 |
Közismert tény, hogy az export-verseny-képesség kulcskérdés az olyan kis, nyitott gazdaság fejlődésében, mint amilyen a magyar. A gazdaságpolitika ugyanakkor sok esetben éppenséggel hátráltatja a hazai cégek külpiaci helytállását. Különösen a 2001-2002. évi erőltetett minimálbér-emelés, a forint árfolyamának 2002. végi erősödése, majd tavalyi elképesztő ingadozásai, a magas adók és járulékok, a szakképzés lemaradása, az üzleti szféra beruházásainak 2002. évi visszaesése, a lelassuló működőtőke-import, az úthálózat sok helyütt hiányos kiépítettsége, a kátyúk és forgalmi dugók kerültek szóba lapunk hasábjain is a versenyképességet hátráltató tényezőként. Ám más, ha általánosságban tudunk e jelenségekről, és megint más az, ahogyan ezeket a vállalkozások megélik.
SÚLYOZÁS. A Figyelő megbízásából a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézete (MKIK GVI) több mint 200 feldolgozóipari, exportáló vállalat körében végzett kérdőíves felmérést a versenyké-pességről. Pontosabban arról, hogy a cégek véleménye szerint milyen tényezők befolyásolják a versenyképességüket, és maguk milyen erőfeszítéseket tesznek a versenyben való jobb helytállás érdekében. Arra voltunk kíváncsiak tehát, hogy a vállalati vélemények szerint mely tényezők esnek súlyosabban, azaz gyakrabban a latba, illetve melyek kevésbé fontosak a versenyképességre ható tényezők közül.
| A lehetőségek alatt |
| SZIRMAI PÉTER, a VOSZ társelnöke, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem docense: “Semmiképpen sem katasztrofális az ország versenyképessége, hiba lenne ilyen jellegű hisztériát kelteni, ugyanakkor az igaz, hogy lehetőségei alatt teljesít a magyar. Más kérdés, hogy a cégek mindent megtettek-e annak érdekében, hogy növekedjen a versenyképessé-gük, s vajon ilyen magatartásra ösztönözte-e őket a gazdasági környezet? Megítélésem szerint sem a Széchenyi Terv, sem pedig a filozófiájában hasonló tartalmú Széchenyi Vállalkozás-fejlesztési Program nem késztette arra a vállalkozásokat, hogy a maximális teljesítményt nyújtsák. Tetézte a rossz gazdaságpolitikát, hogy fél éven át indokolatlanul felülértékelt volt a forint, s éppen így káros a mostani magas árfolyam is. Már-már pénzügyi analfabetizmust sejtet az MNB részéről, hogy hol előre siet, hol utána kullog a pénzpiaci folyamatoknak. De nemcsak a jegybank lép folyamatosan rosszul, a kormány is elszakadt a gazdasági realitásoktól. A VOSZ már a Medgyessy-kabinet első 100 napos programjának meghirdetésekor jelezte, hiba folytatni azt a voluntarista gazdaságpolitikát, amelyet korábban a Fidesz képviselt. Hiába érvelt azzal az Orbán-kormány, hogy a minimálbér-emelést követően nem távoztak a multik, valójában csak arról volt szó, hogy gyakran hónapokba telik, mire egy nemzetközi vállalatnál a faroktól a fejig eljut az információ, s megszületik a döntés az áttelepülésről. Arra volna szükség, hogy az új pénzügymi-niszter olyan stabilizációs csomaggal álljon elő, amelyet következetesen valósít meg, s amelyben a hangsúly nem a szűkülő jövedelmek újraelosztásán és a takarékoskodáson áll, hanem azon, hogy miként termelhet több jövedelmet a gazdaság, és ez már maga az olyannyira hiányolt versenyképesség.” |
|
Kérdéseinkre túlnyomó részben a cégek felső vezetői válaszoltak. A mintába viszonylag nagy súllyal kerültek be a nagyobb létszámú vállalatok, az adott válaszokat azonban a hazai létszámará-nyoknak megfelelően súlyoztuk.
A felmérés öszzetétele úgy alakult, hogy a gép-, textil-, bőripari, valamint kohászati vállalatok a megkérdezettek 2002-es exportjának 66 százalékát adták. A tisztán magyar tulajdonú társaságok 65,6, a részben vagy teljesen külföldi tulajdonúak 34,4 százalékos arányban szerepelnek a mintában.
A kérdőívekre a vállalatok november utolsó hetében – éppen a november végi, december eleji látványos forintgyengülés előtt – válaszoltak.
Nagyjából elmondható, hogy az üzleti kilátások javulnak. A cégek közel felének árbevétele nőtt 2003-ban, miközben bő egyharmaduknál visszaesést regisztráltak. A megelőző évben még fordított volt a helyzet, hiszen akkor a vállalatok nagyobbik felének apadt az árbevétele, és csak kétötödük esetében gyarapodott.
Ezen belül az export is hasonlóan alakult, 2002-ben a legtöbben még csökkentették, tavaly viszont már növelték a kivitelt. Az exportáló cégek közel fele csak az Európai Unióba szállít, a kizárólag EU-n kívül eladók aránya viszont csak 3,7 százalék.
Az értékesítési helyzet tavaly tehát javult, viszont a vállalatok jövedelmezősége és beruházásai ellentmondásosan alakultak. Csökkent a veszteséges cégek aránya, de nyereséges működésről is kevesebben adtak számot, azaz emelkedett a köztes, nullszaldós mezőny. A gépipari, valamint az élelmiszer-ipari cégek kétharmada, a textil- és bőriparban működő vállalatok több mint 60 százaléka nyereséget várt. A feldolgo-zóipar cégeinek több mint fele növeli a gépberuházások értékét, ám egyhatoduk csökkenti, és ez az arány lényegesen nagyobb, mint 2002-ben volt. Közben a foglalkoztatási kilátások határozottan romlanak.
| Külső tényezők |
A versenyképességet befolyásoló külső tényezők 3 nagy csoportba oszhatók: árfolyam és szakké-pzettség; bérszínvonal és adózás; infrastruktúra. Az alábbiakban e csoportok szerint jellemezzük a különböző mutatójú cégeket.
ÁRFOLYAM ÉS SZAKKÉPZETT-SÉG • A feldol-gozóipari ágaza-tok közül e ténye-zőcsoport különö-sena kohászat, a gépipar és az egyéb feldolgo-zóipari besorolású cégeket érinti (3,5 vagy magasabb átlagpontszám) • Leginkább a ter-melésüket lega-lább kétharmad mértékben külpiacokon értékesítő cégek érzékenyek e tényezőcsoportra (3,6 pontos átlagérték) • Azon belül is különösen azok, amelyeknél az exporton belül az EU-ba irányuló kivitel meghaladja az 50 százalékot (3,5 pont)
BÉRSZÍNVONAL ÉS ADÓZÁS • Inkább azoknál hat a verseny-képességre, ahol van külföldi tulajdon (2,7 pont), és ahol az export több mint fele az EU-ba irányul (2,7 pont)
INFRASTRUKTÚRA • Főként ott fontos, ahol az export 2003-ban nőtt (2,7 pont) • Továbbá ahol a kivitel összforgalmon belüli súlya legfeljebb egyharmados (2,8 pont) • A kapacitáskihasználtság pedig viszonylag alacsony (2,7 pont) |
|
A vállalatok csaknem fele lefaragja a foglalkoztatottak számát, és ezen belül a legalább 250 főt alkalmazó vállalatok 60 százaléka számol további leépítéssel, míg a kis, legfeljebb 50 fős cégek növelnék a legnagyobb arányban a foglalkoztatást.
Ezek az eredmények óvatosságra intenek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai, amelyekkel a munkaügyi miniszter nemrég sajtótájékoztatón rukkolt elő, a foglalkoztatás tavalyi növekedését mutatják. Felmérésünk szerint azonban a vállalatok a következő időszakban nemigen kívánják növelni a létszámot, ráadásul az előzetes munkaerő-felvételi tervek többnyire túl optimisták a korábbi vizsgálatok tanúsága szerint.
FORINTMIZÉRIA. De lássuk a “medvét”: hogyan ítélik meg a vállalatok a versenyképesség, a külpiaci konkurenciaharcban való helytállás összetevőit? A kérdőívek szándékosan negatív hatásokat soroltak fel, és ezekre lehetett pontszámot adni 1-től 5-ig aszerint, hogy a szóban forgó tényezők mennyire jelentősek, milyen mértékben hátráltatják a vállalat további fejlődését.
Az eredmények a grafikonokon láthatók. Messze az erős forint bizonyult a legfontosabb tényezőnek a vállalatok megítélése szerint, utána pedig, még mindig magas pontátlaggal, az árfolyam ingadozása, a megterhelő szállítási költségek és a vaskos tb-járulékok következnek.
| Tech-tendenciák |
|
TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉS • Leginkább azokra a cégekre jellem-ző, amelyek 2003-ban nyere-ségesen mű-ködtek (86 szá-zalék); a veszte-ségesekre (75 százalék) és a nullszaldósokra (63 százalék) kevésbé, • Ahol az exporton belül az EU-ba irányuló kivitel 51-99 százalékos, ott a cégek 88 százalékánál fordult elő technológia fejlesztés; a kizáró-lag EU-ba exportálóknál 70 szá-zalékos, míg a legfeljebb fele részben oda szállítóknál 84 szá-zalékos ezaz arány • Az alacsony kapacitáskihasználtságú társasá-gok inkább fejlesztenek, mint a csúcskihasználtsággal működők
INTERNETHASZNÁLAT • Céges honlappal leginkább nagy – 250 főnél több embert foglalkoztató – cégek rendelkeznek (83 száza-lék); az 50-249 fős társaságoknál 52 százalék, az 50 fő alattiaknál pedig csak 38 százalék ez az arány • A honlappal való rendel-kezés azon cégeknél magas, amelyek exportja tavaly nőtt (77 százalék); a csökkenő kivitelűeknél csupán 55 százalék ez a mutató |
|
Azt, hogy nem csak a felértékeltnek ítélt forint, hanem az árfolyam ingadozása is jelentős gátló tényező, felmérésünk egyik legfontosabb eredményének tartjuk. Nem csak a nagy hányadban exportáló, illetve a beszerzéseket importból megvalósító cégek kívánják, óhajtják az árfolyam stabilitását, hanem a hazai piacon értékesítő, beszállító kisebb társaságok is. Márpedig ez az a pont, ahol a gazdaságpolitika rövid távon is segíthet(ne) a vállallatok helyzetén.
Közepesen erős akadálynak találtatott a kiszámíthatatlan adórendszer, az autópályák hiánya, a munkaerő nem megfelelő képzettsége és a magas bérszínvonal. A vám és a magas áfakulcs, valamint a vasúthálózat korszerűtlensége átlagban kevés pontot kapott, ám viszonylag sok válaszadó adott az erős befolyású tényezőknek kijáró 5-öst e három paraméternek. A bürokrácia lassúsága és a korrupció gyenge-közepes, a bizonytalan beszállítói kapcsolatok és a társaságiadó-kulcs inkább gyenge hatású tényező a vállalatok véleménye szerint.
