A húsvéti ünnepekhez kötődő vásárlások nyomán 40-45 milliárd forinttal megnőhet az élelmiszer-áruházak értékesítése az év eleji hónapokhoz képest az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) várakozása szerint.
Márciusban az értékesítés mennyisége is emelkedhet az előző év azonos időszakához képest, az elmúlt öt évben ugyanis – egy időszak kivételével – a húsvéti időszakban nőtt az élelmiszer-fogyasztás az előző évekhez képest – emeli ki az OKSZ keddi közleménye.
Az árak viszont mérsékeltebben nőhetnek az idén húsvétkor. Míg tavaly az élelmiszerek és élvezeti cikkek fogyasztói ára egyrészt a termelési költségek emelkedése, másrészt az adóváltozások miatt 7,8 százalékkal emelkedett, addig 2013-ban enyhült az árnyomás az év elején.
A húsvét előtti hetekben elsősorban a tojás, a sonka, a csokoládé, a szeszes ital, továbbá a kölni, valamint a játékok vásárlása nő nagyobb mértékben. Felmérések szerint sonkára 8 milliárd, húsvéti édességekre 6 milliárd forintot költenek a vásárlók, és hasonló értékben fogy a tojás is. Egy család átlagosan 15 ezer forintot költ az ünnepekre.
Az üzletek a szokásos gyakorlatnak megfelelően húsvétvasárnap és -hétfőn zárva lesznek, így csütörtökön, pénteken és szombaton várható a legnagyobb ünnepi roham az üzletekben.
Az elmúlt évek tapasztalata, hogy a húsvéti ünnepi bevásárlásokat követő hónapban kisebb mértékben visszaesik az élelmiszer értékesítése. Az idén az év egészében az élelmiszer-fogyasztás a tavalyi szint körül alakulhat az OKSZ várakozása szerint.
A minimálbérek és a nyugdíjak emelése, valamint a rezsiköltségek csökkentése felfelé húzzák ugyan a fogyasztás mérlegét, ugyanakkor továbbra is számolni kell – elsősorban az első fél évben – a termelési árak erőteljesebb mértékű emelkedésével, ami felfelé nyomja az élelmiszerek fogyasztói árait, ez pedig fékezi a fogyasztást. A gazdaság teljesítménye az előző évi szinten marad, ezen keresztül viszont a háztartások jövedelme korlátozott, vásárlóereje összességében még nem tud nőni – olvasható a kereskedelmi szövetség közleményében.