Gazdaság

Gyorsjelentések – szinte minden rekordszinten

Nagy meglepetést okoztak gyorsjelentéseikkel a hazai nagyvállalatok. Az eredmények akár egy újabb jelentős árfolyam-emelkedési hullámot is kiválthatnak, de…

A négy nagy, a Matáv, az OTP Bank, a Mol és a Richter Gedeon számít a tőzsde krémjének. A mai nappal publikált Mol-gyorsjelentéssel immár mind a négy „blue chip” eredményét ismerjük. Megpróbáljuk a lényeget kiemelni.



Gyorsjelentések – szinte minden rekordszinten 1

Mol: szépítő egyszeri tételek

A magyar olaj- és gázipari vállalat profitja 16 százalékot vert az elemzői konszenzusra. A 29,8 milliárd forintos nettó eredmény történelmi rekordot jelent a cég számára. Ha valaki rápillant az eredménykimutatásra és összehasonlítja az idei harmadik negyedéves adatokat a 2002-es év hasonló időszakának adataival, akkor 38 százalékos árbevétel-, 65 százalékos üzemieredmény- és 91 százalékos (!) nettó profitnövekedést láthat.

Az impozáns adatsor a szlovákiai Slovnaft konszolidációjának köszönhető, a Mol hazai üzletágai már nem teljesítettek ilyen jól. A magyar kiskeresedelmi értékesítés 2 százalékkal csökkent, egyértelműen a magas olajárak miatt. A petrokémiai üzletág (értsd: TVK) sem alkotott nagyot. A kétségtelenül jó eredményeket árnyalja, hogy tele van az eredmény jelentős egyszeri tételekkel, nehéz megítélni, hogy az elemzők ezek közül melyeket építették be várakozásaikba és melyeket nem. A Mol 11 milliárd forintos nyereséget ért el a gázkereskedelmi társaságok értékesítéséből, szintén 11 milliárd érkezett a devizahitelek átértékeléséből adódó árfolyamnyereségből, míg az egyszeri veszteségek oldalon „csak” egy 5 milliárdos tétel szerepel céltartalék címen, amely a negyedéves eredmény auditálása miatt keletkezett. Az auditálásra pedig a privatizáció miatt volt szükség.

Mindent összevetve a Mol eredménye kétségkívül jó lett, de az egyszeri tételek levonása után már nem látunk kiugró teljesítményt. Ennek hatására (figyelembe véve azt is, hogy a privatizáció küszöbén állunk) az árfolyam aligha fogja sikeresen ostromolni a 7000 forintos szinteket. Tekintve, hogy csütörtökön, a gyorsjelentés publikálását megelőző spekulációk eredményeként igen sokat emelkedett a Mol árfolyama, nem lenne meglepő, ha a tényszámok tükrében most a negatív tartományban fejezné be a napot.


Gyorsjelentések – szinte minden rekordszinten 2

OTP Bank: rekordprofit rekordkilátásokkal


Az OTP Bank eredménye is hatalmas növekedésről tanúskodik. A kamatbevétel a tavalyi negyedévhez képest 44 százalékot, az üzemi eredmény 52-t, az adózás utáni profit pedig 85 százalékot emelkedett. Pedig már a bázis sem volt alacsony! A növekedés legfőbb motorja továbbra is a lakossági hitelezés. A jelentős reálbér-növekedés meghozta a magyar polgárok költekezési kedvét, és ehhez a bankok hiteleit is segítségül hívják.

Jóllehet mindenki arról beszél, hogy ennek a lakossági költekezésőrületnek csökkennie kell, de ennek nyoma sem látszik. Pontosabban látszik, de egyelőre nem az OTP számaiban, hanem a jövő évi költségvetés előirányzataiban. Az OTP-nél a nagy gyarapodást a költségek féken tartásával párosították, és a céltartalékok is csökkentek. Az elemzők minden bizonnyal tovább fogják emelni eredményvárakozásaikat és célárfolyamukat és ez végre tartósan átrepítheti a bankrészvényeket a 3000 forintos határon.


Gyorsjelentések – szinte minden rekordszinten 3

Matáv: kedvező osztalékesélyek

A sötét ló, amely kimaradt az árfolyamemelkedés legutóbbi hullámából, ezúttal gyorsjelentésével is elüt kissé a többiektől. A Matáv eredménye ugyan meghaladta az elemzői várakozásokat, de korántsem olyan mértékben, mint a többieké. A jelentés egyik legizgalmasabb pontja az árbevétel-növekedés üteme. A Matáv részvényét övező izgalmat, vagy annak hiányát jelzi, hogy az elemzők nemigen tudnak másról beszámolni, mint arról, hogy a Matáv a várt 2,3 százalék helyett 2,9 százalékkal növelte árbevételét.

Talán ez az egyetlen dolog, ahol a mobiltarifák mellett növekedésről lehet beszámolni, az üzemi eredmény ugyanis 8 százalékkal, a nettó profit tizedével esett vissza, 18,4 milliárd forintra. Mindenképp ki kell emelni, hogy a társaság eladósodottsági rátája megközelítette a 30 százalékos határt. Annak érdekében, hogy ez ne csökkenjen tovább, növelhetik az osztalékkifizetést, ez pedig jó hír a befektetőknek.


Gyorsjelentések – szinte minden rekordszinten 4

Richter: csalóka javulás

Az év sztárja ismét kitett magáért: 10 százalékot vert negyedéves eredményével a konszenzusra. Az árfolyam sem ment el szó nélkül az eredmények mellett, másnap 7 százalékot ugrott. A magas növekedés ellenére érdemes elővenni egy borítékot és hátlapján módosítani az eredményt az egyszeri tételekkel, amelyek a Molhoz hasonlóan itt is szép számmal fordultak elő. Ráadásul ezek, természetüknél fogva, nem voltak beépítve az elemzői várakozásokba.

Ha kivonjuk a 2 millió dollár royalty-bevételt, módosítjuk a számokat a hazai készlethatással, akkor meglepő eredményre jutunk. A Richter valójában csalódást okozott. Az eredmény ebben az esetben 10 százalékkal elmaradna a várakozásoktól. Tekintve, hogy a várakozásokat tovább növelték az elemzők, a következő negyedévben akár puffanhat is a társaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik