“Gyémántográfia”
Fest portrét, kordokumentációt, sommás társadalomkritikát. Felejthetetlen színpadképet tervezett a Godotra várva című darabhoz. Számtalan alkalmazott grafikai munkát és könyvillusztrációt jegyez. Egy kiállításra készülve önálló művészi kategóriát teremt: a gyémántográfiát. Amikor Chicagóban volt, szerelmese lett ennek a karakteres városnak, a magasvasútnak. Szerinte Chicago a leginkább amerikai város, mert minden össze van sűrítve benne, ami Amerikával kapcsolatos. Minden második épületen látszik, hogy építette valaki, szignált épületek. Ott van például, Frank Lloyd Wright keze nyoma és a magasvasút. Ahol ez a vasút elrobog, ott találhatók alul Chicago blues-kocsmái. Ahogy elrobog a vonat, s a kerekek négy negyedben kattognak, ahogy a sínek össze vannak illesztve – ezek pontosan a blues ritmusát adják. Gyémánt több száz fotót készített a magasvasútról, gondolta kiad egy könyvet Chicago blues címmel. Ezekből a fotókból válogatva, nagyítógépen bíbelődve a bevilágított papírt megfestve és úgy fixálva létrehozta a fotó és a festészet szimbiózisát, a gyémántográfiát, a festve előhívott képeket.
„Fontos volt, hogy különbözzek”
A valódi történelmet nem a történelemkönyvek lapjaiból ismerheti meg az utókor a legpontosabban. Az elmúlt időket átélőkkel beszélgetve, a szubjektív emlékek kútjából kiásva, leporolva hitelesebben rakosgatható össze az, ami ebben az országban történt, történik velünk. Mindez gyakran vidám, néha groteszk, sokszor szomorú, gyakran méltatlan, de tanulságos, még akkor is, ha képtelenek vagyunk a tanulságok levonására és arra, hogy a megélt idő következményeiből egy tisztább, emberibb viszonyrendszerekre épülő élhető országot teremtsünk magunknak. Egy olyan országot, ahol a középszer középszerűként van kezelve, a tehetségtelennek a „kánonistáknak” megmondják, hogy tehetségtelenek, ahol nem az számít, mi van a zsebedben, hanem az hogy mi van az agyadban és a szívedben, ahol a zseniális tiszta érték a valódi érték mércéje.
A Gyémánt Lászlóval készült interjúkötetből nemcsak egy tehetséges művész izgalmas életútja bontakozik ki előttünk, hanem egy olyan erkölcsi-etikai zsinórmérték is, amelynek végiggondolása, alkalmazása sokat jobbíthatna a hazai viszonyok kusza szövedékén. Talán ezért is vallja Gyémánt a könyvben egy helyen: „Fontos volt, hogy különbözzek”.
Hangok és színek, szívdobbanás
Gyémánt 1935-ben született, és már hat évesen eldönti és bejelenti, hogy festő lesz. