Belföld

Ismét erősödött a több mint ezer éves kapcsolat

katyn (katyni mészárlás, katyn emlékkereszt)
katyn (katyni mészárlás, katyn emlékkereszt)

A magyar és lengyel történelem közös vonásai, a két nép között kialakult szoros, történelmi barátság tiszteletére 2007-ben a Magyar Országgyűlés és a Lengyel Sejm március 23-át a Magyar-Lengyel Barátság Napjává nyilvánította. Idén is számos programmal készült Székesfehérvár.

A Magyar-Lengyel Barátság Napja programsorozatnak idén Székesfehérvár és Fejér megye adott otthont. A megyeszékhelyre Opole városból és Opole vajdaságból érkezett delegáció.

A diákoknak szóló programok már pénteken elkezdődtek. A „II. János Pál – A fehér ruhás vándor” című filmet a Barátság Moziban vetítették. A kulturális programok szombaton folytatódtak. A lengyel delegáció is részt vett a Megyenapon, majd 17.00 órakor a Városházán nyílt meg a„Magyar-Lengyel Két Jó Barát” kiállítás, amelyhez kapcsolódóan egy pályázatot hirdettek meg az év elején. A megye általános és középiskoláiból közel 40 pályamű érkezett, amelyek közül a legjobbakat díjazták.

A kiállítást Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere nyitotta meg. „A kapcsolat, amely nagyon fontos a mai világban, sokféle lehet: politikai, kulturális, diplomáciai, sport. Azt gondolom, hogy a lengyeleket és a magyarokat a múltban gyökerező történelmi és érzelmi kapcsolat köti össze évszázadok óta. Arra tanítjuk gyermekeinket, hogy a kapcsolatok akkor maradnak fenn, ha ápoljuk azokat. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy ezeken a képeken a fiatalok saját gondolataikkal fogalmazták meg a két nép közötti barátságot. Így a legfiatalabbaknak is a kezébe adjuk e kapcsolat ápolását, azért, hogy amit elődeink elkezdtek, mi a jelenben műveljük, ők pedig a jövőben folytassák majd.” – emelte ki köszöntőjében Brájer Éva, aki ezt követően átadta a pályázat résztvevőinek a díjakat.

A díjazottak

A beérkezett 38 pályaműből a szakmai zsűri tizenhárom alkotást díjazott. Fődíjat vehetett át Farsang Áron és Túrzó Kristóf, mindketten a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjai, valamint Ruzsinszki Bernadett, a Gorsium Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola tanulója, akiknek jutalma, hogy a jövő évben tagjai lesznek annak a delegációnak, amely részt vesz az opolei Magyar-Lengyel Barátság Napja programsorozaton.

Különdíjban részesült Bogdán Anita, Németh Krisztina Fanni, Tari Márk Dávid (Gorsium Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola), Bogdán Anita és Márki Denise (Szabolcs Vezér Gimnázium és Szakközépiskola, Pusztaszabolcs). Az általános iskolások közül különdíjban részesült a Vörösmarty Mihály Általános Iskola öt kisdiákja: Németh Réka, Kovács Anna, Madácsi Benedek, Deák Fanni s Mezősi Zóra Lili.

Gálaest

A Magyar-Lengyel Barátság Napja szombati programja a Vörösmarty Színházban folytatódott, ahol gálaműsor keretében magyar és lengyel előadók léptek színpadra. Elsőként a Hermann László Kamarazenekar Mozart D-dúr divertimentoját játszotta, majd Guthy Anzselika, a kápolnásnyéki iskolában is tanító magánénekes következett, aki Erdélyi Ilona
zongorakíséretében népdal-feldolgozásokat adott elő.

A gálaesten megjelenteket, a megye és a város vezetőit, önkormányzati képviselőit, a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Klub Polonia tagjait, valamint az érdeklődőket Vargha Tamás, Törő Gábor, Andrzej Bula, valamint Danuta Wesołowska köszöntötte.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: „E három nap még oly gazdag programjával is csak jelezni tudjuk, milyen erős szálak kötik össze népeinket, országainkat. Az európai közös hazában nem túl gyakori a történelmünket át- meg átszövő baráti, testvéri kapcsolat. Lengyel barátaink nyitottsága, együttérzése, patriotizmusa – kulturális hagyomány. A lengyel és a magyar nemzet sorsában gyász és dicsőség, nyomorúság és gyarapodás, elnyomás és élet-halál harc váltakozott a csendes béke időszakával. De nem változott – az éppen ebből a közös sorsból született – testvéri érzés. Őrizzük közös akarattal közös kincsünket: népeink barátságát!” – hangsúlyozta Vargha Tamás.

A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Törő Gábor elmondta: „Történelmünk az Árpád-kortól napjainkig sok-sok szállal fonódik össze, és ami még fontosabb, népeink mindig segítették, pártolták egymást. Bár fizikailag jelentős távolság választ el minket, szerencsére sok Fejér megyei, fehérvári járta már be a vajdaság magyar szemnek is oly kellemes tájait, sokakra néztek le Opole városban a hangulatos házak oromfalai. Remélem, hogy az ideérkező lengyel barátok is meglátják a megye és a megyeszékhely szépségeit.”

Testvérmegyei szerződés

Andrzej Bula, Opole vajdaság marsallja felhívta a figyelmet arra, hogy a vajdaság és Fejér megye között már 15 éve él a testvérmegyei szerződés, amelynek biztos alapja és egyik legfontosabb eleme a kulturális kapcsolat. „A baráti kultúrák találkozása segíthet abban, hogy jobban megismerkedjünk egymással, több tudást szerezzünk az emberekről, a régiókról, és közvetlen barátságokat kössünk. A közös Európa, az együttműködés alapja a mindennapi kapcsolattartás. A lengyel-magyar kapcsolatok nagyon dinamikusan fejlődnek, és jó eredményeket értünk el.” – emelte ki a marsall.

A köszöntők sorát Opole város alpolgármestere zárta. Danuta Wesołowska a szolidaritásról és a szabadságról szólt, amelyek mindkét nép szívéhez közel állnak. „ Opole egyik legrégebbi testvérvárosi szerződése 1978. október 28-án köttetett Székesfehérvárral. Idén lesz immár 36 éve, hogy együttműködnek városaink oktatási és kulturális intézményei, zenecsoportok és gazdasági téren természetesen a két önkormányzat is.” Az alpolgármester hozzátette, már most megkezdték a felkészülést a jövő évi Magyar –Lengyel Barátság Napja programjaira, amelyeknek Opole ad majd otthont 2015-ben.

A komolyzenei részt és az ünnepi köszöntőket követően a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola diákjai által alkotott Lagúna Tánccsoport Elvis Presley zenéjére ropta a táncot, majd Ruff Nikolett és Zsigmond Lajos, a Fehérvár Hangja 2013 döntősei könnyűzenei és musical slágereket énekeltek. Egy rövid szünet után a lengyel csoportokmutatkoztak be. Öt fiatalember a cappella adtak elő lengyel matróz dalokat. A Shantok Együttest követően a Vocal Club tagjai léptek színpadra. A szép hangú általános iskolás gyerekek produkciója nagy sikert aratott a közönség soraiban. Az est utolsó fellépője az Inwncja Együttes négy fiatal hölgye volt, akik lengyel katonadalokat énekeltek.

Néma koszorúzás

Vasárnap délelőtt néma koszorúzással tisztelegtek a katyńi áldozatok emléke előtt Székesfehérváron. A második világháború idején történt katyńi vérengzés lengyel áldozatainak tiszteletére állított emlékkeresztnél a Jávor Ottó téren helyeztek el koszorúkat a megemlékezők. Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata közösen tisztelgett az emlékkereszt előtt. Vargha Tamás országgyűlési képviselő, Róth Péter alpolgármester, Dr. Dienesné Fluck Györgyi, Horváth Miklós Csaba és Juhász László városi önkormányzati képviselők, Mahlerné Köfner Anikó, Balogh Gergely és Somogyi Balázs megyei önkormányzati képviselők helyeztek el koszorút a kereszt talapzatánál. Az eseményen részt vett az opolei delegáció, valamint a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Klub Polonia vezetősége és tagjai is.

A Magyar-Lengyel Barátság Napja három napos rendezvénysorozat utolsó programjaként egy, a két nép közös szentjeit bemutató kiállítás nyílt a Nemzeti Emlékhelynél. Mint az az első paravánon olvasható: az itt látható válogatás nem ad teljes lépet közös szentjeinkről, mindössze sejteti közös történelmi és kulturális gyökereink mélységét.

„Szenteket mutatunk be Fehérvár Belvárosában, méghozzá olyan szenteket, akikhez két nép fohászkodott közbenjárásukat kérve. Fontos azt látnunk, hogy mi Európa. Én azt gondolom, több mint az élet valóságától elrugaszkodott bürokraták birodalma. Európa egy történelmi közösség. Olyan történelmi közösség, amely büszke a kultúrájára, büszke arra, hogy sokszínű, hogy befogadó, és ez ad erőt neki. Ez ad biztos alapot a jövőnek, és ehhez az alaphoz kell visszatérnünk mindig akkor, amikor nehézségekkel nézünk szembe, ami a XX. században gyakran előfordult.” Ezen gondolatokkal ajánlotta Székesfehérvár alpolgármestere a fehérváriak figyelmébe azt a tablósort, amelyen Szent Hedvig, Kinga, Kázmér, Zórád és Szaniszló életútja olvasható a Nemzeti Emlékhelyen, a Romkertnél.  Az opolei delegáció programja a bemutatót követően a Nemzeti Emlékhely megtekintésével zárult.

Két örökéletű tölgy

A háromnapos programsorozat gazdagságát, jelentőségét a résztvevők szerint jól összefoglalja a „Magyar-Lengyel Két Jó Barát” pályázatra beérkezett egyik alkotáson szereplő idézet, amelyet Stanisław Worcell írt:

„ Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik