A kézi számítógép- és szoftvergyártó nettó vesztesége 21,75 millió dollár volt. míg egy éve 258,75 millió.
Az átszervezési és egyszeri költségeket nem számítva a veszteség 16,9 millió dollár volt, egy részvényre átszámítva 58 cent, vagyis szignifikánsan kevesebb, mint az elemzők által várt 83 cent. Egy éve ugyanez a kategória 36,4 millió dollár, ill. 1,26 dollár volt.
A negyedév során a bevétel 3 százalékkal, 177,4 millió dollárra nőtt a tavalyi 172,3 millióról – a Thomson First Call által megszondázott öt elemző 185,4 milliós bevételt várt. A cég kb. 645 ezer Palm PC-t adott el, miközben kb. 1,2 millió olyan kézi PC-t adtak el, amelyben a Palm OS fut. Most zajlik a Handspring beolvasztása, és még ebben az évben sor kerül a PalmSource leválasztására. Ennek megtörténte után a hardvercég PalmOne néven működik tovább.