Ezúttal – Ferenc pápa legutóbbi nyilatkozata után – arról kérdeztük a vallások képviselőit, hogy miként állnak a házasság szent kötelékének felbontásához, mi a véleményük a válásról?
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi a hozzáállása az Ön vallásának a válásokhoz, az elválni készülő, vagy elvált emberekhez?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Dobosy Antal
Zen-buddhista tanító
A család biztonsága a gyermekek felnevelésének biztosítéka is. Nem véletlen, hogy a hagyományos kultúrákban a válás egyáltalán nem volt szokásos, sőt egyes társadalmakban nem is volt lehetséges. A férj és feleség együtt élte le az életét, nevelte fel a gyermekeket. Bár az is igaz, hogy ezekben a kultúrákban a férfiak és a nők társadalmi szerepe és jogai legtöbbször nagyon különbözőek voltak elsősorban a nők rovására.
A modern társadalmakban, mint amilyen a miénk is, ezek a társadalmi szerepek az anyagi lehetőségekkel együtt nagyon megváltoztak. Ennek vannak előnyei és hátrányai. Előnye, hogy a gyermekek felnevelése könnyebb, egy szülő is felvállalhatja. Hátránya, hogy az együttélés képességét nem kénytelen elsajátítani. Két ember együttélése igen komoly alkalmazkodást kíván meg. Ezt a képességet tanulni kell, azonban csak együttéléskor lehet tanulni.
Szellemi szempontból a másik emberhez való alkalmazkodni tudás a legértékesebb emberi képesség, és egyben igen komoly kihívás. Csak úgy lehet igazán megvalósítani, ha képesek vagyunk arra, hogy megértsük a másikat, és arra, hogy elfogadjuk szemléletét és nézeteit. Szükséges, hogy érvényesnek tartsuk értékrendjét és gondolkodásmódját, és értékeljük azokat a képességeket, melyekkel mi nem rendelkezünk. Ha képesek vagyunk ezt a szemléletet megtanulni, és képesek vagyunk változtatni magunkon, tudati hozzáállásunkon, akkor a buddhizmus szerint az nem csak erény, hanem vallási gyakorlatunk célja is.
Bár természetesen lehetnek olyan élethelyzetek, melyeket nem érdemes fenntartani, mégis az az ember, aki azért adja fel túl hamar, mert nem tud változtatni magán, az nem használja ki saját szellemi lehetőségeit, és így egyúttal feladja azt a célt is, hogy saját igazi képességeit megismerje.
Fotók: Thinkstock
Madhupati dász (Mérő Mátyás)
Vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
Mielőtt a házasság szerepéről írnék, először tisztázni érdemes, mi az emberi élet célja. Az emberi létforma különlegessége, hogy – az állati vagy növényi létformákkal ellentétben – lehetőséget ad arra, hogy helyreállítsuk kapcsolatunkat Istennel és szeretettel szolgáljuk Őt. Az emberi születés tehát lehetőséget ad arra, hogy kikerüljünk a születés, halál, öregség, betegség rossz köréből, és visszamenjünk Istenhez. Az emberi életnek tehát nincs más értelmes célja, mint hogy – adott esetben több életen át tartó folyamat útján – visszatérjünk Istenhez.
Isten szerető szolgálata arról szól, hogy nem magunkat helyezzük a középpontba, hanem Őt, nem a saját érzékeink kielégítésére törekszünk, hanem arra, hogy Őt elégedetté tegyük. A házasság, mint két ember szövetsége tehát nemcsak arra irányul, hogy kölcsönösen egymást tegyék elégedetté, hanem elsősorban arra, hogy segítsék egymást és születendő gyermekeiket abban, hogy felébresszék szívükben az Isten iránti szeretetet. A házasság ezért szent dolog, és vallásunk hagyományai szerint Isten előtt, áldozati tűzszertartás keretében kötik, egész életre. Ha a két fél mégis elválik, az arról árulkodik, hogy még nem értették meg kellően az emberi élet célját és még mindig ragaszkodnak az anyagi dolgokhoz.
Minthogy a család szeretetteljes közösségét egyben az egészséges társadalom egyik alapkövének tekintjük, egyházunk gyülekezetében is minden lehetséges módon igyekszünk a házastársi hűséget ösztönözni. A közösség szociális hálója, azaz a tagok szoros baráti kapcsolatai, a szertartásokon, szolgálatokban való közös részvétel, a házastársak mentorai együttesen mind támogatják a krízishelyzetbe került feleket, hogy megmentsék a házasság és a család egységét. Ha azonban mégis válásra kerülne sor, a közösség továbbra is segíti az elvált házasfeleket és gyermekeiket az Isten felé vezető úton.
Radnóti Zoltán
Rabbi
In medias res: a zsidó jog – a Tóra/Biblia alapján – megengedi a válást, sőt, ha nincs esély a házastársak kibékülésére, akkor a rabbik szerint jobb, ha a házaspár elválik.
Tudjuk, hogy egy válás mindenkinek (pláne ha vannak gyermekek) különös traumával jár, éppen ezért a vallási bíróság tagjainak minden meg kell próbálniuk a házaspár összebékítésére. Amennyiben ez nem sikerül és elválik egy pár, akkor a hagyomány szerint még „az isteni oltár is könnyeket hullajt”.
Mi a „zsidó válás”? A férj, az esküvőkor kijelentett„megszentelést” teszi semmissé egy vallási bíróság előtt, és válólevelet (héberül: get-et) ad a feleségének, amiben kijelenti, hogy a felesége ezáltal szabaddá válik minden férfi számára. (A polgári válás nem helyettesíti az egyházi szertartást!)
A Tóra még megengedte, hogy a férj – a feleség beleegyezése ellenére – adjon számára válólevelet, ám a koraközépkor neves rabbija, Rábénu Gerson, előírta, hogy a nőnek is – szabad akaratából – át kell vennie azt, így a „zsidó válás” mindig kölcsönös megegyezés után történhet csak meg, de továbbra is a férj adja és a nő veszi át a „get”-et.
Ám ezzel vissza is lehet élni! Hiszen ameddig a férfi nem adja át a válólevelet, addig a nő nem tud mással házasságot kötni (női poligámia nem létezik a Tóra alapján). Ezen probléma kezelésében elválik Izrael országa és a diaszpóra… Izraelben börtönbe zárják azt a férfit, aki puszta kénye végett megtagadja a válólevél átadását, azaz a feleségét kvázi magához láncolja. (Régebben a város józanabbul gondolkodó része (az ókori jogvédők) ezt a férfit addig verte, ameddig végül „saját akaratából” bele nem egyezett a válásba…). Izraelen kívül a zsidó vallási bíróságnak nincs joga kötelezni a férjet a válólevél átadására, sem a feleséget annak elfogadására, azaz a zsidó vallásjoghoz való ragaszkodás önkéntes vállalás kérdése.
Összefoglalva: Furcsa dolog ilyet kijelenteni, ám tény, hogy a válás tórai (isteni) engedélyezése biztosítja a továbbiakban mindkét ember és a család békéjét és kapcsolatát. Mindannyian tudjuk, hogy bizonyos helyzetekben ezzel nem rosszat tesznek önmaguknak, hanem inkább jót, mivel a békés távolság sokkal jobb, mint a háborús közelség.
Sulok Zoltán Szabolcs
Muszlim hitoktató
Az iszlám tanításai szerint a válás mindig megengedett volt, hiszen előfordulhat olyan eset, hogy egy házasságot a legjobb szándékkal sem lehet fenntartani. A válásról ugyanakkor azt tartják az iszlám tudósai, hogy az a legrosszabb a megengedett dolgok között. A válást a férfi és a nő is kezdeményezheti.
