Gazdaság

Eltűnt 5 milliárd szál cigaretta

Visszaesett a legális cigarettaeladás: október végéig 6,3 milliárd szál fogyott, ez a 2012-es számokhoz képest a piac egyharmados zsugorodását jelenti.

Októberben sem pörgött fel a legális cigarettapiac és a jelek szerint jövőre sem lehet erre számítani – írja a Világgazdaság mai száma. Októberben mindössze 644,5 millió szál fogyott szemben a 2012-es egymilliárd szállal, bár ez a tavalyi értékhez képest 110 millió szálas növekedést jelent.

Az igazán drasztikus visszaesés az éves fogyasztásban figyelhető meg: a lap kalkulációi szerint év végére a legális cigarettaeladás a 7,5 milliárd szálat sem éri el, bár már a tavalyi 9,3 milliárd szál is negatív rekordnak számított.

A Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) információira hivatkozva azt írja, a fogyasztás egyre inkább a vágott dohány és a szivarka felé mozdul el, azonban ez sem kompenzálja az 5 milliárd szálas kiesést. Számításaik szerint a vágott dohány eladása idén rekordot dönthet – ami eddig 5200 ezer kilogramm körül volt.

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége szerint a néhány napja elfogadott dohányipari különadó sem segít a szektornak. Úgy vélik, „az árrés növelése jelentősen növeli a dohányvállalatok terheit, közvetetten kellő táptalajt biztosítva ezzel a feketepiac burjánzásának”. Hozzáteszik: a feketepiac aránya az ország egyes településein már meghaladja az 50 százalékot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik