Az Egyesült Államok katonai hatóságai vizsgálják annak az összeütközésnek az okait, amelynek során két Black Hawk helikopter lezuhant szombaton, Moszul közelében, Észak-Irakban - tudósított a BBC.
Lomnici Zoltán főbíró és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman várhatóan napokon belül találkozik Holló András alkotmánybírósági elnök közvetítésével - tudta meg az MTI.
Szerbia polgárai vasárnap harmadszor rugaszkodnak neki alig egy év leforgása alatt, hogy megválasszák a köztársaság elnökét. A szavazóhelyiségek reggel hét órától este nyolc óráig tartanak nyitva, s várhatóan már az urnák zárása után nem sokkal tudni lehet majd, hogy érvényes-e a szavazás. A választás első fordulójának érvényességéhez a szavazópolgárok legalább ötven százalékának plusz egy főnek kell leadnia voksát.
Szimeon Szakszkoburggotszki bolgár kormányfő megvédte a parlamenti vitában saját belügyminiszterét, és elmondta, hogy Georgi Petkanov az ellenzéki követelések dacára sem fog lemondani. Az ellenzék azért bírálta a kormányt, mert egyre erőteljesebb a szervezett bűnözés jelenléte az országban. A merényletek száma rendkívül magas, robbantások zavarják meg a mindennapokat a kisebb-nagyobb bolgár városokban. A miniszterelnök ugyanakkor megígérte, hogy
Az EU is félti már a pénzügyi felügyelet függetlenségét, de a magyar kormányzat hajthatatlan. Brüsszelben a konfliktust a belpolitikai élet hihetetlen polarizációjára vezetik vissza.
A Volvo öt év után lecseréli sikermodelljét, az S40-est. Az újdonsült svéd sokkal merészebb és sportosabb, mint elődje, de azért hamisítatlan Volvo maradt.
Hamarosan beadja lemondását Győrfi István, az egészségügy reformjáért felelős kormánymegbízott - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, Győrfi távozásának két oka van: egyrészt, hogy jövőre a reméltnél kevesebb pénz jut egészségügyre, másrészt pedig, hogy a kormányfő elégedetlen volt az egészségügyi reform eddigi eredményeivel.
A legnagyobb török városban, Isztambulban szombaton két robbanás történt. A terrorakciókra két zsinagóga közelében került sor - közölte a BBC. Az első törökországi jelentések szerint legalább tizenketten vesztették életüket a detonációk következtében, időközben a halálos áldozatok száma tovább nőtt, és alighanem elérte a húszat is. A sebesültek számát háromszázra becslik. A BBC szerint immár bizonyos, hogy öngyilkos merénylők követték el az akció
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) beismerte, hogy lehetséges: az egykori keletnémet állampárt a kilencvenes évek elején MNB-számlákon keresztül síbolt el milliókat - volt olvasható pénteken a Netzeitung német internetes újságban, amely a Berliner Zeitung aznapi cikkét dolgozta fel.
A Paksi Atomerőművel kapcsolatban fontos kérdés a tartós állami tulajdon megőrzése mind gazdasági, mind nemzetbiztonsági szempontok miatt - mondta Mészáros György, az erőmű előző elnöke.
Csak egy közös európai adó bevezetésével lehetne elkerülni, hogy az EU több évre szóló pénzügyi tervéről folytatott egyeztetések késhegyre menő vitákba torkolljanak - jelentette ki pénteken a belga miniszterelnök.
Nem a csütörtökön kiadott amerikai tartalékadatoktól, hanem a fűtőolaj-készleteknek a téli időszak kezdetén mért - alacsony - szintje miatt volt aggodalom pénteken az olaj nemzetközi piacán.
A napot és a hetet tekintve is eséssel zárta a gyorsjelentések hetét a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX. A kiváló számok ellenére az esést a Mol és az OTP papírjai okozták.
Pénteken sikeresen lezárult az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. részvényeinek értékesítése - jelentette be az ÁPV Rt. Az értékesítés eredményét hétfőn hozzák nyilvánosságra.
Javulást mutat a michigani egyetem által közzétett novemberi előzetes fogyasztói hangulatindex. Az index 93,5 pontra nőtt az október végi 89,6 pontos mutatóról.
A környezetvédelmi tárca a környezet állapotának érzékelhető javulását várja attól, hogy a szennyezőanyag-kibocsátók egyre inkább érdekeltté válnak a korszerű, tisztább technológiák bevezetésében.
A Japánból származó magyarországi befektetések a korábbi 3.-4. helyről az 5.-6. helyre estek vissza, de még ez a helyezés is azt mutatja, hogy a szigetország továbbra is ott van a befektetők élcsoportjában, s számunkra nagyon fontos a jelenléte - szögezte le Csillag István, gazdasági és közlekedési miniszter Brüsszelben.
Várhatóan még ebben a hónapban a kormány elé kerül az új foglalkoztatáspolitikai stratégia, amelyet hamarosan végleges formába önt a szaktárca - mondta Burány Sándor pénteken Pécsett.
Az olasz szakszervezetek pénteken sztrájkot hirdettek az Alitalia légitársaságnál tervezett elbocsátások miatt: a bejelentés szerint a munkabeszüntetésre november 28-án pénteken, 12.00 és 16.00 óra között kerül sor.