| Igazodni a piaci igényekhez |
| FÁTH PÉTER, az Amerikai Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója: “A versenyképesség érdekében változtatni kell a munkaerő-képzésen, azt hala-déktalanul a piaci igényekhez kell igazítani. A nagy cégek például mostanában hiába keresnek logisztikai menedzsereket, nincs elegendő a piacon, ezért saját tanfolyamokat kell indítaniuk, hogy megfelelő szakember álljon rendelkezésükre. Öszszessé-gében úgy látom, a lehetősé-gekhez képest elmarad az ország versenyképessége, bőven vannak tartalékok. Egyetértek Draskovics Tiborral abban: nem az a fontos, hogy mikor csatlakozunk az euró-övezethez, hanem az, hogy jól csatlakozunk-e. Ha ugyanis nem optimálisak a feltételek, s valahol a világban sokk következik be, a sérülé-kenyebb magyar gazdaság is jobban megérzi a válságot. Nem szabad mesterséges eszközökkel befolyásolni a forint árfolyamát, helyesebb, ha hagyják a piacot megnyugodni. Bizalmi légkörre van szükség, amelyben az árfolyam magától áll be a termelékenységünk szabta szintre, még ha relatíve magasan is, de legalább tartósabban. Nem egyedül a mindenkori pénzügyminiszter kompetenciája a gazdaságpolitika alakítása, ezért önmagában a miniszter-váltás még nem garancia a versenyképességi feltételek javításához. Szimpatikusnak tartom az új pénzügyminiszter-jelölt bemutatkozó programját, kérdés azonban, lesz-e ereje azt megvalósítani. Az egyensúlyi pozíció helyreállítása, a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése összehangolt munkát kíván a kormányfő, a szaktárca vezetője és a Magyar Nemzeti Bank részéről, ez az összhang azonban régóta hiányzik a magyar gazdaságpolitikai életből. Ami a gazdaságpolitika lehetséges új irányát illeti, elengedhetetlen, hogy a kiszámítható, nyugodt gazdaságirányítás mellett csökkenjenek a vállalatok bérköltségeire rakódó terhek. A külföldi befektetéseket kizárólag a járulékok és az adók mérséklésével lehet ösztönözni.” |
|
Az eredmények részben meglepőek. Arra még számíthattunk, hogy a múlt év első felében meglehetősen erős, majd rendkívüli ingadozásokba kezdő forint szorongást keltett a feldolgozóipari cégek körében (is). Ám feltűnő, hogy mindjárt e tényezők mögött a magas szállítási költségek szerepelnek, és az is, hogy a bérráfordítások versenyképességet visszafogó hatása (a tb-járulék kivételével) a vártnál hátrébb szorul. Emellett sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítanak a menedzserek a hivatalok lassúságának, netán korrupciójának, mint amennyire ezekről a nyilvánosságban szó esik. Kirívó érdektelenség kíséri a társasági adó mértékének alakulását. Eszerint az adó idei 16 százalékra csökkentése aligha segít sokat a vállalkozások helyzetén.
A MKIK GVI szakemberei az említett tényezőket három olyan csoportba sorolták, amelyeken belül az elemek a válaszok alapján szorosabb oksági, logikai kapcsolatban állnak egymással. Az első csoport, amelyet a forintárfolyam, valamint a munkaerő hiányos képzettsége alkot, meglehetősen magas, 3,4-es átlagpontszámot kapott, és benne a leggyakrabban a 4-es osztályzat fordul elő. E tényezők azokat a cégeket érintik leginkább, amelyek a GDP hosszú távú növekedése szempontjából a legfontosabb vállalati körbe tartoznak.
Jóval kevésbé bizonyult lényegesnek a tényezők második csoportja, amely a bérköltség, a közterhek és egyéb adók oldaláról befolyásolja a versenyképességet. Ezek a tényezők legkomolyabban a gépipari és a kohászati cégeket érintik, legkevésbé viszont a papír- és faipari vállalatok körében hatnak.
| Hiba az árfolyamcél |
| RÓNA PÉTER, a Róna és Társai befektető cég vezetője, a NABI buszgyártó cég elnöke: “A Járai Zsigmond vezette jegybank a világon szinte egyedül van abban a hitben, hogy az árfolyamcél meghatározása ésszerű és használható eszköz a monetáris politikában, de véleményem szerint egyáltalán nem az. Egy nyitott, külkereskedelemre alapozott, kisméretű gazdaság-ban, mint a magyar, szakmai hibának tartom ezen tankönyvi tétel erőltetését, hisz’ a gazdaság szerkezetéből adódóan rendszeresen szükség van az egyensúly korrigálására, s ennek éppen a rugalmasabb árfolyam-politika lehetne az eszköze. A rögzített árfolyamcél rendszer azonban éppen ezt a lehetőséget veszi ki a gazdaságpolitika kezéből. E mellett ez a politika a jegybanktörvénynek sem felel meg, mert az az MNB feladatát az árstabilitás, nem pedig az árfolyam-stabilitás megteremtésében jelöli meg. Sajnos nem látom bizonyítottnak, hogy az erős forint várt kedvező gazdasági hatásai bekövetkeztek volna. Legfeljebb nagyon halvány jelek mutatnak arra, hogy ezért olcsóbb lenne az import, vagy hogy e nyereség jó részét a kereskedők valóban továbbadnák a fogyasztóknak, ami jelentősen csökkenthetné az inflációt. Éppen ezért Bokros Lajosnak a napokban megfogalmazott tételeivel szinte minden téren egyetértek. Nincs más kiút a versenyképességében meggyengült magyar gazdaság számára, mint az exportképesség biztosítása. Fontosak a maastrichti kritériumok, de sokkal fontosabb az, hogy az egész magyar gazdaság szerkezete, hatékonysága, a gyártás és szolgáltatások minősége, vagy a növekedés üteme milyen. A gazdaság-politikának e reálfolyamatok menedzselése, alakítása lenne a feladata.” |
|
Végül a harmadik csoport a tárgyi és intézményi infrastruktúrával függ össze (sztráda, vasút, hivatalok, beszállítói kapcsolatok), ahol az átlag-pontszám, az előbbi csoporthoz hasonlóan, 2,5 körül volt. Igaz, nem mindig csak az átlag számít, hiszen a kedvezőtlen infrastrukturális és intézményi adottságok éppen a dinamikus, az exportjukat rövid távon is növelni tudó cégek további fejlődése elé gördítenek gátakat – állapítható meg a kérdőívek alapján -, ugyanakkor e tényezők jellemzően a belföldi piacra szállítók versenyképességét befolyásolják erősebben.
HOSSZÚ TÁVON. A munkaerő versenyképessége hosszú távon az egyik legfontosabb, – ha ugyan nem a legfontosabb – tényező. Hatását szignifikánsan másképp látják a tisztán magyar tulajdonú, illetve a külföldi és vegyes tulajdonú cégek. A külföldi érdekeltségűeknél szélsőségesebb válaszokat adtak, aránylag többen akadtak, akik fontosnak, de olyanok is, akik elhanyagolhatónak tartják a munkaerő képzettségét.
A külföldi és vegyes tulajdonú vállalatok egyébként magasabb osztályzatot adtak az erős forint, a drága szállítás, a magas tb-járulék, illetve bérszínvonal, a sztrádahiány és a korszerűtlen vasúthálózat hatásának, míg a magyar cégek inkább a munkaerő megfelelő képzettségének hiányát és a korrupciót jelölték meg fontosnak.
A vállalkozási környezet megítélése mellett az sem közömbös, milyen erőfeszítéseket tesznek a cégek a verseny-képességük fokozására. Felmérésünk szerint a közepes és nagy társaságok több mint kétharmadánál történt valamilyen technológiai fejlesztés, gyártmányfejlesztés vagy ehhez kapcsolódó képzés az utóbbi három évben.
 |
Legalább egy új terméket vezetett be a cégek 57 százaléka, és 22 százalékuk tíznél is több új gyártmányt kezdett el gyártani. A vállalatok több mint harmada legalább egy új termelési eljárást kezdett el alkalmazni 2001 óta. A kapacitásukat kisebb mértékben kihasználó cégek gyakrabban kezdtek technológiai újításba.
Megállapíthattuk azt is, hogy a feldolgozóipari vállalatok 65 százaléka rendelkezik honlappal, és mintegy négyötödük használja a vállalat működése során az elektronikus levelezést vagy az internetet.
