Gazdaság

Nem válik dicsőségünkre, hogy a Transparency International tekintélyes nemzetközi korrupcióellenes szervezet legutóbbi jelentése szerint az országok ranglistáján hazánk a 40. helyet érdemelte ki. Az sem mérsékli bánatunkat, hogy a felmérések, már csak jellegüknél fogva is, nem lehetnek teljesen objektívek, jóllehet az országok korrupciós megítélésének sorrendjét, valamint a tendenciákat illetően el kell fogadnunk az eredményeket, amelyek [...]
2003. 11. 20. 08:00
Új rákgyógyszer alapanyaga is lehet az a tengeri szivacs, amelyet húsz év kutatás után sikerült újra megtalálniuk amerikai kutatóknak. A még el nem nevezett fajból kivont vegyület korábban az akkor ismert leghatékonyabb rákgyógyszereknél is eredményesebben pusztította el a tumorsejteket. A tudósok ígéretes kísérletei közben az állat egyetlen rendelkezésre álló példánya 1984-ben elfogyott, az azóta folytatott [...]
2003. 11. 20. 08:00
A kutatás-fejlesztést végző cégeknek jobban ki kellene használniuk a szélesedő uniós támogatásokat, illetve a felsőoktatási együttműködés lehetőségeit.
2003. 11. 20. 08:00
Erősen befolyásolja a külföldi befektetők magatartását a külső egyensúly romlása – aggódik a jegybank monetáris tanácsa. Csakugyan, az első háromnegyed-évben a folyó fizetési mérleg hiánya meghaladta a 3,5 milliárd eurót – ez pedig kereken 2 milliárddal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A deficitnek csupán 20 százalékát fedezte az adósságot nem növelő külföldi tőkebeáramlás. [...]
2003. 11. 20. 08:00
Az önkormányzatok november végéig válthatnak számlavezető bankot. A pénzintézeteknek ezek az ügyfelek leginkább robbanásszerű növekedés előtt álló hiteligényük miatt kellenek.
2003. 11. 20. 08:00
A művész, Lehoczky János házának bejárata. Vasplasztika lemezívekből, szegecsekkel. Lehoczky János december közepéig látható életmű-kiállítása A vas metamorfózisa címen nyílt meg az Iparművészeti Múzeumban. A hatvanas években induló fiatal kovács-iparművészek közül Lehoczky nemcsak töretlen pályájával, alkotásainak négy évtizeden keresztül megtartott egységesen magas színvonalával tűnik ki, de a kovácsoltvas formanyelvének megújításában, korszerűvé tételében is ő jutott [...]
2003. 11. 20. 08:00
bűzös bányagödrök, patkányok és szegénysori putrik képzete társul a magyar tudatban. Valószínűleg a kevesebb mint hatszáz keszegi szavazópolgárban is ezek a villanások rögzülhettek, amikor elutasították azt a beruházást, amely pedig kivételes anyagi forrásokhoz juttatta volna a falut. A térségben immár ötödször lángolt fel a kurucos dac, amelynek a tanulságai minden szereplő számára egyre inkább megszívlelendőek. [...]
2003. 11. 20. 08:00
A várakozásoknál rosszabb makrogazdasági adatok után ismét erőteljesen emelkedtek a hozamok az állampapírpiacon, ami kellemetlen perceket okozhat a kötvényalapokba fektetőknek.
2003. 11. 20. 08:00
A varsói kormány feltűnően erőlteti a lengyel és a magyar olajvállalat egyesítését, a Mol számára azonban ez csak akkor érné meg, ha a regionális konszern domináns szereplője lehetne.
2003. 11. 20. 08:00
Kedvező adójogszabályokért lobbizik a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, mert meggyőződése, hogy kizárólag ennek révén találhat egymásra az üzleti világ és a hazai K+F szektor.
2003. 11. 20. 08:00
A jövő évtől tovább folytatódik az árampiaci liberalizáció, az eredményes piacnyitáshoz azonban erőteljesen át kell alakítani a feltételrendszert.
2003. 11. 20. 08:00
A magyar agrárgazdaság uniós felkészületlenségét az Európai Bizottság négy piros lappal "jutalmazta" a minap a belépés előtti utolsó uniós országjelentésben. Szerzőnk szerint a magyar mezőgazdaság hosszú évek óta a politika fogságában vergődik.
2003. 11. 20. 08:00
A benzinszállító tartálykocsik 2001. szeptember 11-e óta öngyilkos merénylők potenciális pokolgépének számítanak az Egyesült Államokban, ezért a hatóságok egyre intenzívebben vizsgálják az olyan technológiák bevezettetését, amelyek segítségével külső beavatkozással is meg lehetne állítani e járműveket. Kalifornia államban nemrég elfogadták azt a törvényjavaslatot, amely 2005-ig kötelezővé teszi a távirányítású módszerek alkalmazását a tankerkamionokon. A Satellite Security [...]
2003. 11. 20. 08:00
Az idén hatodik alkalommal megrendezett Cisco Expón mutatták be azt a Content Delivery technológiát, amelyet Magyarországon elsőként a Westel huszonkét ügyfélszolgálati és értékesítési központjában vezetnek be. A boltokban elhelyezett nagyméretű plazmaképernyőkre egy vállalati IP hálózaton keresztül juttathatók el a multimédiás anyagok, szemben a Westel eddigi megoldásával, amikor az aktuális ajánlatok, tájékoztatók és reklámfilmek minden alkalommal [...]
2003. 11. 20. 08:00
Londonból jövök. Megnyitottuk a Magyar Magic – Hungary in Focus elnevezésű rendezvénysorozatot. Változatos életem miniszteri epizódja talán legfontosabb eseményének tekintem e munkát. Rengeteg támadásnak és intrikának kitéve bulldózerként nyomultam, szerveztem és tárgyaltam, több ízben Londonban is, hogy ez a kulturális hadjárat Nagy-Britanniában létrejöjjön. Abban a tudatban, hogy az Európai Unióba lépésünk történelmi pillanatára egy hoszszú [...]
2003. 11. 13. 08:00
A Malév volt vezérigazgatója és kollégái által alapított diszkont légitársaság viszonylag magas kockázat mellett rendkívüli megtérülést kínál a nemzetközi befektetőknek.
2003. 11. 13. 08:00
Az uniós források lehívásához nyitva kell tartani az autópálya tendereket a külföldi cégek előtt, de nem biztos, hogy ettől csökkenni fognak az árak.
2003. 11. 13. 08:00
A Rábánál szerzett oroszországi kapcsolataira építve hozott létre előbb kereskedő céget, majd buszgyárat Krankovics István, aki az idén közel egymilliárd forintot költ fejlesztésre.
2003. 11. 13. 08:00
Színváltó műanyag-rétegek.Változatos kombinációk. Bár alighanem egyéb alkalmazásai is akadnak majd, egyelőre a szépség-ápolás területén használható megbíz-hatóan az a módszer, amellyel a különböző felületek színét lehetséges tetszés szerint alakítani. A baszk kutatók által kidolgozott technoló-giának köszönhetően az általuk feltalált műköröm tucatnyi eltérő színt ölthet – viselőjének mindössze egy speciális készülékbe kell dugnia ujjait, s körme máris [...]
2003. 11. 13. 08:00
Olvasói sztorik