteken kezdődött Los Angelesben, és a tervek szerint november 22-én hirdetnek ítéletet. A BBC szerint a nő egy vádalku keretében kap büntetést és feltehetően beleszámítják majd azt a 330 napot, amit Aretha Wilson már a rácsok mögött töltött - írta a Népszava.
2010. 11. 13. 10:14
A lábában talált vérrögök miatt ismét kórházba szállították Gábor Zsazsa magyar származású színésznőt. A 93 éves asszony nyár óta többször is kórházba került, augusztusban már az utolsó kenetet is felvette.
2010. 11. 13. 09:45
Észak-Korea megkezdte egy kísérleti könnyűvizes atomreaktor építését a Jongbjon atomreaktor körzetében - jelentette a Kyodo japán hírügynökség Siegfried Heckerre, a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium korábbi vezetőjére hivatkozva.
2010. 11. 13. 08:38
Nigéria feljelenti Iránt az ENSZ Biztonsági Tanácsánál a Teheránnal szembeni fegyverembargó megsértéséért, ha bebizonyosodik, hogy iráni az a fegyverszállítmány, amelyre két héttel ezelőtt bukkantak a lagosi kikötőben - közölte pénteken az afrikai ország külügyminisztere.
2010. 11. 13. 08:10
Olvasói sztorik