Belföld

Belgium közös európai adót akar

admin

2003. 11. 14. 17:57

Csak egy közös európai adó bevezetésével lehetne elkerülni, hogy az EU több évre szóló pénzügyi tervéről folytatott egyeztetések késhegyre menő vitákba torkolljanak - jelentette ki pénteken a belga miniszterelnök.

Az Európai Liberális Demokrata és Reform Párt (ELDR) amszterdami kongresszusán elhangzott felszólalásában Guy Verhofstadt a közösségi költségvetés finanszírozásának mélyreható reformját sürgette.

Úgy vélekedett, hogy a nettó befizetők és a kedvezményezettek közötti ellentétek könnyen kudarcra ítélhetik a 2006 utáni pénzügyi időszakról folytatandó vitákat. Ugyanezek a nézeteltérések a kibővítendő unió összetartását is fenyegetik – tette hozzá.

Verhofstadt szerint ezért a nemzeti hozzájárulások jelenlegi rendszerét – legalábbis részben – valóban közösségi finanszírozási módszerrel kellene felváltani. A közösségi költségvetés bevételeinek egy részét az úgynevezett hagyományos saját források alkotják, amelyek nem minősülnek nemzeti hozzájárulásnak. A bevételeknek azonban van egy kiegészítő forrása is, amelyet a tagállamok nemzeti össztermékük (GNP) arányában fizetnek be, s amely ezért közvetlen hozzájárulásnak tekinthető.

“Elejét kell vennünk annak, hogy egy vagy több tagállam megbénítsa az unió finanszírozását” – jelentette ki Verhofstadt, aki szerint ennek egyetlen hatékony eszköze egy egységes európai adó bevezetése lenne.

Az európai adó gondolata már a saját forrásokról 1970-ben született döntésben is szerepelt, az 1999. március berlini csúcson pedig a tagországok felkérték a bizottságot, hogy vizsgálja meg az ezzel kapcsolatos újabb javaslatokat. A gyakorlatban az uniós polgárok már most is fizetnek ilyen adókat, még ha ezek nem is azonosíthatók ebben a formában, mert a nemzeti költségvetések közvetítésével jutnak el a közösségi költségvetésbe.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.