Élet-Stílus

A Google térképeinek segítségével – felszínesen ugyan, de – egyre jobban megismerhetjük a világot. A Geospace viszont azoknak kínál web2-es lehetőséget, akiknek „nem térkép e táj”, s ezt szívesen osztanák meg másokkal is.
2007. 06. 05. 14:33
Az egész magyar színházi rendszer nagy átalakulás előtt áll, új, ismeretlen változások jönnek, amelyek hatását egyelőre nem lehet megjósolni – mondta a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója a teátrumok jövőképéről hétfőn tartott előadásában a városban működő Hozam Klubban.
2007. 06. 05. 12:52
Ötzi-ről és a kőkorszaki emberekről az a kép él, hogy primitív emberek voltak, akiknek még nem sok érzékük volt a túléléshez. Egy német tévéműsor rámutatott arra, hogy elődeink igen komoly orvosi ismeretekkel rendelkeztek, a felhőkből is igen jól tudtak olvasni, és ők találták fel a rágógumit.
2007. 06. 05. 12:35
Június 21-én nyit a nyár első „hagyományos” fesztiválja. A Fesztergom olyan, mint a Sziget, csak kisebb, éppen ezért sokak szerint szerethetőbb. A családias légkör ellenére fellép mindenki, aki számít a Kispáltól a Tankcsapdáig, ráadásul átsétálhatunk Párkányba egy jó kis sörözésre is.
2007. 06. 05. 11:21
A francia csatár iránt bejelentkezett nemrég a Barcelona, és a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan trénere is jelezte, hogy leigazolná az Arsenal 29 éves gólvágóját.
2007. 06. 05. 10:56
Steven Gerrard és Jamie Carragher egyaránt 2011-ig meghosszabbította szerződését a Liverpool labdarúgócsapatával. A két válogatott játékos hétfőn írta alá az új kontraktust.
2007. 06. 05. 10:13
Az év első négy hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák együttes száma 5 százalékkal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest.
2007. 06. 05. 10:05
Több mint egymillió embert telepítettek ki pekingi otthonából a 2008-as olimpiai játékokra való felkészülés jegyében – jelezte kedden a Lakhatási Jogok Központja nevű nemzetközi szervezet.
2007. 06. 05. 09:47
A 78. Ünnepi Könyvhét és a 6. Gyermekkönyvnapok kínálatára „fantasztikusan sokan" voltak kíváncsiak, ez annak a jele, hogy a könyvkiadás mennyire meg tudja szólítani a magyar embereket – hangsúlyozta Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója a könyvhét zárónapján, hétfőn.
2007. 06. 05. 08:49
A vendéglátóhelyek jelenlegi – számokban meghatározott – minősítése helyett a szaktárca a funkció szerinti besorolást javasolja most elkészült rendelettervezetében. A szakma azonban nem fogadja el a tervezett változásokat - írja a Világgazdaság.
2007. 06. 05. 07:50
A Ferencváros hazai pályán hozta a kötelezőt: az NB II-es bajnokság 28. fordulójában könnyedén, 4-0-ra legyőzte a Kazincbarcikát, de még így is két pont a hátránya a listavezető Nyíregyházával szemben.
2007. 06. 04. 20:27
Az Apple három televíziós reklámban mutatta be új fejlesztését, amely a hónap végén jelenik meg a boltokban. A dátumot (juni 29.) és a készülékek tervezett árát a cég szóvivője is megerősítette.
2007. 06. 04. 17:32
Claudio Ranierit nevezték ki az olasz élvonalba visszajutott, a Serie B-ben bajnoki címet szerzett Juventus labdarúgócsapatának élére.
2007. 06. 04. 17:30
Amerikában csökkenő költségvetéssel “segíti”a kormányzat a NASA munkáját, míg Kína éppen most jelentette be a klímaváltozással kapcsolatos stratégiáját. Kína ezzel szemben nemzeti stratégiával igyekszik lassítani a változásokat.
2007. 06. 04. 16:21
Olvasói sztorik