Ha felmerül a válás kérdése, akkor meg kell próbálni megmenteni a házasságot, ha erre van lehetőség, hiszen egy házasság felbomlása sok ember életét befolyásolhatja negatívan hosszú távon (pl. gyermekek). Allah azt mondja a Koránban: „Ha attól tartotok, hogy kettejük között szakításra kerül sor, akkor küldjetek (válasszatok ki) egy döntőbírót a férfi családjából és egy döntőbírót a nő családjából. Ha ők ketten (a bírók) a [kapcsolat] javítását akarják, akkor Allah békét hoz közéjük. Bizony, Allah Mindentudó, mindent Jól Ismerő.” (Korán 4: 35).
Ha házasság nem menthető meg, akkor a feleknek békében, egymás jogait betartva kell elválniuk, illetve a házassági szerződésben foglaltakra is figyelemmel kell lenniük.
Ha vannak gyerekek, a gyerekek teljes ellátása és taníttatása mindvégig az apa felelőssége marad, függetlenül attól, hogy a gyerekek hol kerülnek elhelyezésre. (A kicsi gyerekek általában az anyánál maradnak, a nagyobbakat megkérdezik, hogy hol akarnak maradni.)
Az elvált nő vagy férfi nem hordoz stigmát. Ugyanúgy lehet velük házasodni, mint az olyan nőkkel vagy férfiakkal, akik még nem voltak házasok vagy megözvegyültek. Az iszlámban minden ember a hite és cselekedetei alapján méretik meg, nem családi állapota alapján.
A fontos az, hogy egy házasság megromlása, illetve egy válás esetén a felek ne keltsék egymás rossz hírét, ne beszéljék ki egymást. Ilyenkor csak annyit kell mondaniuk, hogy nem tudták folytatni a közös életüket, ezért elváltak. Ne szidják egymást, ne mondják, hogy óvakodjanak ettől a férfitól vagy ettől a nőtől, ha ennek semmi alapja sincs a sértettségen vagy a fájdalmon kívül. (Csak olyan esetben lehet figyelmeztetni másokat, ha valaki bűnöző, csaló, házasságtörő, de ez esetben is csak annyit kell mondani, hogy a házasodni szándékozó jól nézze meg, hogy kit választ, ne siesse el a döntést stb.)
Oláh Miklós
Görög katolikus lelkész
A katolikus egyház nem csupán a komoly teológiai igazságokat és törvényeket nézi, hanem azokat a körülményeket is, amelyekben hívei élnek. Szakértői megállapítás: „A posztszovjet térségben a házasságok 85–90 százaléka válással végződik, és ennél is több az intézményes forma nélkül együtt élők száma.” (Magyar Kurír 2014. X. 13)
Súlyos válságban van tehát a házasság szent intézménye. Ezért egyházunk – válás esetén – először megvizsgálja a házasság-kötés érvényességét. A házasulandók jelentős része ugyanis nincsen tisztában a házassági kapcsolat szentségi értékével. A házasságkötési szertartása nem azonos automatikusan a házasság szentségének a megünneplésével. Ahol pedig nem voltak meg a szükséges feltételek, ott van új lehetőség az elváltak részére is.
Az egyház az érvényes házasságot nem tudja felbontani, de meg tudja vizsgálni házasság-kötések érvényességét, ami nagyban függ a jegyesek szándékától: mindhalálig tartó egységet akartak-e, vagy csak bizonytalan idejű együttélést? „Manapság körültekintőbben vásárolunk kocsit magunknak, mint amilyen körültekintéssel házasodunk.” – Sajnos, sok igazság van benne.
Tartós házasság nélkül azonban a család elképzelhetetlen. Itt igazán érvényes a Biblia hétköznapi megállapítása: házat homokra nem, csak sziklára lehet építeni. (Máté ev. 7. 26-27) A gyermekek egészséges pszichológiai fejlődése sem lehetséges biztos szeretet-közösség nélkül. Ez pedig a személy és a nemzet jövőjének a létfeltétele. Ezért dolgozik az egyház a házasság biztonságos megvalósulásáért.
Az érvényes házasságot elhagyó és újat kötő hívő természetesen nincs kizárva az egyházból, annak aktív tagja maradhat, csak a szentáldozásban nem vehet részt, amíg nem rendeződik kapcsolati helyzete.