Minden évben hosszas mérlegelés és viták után iszületnek meg a döntések a privatizációból származó bevételek felhasználásáról. A privatizáció ugyanis sohasem csupán a kívánatosnak tartott tulajdonosi szerkezet létrehozását jelentette, amelynek céljai és módszerei képesek voltak egyaránt megosztani a szakmai és a “laikus” közvéleményt, hanem emellett folyamatosan elő kellett teremtenie a költségvetést kiegészítő forrásokat is. Ezekre egyensúlyi hiányai miatt tartott igényt az államháztartás.
ÚJ CÉLOK. Az elmúlt évtized változatos példákkal tud szolgálni arra, hogy a kormányok gyakorta módosuló preferenciáikat követve miképpen használták fel e bevételeket. A legutóbbi másfél év is újabb prioritásokat és ezek nyomán változásokat hozott, hiszen a bevételek egy részét új, előzmény nélküli célokra fordították, ami a privatizációs szervezet szerepének módosulásához is vezetett.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. magánosítási bevételeiből minden évben rendszeresen kiegészíti a központi kasszát, hiszen olyan jövedelmeket központosít (és fordít a büdzsé által megjelölt célokra), amelyek a költségvetés számára a saját fiskális eszközeivel közvetlenül nem hozzáférhetők. A privatizált és a még állami tulajdonban lévő vagyonból származó bevételek átcsoportosítására, újraelosztására kerül sor ilyenkor az érintett vállalatoktól, a vállalati szférától független – többnyire folyó finanszírozási – célok javára.
E kiadási tételek egyik csoportja nem számít újnak, hiszen hasonló jellegű feladatokat az ÁPV Rt. (illetve jogelődjei) azóta finanszíroznak, amióta vannak privatizációs bevételek. 1998-ig e forrásokból töltötték fel azokat a költségvetésen kívüli alapokat, amelyek területfejlesztési, munkaerő-piaci, környezetvédelmi, agrártámogatási feladatok megvalósítását fedezték.
Újdonságot az hozott, hogy 1999-ben elindultak azok a programok, amelyekben az ÁPV Rt. szerepe nem korlátozódott csupán a finanszírozásra, hanem már aktívan közre is működött megvalósításukban. Ezzel a privatizációs szervezet hagyományos vagyonértékesítő és -kezelő profilja kibővült.
Az újabb feladatok közé tartozott a társadalombiztosítás bizonyos vagyonelemeinek értékesítése, amelyeket a privatizációs szervezet még csupán “bizományosként” bonyolított le. Más esetben az ÁPV Rt. azonban már meg is vásárolt egy részvénycsomagot a biztosítótól. Vagyis bevételeiből finanszírozta azt, hogy a tb-alapok eleget tudjanak tenni – költségvetési egyensúlyuk javítása érdekében előírt – vagyonértékesítési kötelezettségeiknek. Ebben az esetben tehát az állami tulajdon kiterjesztése, a privatizáció során felhalmozott bevétel felhasználása a tb-költségvetés folyó hiányát enyhítő eszközzé vált.
A privatizációs szervezet életében nem a Richter-részvények megvétele volt az állami tulajdon bővítésének első esete. Az ÁPV Rt már 1998-ban finanszírozta a Postabank “visszaállamosítását”, amely mögött válságkezelési megfontolások is álltak. Az állami tulajdont bővítő újabb, 1999-es vásárlásoknak már másféle indokai is voltak. (Emellett már nem is kizárólag az ÁPV Rt. közreműködésével bonyolódtak le, mint például az autópályát üzemeltető Elmka Rt. feletti állami ellenőrzés megszerzésekor, amelyre válságkezelés miatt került sor.) A privatizációs szervezet legjelentősebb ügylete a Malév részvényeinek visszavásárlása volt, amely a korábbi stratégiai befektető kivonulása után az újabb invesztor bevonásának előkészítése érdekében történt.
További újfajta befektetéseket jelentettek azok az állami vagyont bővítő vásárlások, amelyekben az “eladók” már nem is vállalatok, hanem más állami intézmények voltak. Így a honvédségi ingatlanok és eszközök megvételének nem volt más oka, mint költségvetésen kívüli többletforrások biztosítása a honvédelmi tárca számára. Hasonlóképpen, lehet ugyan befektetésnek is minősíteni a Magyar Televízió ingatlanjainak megvásárlását, de ezt valójában mégsem üzleti megfontolások, hanem a köztévé pénzügyi konszolidálása motiválta. Ebbe a sorba tartozik az is, ahogy a privatizációs bevételek újabb felhasználási módjáról döntött a kormány. Az autópálya-építés fejlesztési programját finanszírozó Magyar Fejlesztési Bank Rt.-ben kell 2000-ben tőkeemelést végrehajtania az ÁPV Rt.-nek, tehát egy állami kezdeményezésű fejlesztési programot lebonyolító bank tőkeszükségletét kell biztosítania. Így e befektetést nyilvánvaló módon nem indokolhatták a megtérülés szempontjai.
NAGYOBB MOZGÁSTÉR. A privatizációs szervezet tevékenységi körének kiszélesedése, kiadásainak újabb elemei – a korábbi súlypontok: a vagyonkezelés, a reorganizáció, az államadósság-csökkentésének finanszírozása mellett és egyre inkább ezek helyett – a kormány gazdaságfejlesztési céljainak megvalósítását szolgálják. Mindez azzal a következménnyel jár, hogy a privatizációs szervezet, tulajdonosi és finanszírozási kapcsolatai révén, maga is aktív szereplőjévé válik a állami gazdaságirányításnak, a privatizációhoz immár semmilyen szállal sem kapcsolódó feladatokat finanszíroz. Ezzel pedig kiszélesül a kormány mozgástere, hiszen lehetővé válik számára, hogy saját hatáskörében (országgyűlési felhatalmazás nélkül) döntsön e költségvetésen kívüli pótlólagos, több tízmilliárdos források felhasználásáról. –
