A kormány szerint 20 milliárdot spórol az állam a közszféra nyolcezer fős leépítésétől. Az elbocsátottak többsége várhatóan az idősebb és a fiatal munkavállalók közül kerül ki.
Mario Monti, az Európai Bizottság versenyügyekben illetékes tagja pénteken elhalasztotta olaszországi utazását, hogy az Alstom francia nagyvállalat mentőcsomagjával foglalkozzék - jelentette be a bizottság pénteken.
A háztartási gépeket gyártó Merloni Elettrodomestici 3 millió eurót fektet be Magyarországon az év végéig, amelyből ügyfélszolgálati és marketing tevékenységet végző egységet, regionális call centert hoz létre - jelentette be Andrea Guerra, az olaszországi Merloni társaság vezérigazgatója pénteken, Budapesten.
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsi tagja, Guy Quaden szerint jelenleg az euróövezeti kamatcsökkentésnek kevés indoka lenne, de még kevesebb érv szólna a kamatok emelése mellett.
Másfél év alatt mintegy 8 milliárd forintot költött el a svájci KronoGruppe faipari csoport magyarországi cége, az Interspan Kforint arra a kapacitásbővítő és környezetvédelmi beruházásra, amelyet pénteken adtak át Vásárosnaményban.
Tonis Palts észt pénzügyminiszter pénteken benyújtotta lemondását, mert úgy ítélte meg, hogy az adócsalás ügyében ellene indított vizsgálat megnehezíti a koalíciós kormány munkáját.
Az árfolyammozgások negatív hatásai ellenére az idei első félévben erőteljesen növelte forgalmát és nyereségét a francia L'Oréal kozmetikai cég. Az adatok közlésekor egyben megerősítették idei céljukat, a kétszámjegyű forgalomnövekedést.
Az előzetes adatok szerint a bolgár hazai össztermék az idei év első félévében 4,1 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest. A tavalyi első félévben a GDP-növekedés 4,6 százalékos volt.
A gazdasági fellendülés első jelei ellenére is töretlen lendülettel söpör végig Németországon a csődhullám. Az első hat hónap folyamán 19 953 csődeljárási kérelmet nyújtottak be, 9,1 százalékkal többet mint az elmúlt év azonos időszakában.
A helyi önkormányzatok többségi tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Rt. az idén várhatóan eléri a tervezett 56 millió forint adózás előtti nyereséget, de az üzleti tervben szereplő 1,77 milliárd forint árbevétel, az utasforgalom csökkenése miatt, 2-3 százalékkal kevesebb lesz, tájékoztatta az MTI-ECO-t Grófné Horváth Ilona, a Balatoni Hajózási Rt. gazdasági igazgatója.
Erősödött a forint pénteken délelőtt a bankközi devizapiacon, 11 óra előtt néhány perccel a forint 9,54 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, 29 bázisponttal erősebben, mint csütörtökön délután.
Az új lakások esetében az adó visszatérítésre jogosító hitelösszeg felső határa nem 10, hanem 15 millió forint az Országgyűlésnek beterjesztett adótörvény-tervezet szerint.
A New York-i tőzsde elnöke 140 millió dollárjával közbotrányt okozott. Lemondását többen üdvözlik, mint sajnálják. Széke még üres. Elszabadulni látszik az indulatok vihara.
Noha az év második felében gyorsul a gazdasági növekedés, 2003-ban a GDP csak 2,8 százalékkal nőhet - jelentette ki a pénteki tájékoztatón Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója.
Befektetői kapcsolatokért járó rangos nemzetközi díjakat kaptak magyar tőzsdei vállalatok az Investor Relations Magazine szeptember 17-én Varsóban tartott konferenciáján - tájékoztatott a Budapesti Értéktőzsde.
Szilárd talajt fogott a dollár árfolyama a G7 hétvégi tanácskozását megelőző óvatos várakozás közepette, miután az elmúlt kereskedési napon 115 jennél technikai küszöböt tört át lefelé menetben a jen ellenében.
A Pénzügyminisztérium közleménye szerint László Csaba aláírta a gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítási szerződést. A tender győztese a Generali-Providencia Biztosító vezette konzorcium lett.
A közelmúltban 500 millió forintos törzstőkével létrehozott Xella Mészhomok Kft. valósítja meg azt a több mint másfél milliárd forint értékű zöldmezős beruházást, amelynek keretében az ország egyik legnagyobb kapacitású, több ezer négyzetméteres mészhomoktégla-gyára épül fel. a Fejér megyei Fehérvárcsurgón - tudta meg a Napi Gazdaság.
Jacques Chirac francia államfő és Gerhard Schröder német kancellár tízpontos infrastruktúra-fejlesztési tervet jelentett be az EU-országok gazdasági növekedésének előmozdítására - olvasható a Napi Gazdasgában. A digitális televíziózás, a szélessávú hálózatok, a nagysebességű vasútvonalak és a műholdas navigációs rendszer fejlesztését is tartalmazó terv költségeire nem tértek ki, de közölték, hogy a projekt kiegészíti az olasz kormány által javas
A cég csütörtökön a vártnál kisebb veszteségről adott számot 2004-es pénzügyi éve augusztus 29-én lezárult első negyede után, amit termékei magasabb átlagárának, valamint szigorú leltár- és költségpolitikájának köszönhet.
Az euró 2010-es elfogadását szem előtt tartva állították össze Csehország 2004-es költségvetési tervezetét – ismertette a cseh pénzügyminiszter, Bohuslav Sobotka.
Magyarországon létesülhet a világ első kabarémúzeuma. A Humor Háza munkacímen futó javaslat, amely nagy nevettetőinknek állítana emléket, Kalmár Tibortól származik. Az audiovizuális tárlat és archív gyűjtemény a Vidám Színpad volt főrendezője szerint a Divatcsarnok egyik szintjén kaphatna helyet. A főváros támogatja az ötletet, de egyedül nem vállalja a finanszírozást - számol be a Magyar Hírlap.