Belföld

Csak a part mentén tudnak dolgozni a velencei-tavi nádvágók

10 centiméter vastag jégpáncél kellene - mondta el a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség műszaki igazgatóhelyettese.

Tóth Sándor tájékoztatása szerint az idén 6-8 vállalkozó, valamint a felügyelőség környezetvédelmi nádvágással foglalkozó saját szakemberei és közmunkások végzik a nád aratását. A munkával meghívásos pályázat alapján, többségében tókörnyéki, s évek óta a tavon dolgozó, haszonnádat arató vállalkozókat bíztak meg.

Ők, valamint a felügyelőség környezetvédelmi aratást végző nádvágói már decemberben munkához láttak. Egyelőre kézi erővel, illetve a szárazföldön bevethető gépekkel dolgoznak. A nádat kímélő, nagyobb teljesítményű arató masinákat ugyanis csak biztonságos jégvastagságnál használhatják.
A tavat borító, mintegy ezerhektárnyi nádasnak az időjárástól függően, évente többnyire csak 40-60 százalékát tudják betakarítani.

Bár a környezet és a víz minőségének óvása miatt az lenne az ideális, ha minél nagyobb területen tudnák levágni az elszáradt nádszálakat, a készülő nádtérkép szerint elfogadható, jó állapotban vannak a tó nádasai, s a vizsgálatok adatai alapján a víz minőségével sincs probléma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik