Élet-Stílus

„Csalódás, kicsinyes, undorító” – nem tetszett a nézőknek Dallos Bogi Tóth Gabi-paródiája a Megasztárban

TV2
TV2

Mint azt megírtuk, idén Puskás-Dallos Bogi váltotta Tóth Gabit a szombaton elstartolt Megasztár zsűripultjában, és az énekesnő (aki ki tudja, miért, de férjezett neve nélkül szerepel a tehetségkutatóban) már az első adásban kifigurázta elődjét. Egyebek mellett azzal viccelődött, hogy „mindjárt leteszem az érettségit”.

Mint ismert, Tóth Gabi középiskolásként indult a 2005-ös Megasztárban, és később a műsor és a vele járó elfoglaltságok, valamint a napi négy óra vonatozás – Budapest és Tapolca között – miatt úgy döntött, hogy felfüggeszti a tanulmányait, és nem érettségizett le.

A nézőknek nem jött be

A Megasztár hivatalos Facebook-oldalán külön videót szenteltek a paródiának. A kommentek szinte kivétel nélkül arról szóltak, hogy Dallos Bogi túl messze ment, ízléstelen volt, a műsor szerkesztőinek pedig hamar közbe kellett volna lépni, így leállítva a különszámot.

Tóth Gabi ezt reagálta

A videóban először a tehetségkutató új évadáról mondta el a véleményét.

Viccesnek találom, hogy ott sem ülök, és még mindig velem foglalkoznak, mert úgy látszik, hogy így tudják eladni a műsorukat. Úgyhogy innen is csak annyit üzenek: szívesen! És még pénzt sem kellett adnotok érte!

– mondta az énekesnő, majd így folytatta:

Látom, hogy Dallos Bogi a pillanat hevében nagyon jó humorral próbál parodizálni, és bedobta, hogy »megyek, és leérettségizem«. Úristen, még sosem hallottuk! Tök jó! A zsűripultban nagyon nagy szükséged lesz az érettségire. Nem, oda tehetségre van szükség, meg hangra, meg dalokra. De legalább neki van érettségije!

Kapcsolódó
Puskás-Dallos Bogi, Tóth Gabi
Tóth Gabi visszaszólt az érettségijén gúnyolódó Puskás-Dallos Boginak
Tóth Gabi szerint azért foglalkoznak vele a Megasztárban, mert ezzel tudják eladni a műsort.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik