Gazdaság

Ausztrálokkal rettent el a dohányipar az egységcsomagtól

csempészcigaretta (Array)
csempészcigaretta (Array)
A dohányipari lobbiszervezet szerint az ausztráloknak se jött be az egységes cigicsomagolás, a kormánynak inkább az eddigi utat kéne folytatnia.

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerint a dohánytermékek egységes csomagolása drasztikus beavatkozás lenne a piaci viszonyokba, de nem eredményezné a remélt egészségügyi hatásokat, sőt a feketepiacot növelné.

Emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt 4-5 évben a kormány már intézkedés-csomagot fogadott el a nemdohányzók védelmében, és ennek hatására 5 százalékkal növekedett a nemdohányzó fiatalok aránya 2013-ra.

Az ausztrál példa

Idézik Ausztrália példáját is: egyedül ebben az országban vezették be az egységes csomagolást. Ausztrál kormányzati összesítés alapján ott a fiatalok dohányzása a 2010-2013-as időszakban több mint 30 százalékkal nőtt, 2,5-ről 3,4 százalékra. Az egységes csomagolás bevezetése óta a feketepiac is 25 százalékkal gyarapodott, a teljes fogyasztás 14,3 százalékát reprezentálja már.

A DBMSZ szerint az ausztrál tapasztalatok alapján az egységes csomagolással rosszul járhat az állam is, mert adóbevételtől esik el. Nem éri el az egészségvédelmi célkitűzéseket, ezért az intézkedés fő haszonélvezői a feketepiaci csempészek lesznek. Ők adófizetés nélkül árusítanak, és fiatalkorúakat is kiszolgálnak.

Jöhet az olcsóbb

A majdani vesztesek közé sorolja a DBMSZ kiskereskedelmet is, mivel nőhet a kiszolgálás ideje és költsége, és romolhat a profitabilitás is, mert a fogyasztók a márkák láthatóságának hiánya miatt olcsóbb termékekre váltanak.

A szövetség ezért javasolja, hogy a kormány vizsgálja felül az egységes csomagolás tervét, és csak akkor foglakozzon vele, ha nem sikerül kiszorítani a fiatalokat a trafikokból, illetve nem éri el a kívánt hatást, hogy a dohánytermékek csomagolásának két nagyobbik felületén 65-65 százalékosra nagyítják az egészségvédő figyelmeztetéseket.

A DBMSZ szerint inkább szolgálná a kormány egészségvédelmi céljait a feketepiac visszaszorítása, valamint oktatási programok beindítása, amikben hangsúlyt fektetnének a rászokást előidéző tényezőkre. Németországban ez sikeresen és nagymértékben csökkentette a fiatalkorúak dohányzását – állítja a szövetség az MTI szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik