Az Egyesült Államokban jelenleg 145 ezer veterán katona kap rokkantsági nyugdíjat azért, mert a háború után pszichés zavarok léptek fel nála,
amelyekből azóta sem képes kigyógyulni. A megélt események civil életükben is kísértenek, dührohamokat kapnak, nyugtalanul alszanak, környezetüket, mukatársaikat és családjukat is veszélyeztetik. Betegségük neve angolul post-traumatic stress disorder (PTSD).
Ilyen esetekben a tartalékos vagy hivatásos katonák karrierje végleg befejeződik egy háború miatt. Elvesztik állásukat, gyakran kórházi kezelésre szorulnak, és hosszú távon is munkaképtelenné válnak. Szakértők szerint, hiába tartott rövid ideig, az iraki háború után a segélyen élő veteránok száma tovább nőhet.
Nem tudják az eredetét
A szakemberek ma is azon vitatkoznak, hogy a PTSD biológai vagy kognitív eredetű. Egyesek szerint a betegség azokra a testi reakciókra vezethető vissza, melyekkel az ember a traumákra reagál. Ilyenkor a test képtelen kontrollálni a félelemre adott fizikai válaszokat, mint például az adrenalinszint ingadozását. Más szakértők szerint azonban az emlékezet felelős a betegségért. Szerintük az emberi agy évekkel később, a veszély elmúltával is képes provokálni a szimptómákat.
A háború traumái által okozott leggyakoribb betegség tünetei sokszor nem is jelentkeznek, amíg a katona haza nem ér, és nem folytatja civil életét. A veterán katonák 15 százaléka esik áldozatul ennek a betegségnek, ez az arány a lakosság körében diagnosztizáltnak kétszerese.
A félelem érzete teljesen normális egy harcoló katonánál, hiszen civil áldozatokat, élettelen testeket és erőszakot lát maga körül. A gond akkor kezdődik, ha ez a félelem évekkel később is permanensen megmarad. „A rendellenesség abban jelentkezik, hogy a beteg érzelmei megszűnnek, kivéve egyet, azt, amit akkor érzünk, ha halálos veszélyben a túlélésért küzdünk” – foglalta össze Jonathan Shay pszichiáter a Wall Street Journa Europe-nak.
Természetesen azok a katonák viselik leginkább a megbetegedés kockázatát, akik nem a csúcstechnológiát képviselő fegyverekkel harcoltak, akár több száz kilométerre az ellenségtől, hiszen ők nem látták pusztításuk következményeit, és veszélyben sem érezték magukat. A közvetlen harcban résztvevők azonban saját bőrükön érzik a háborút.
Megelőzés: pszichiátercsoportok a harcmezőn
A pszichiáterek szerint egy gyors, agresszív beavatkozás kevésbé veszélyes a katonák mentális állapotára nézve. Az orvosok egyébként már a csatamezőn is segítették a harcolókat, minden szakasznak saját pszichiátere van, a helyszínen. Az iraki harcokban még egy 40 fős önálló, a szorongás feldolgozását segítő csapat is részt vett. Tagjai pszichiáterek és katonák, akiket felkészítettek a tanácsadói szerepre.
A stressz ellen a legjobb ellenszer az összetartás, a csapatkohézió, a megfelelő kiképzés és a morális tartás. A katonaság kötelékébe tartozó pszichológusok csak a legvégső esetben küldik kórházba a tüneteket produkálókat. Elméletük szerint bevetés után az idegek inkább megnyugszanak az eredeti környezetben.
A katonáknak kis cédulákat osztogattak, melyeken a legfontosabb tanácsok szerepeltek, hogyan küzdjék le a harcok miatt fellépő stresszt és szorongást. Az orvosoknak nem az a céljuk, hogy megakadályozzák a szélsőséges érzelmeket, hanem az, hogy megelőzzék a kimerültséget és a fáradságot, ami már egyértelműen a PTSD egyik jele.
Soha sem múlik el
A PTSD-ből nem lehet kigyógyulni. A háborúról közvetített képek és hangok újra előidézik a betegek élményeit, és az akár több évig tartó tünetmentes állapot után megint mentális zavarok lépnek fel. Ilyen esetekben szociális munkások segítenek a veteránoknak, de csak azt tudják tanácsolni, kapcsolják ki a tévéjüket.
A háború egyébként nemcsak a leszerelt katonák egészségét veszélyezteti. A szeptember 11-ei terrortámadás után sok amerikainál diagnosztizáltak PTSD-t. S bár az ő betegségük más élményből ered, a tüneteket náluk is előhívhatja a háború következményeitől való félelem.
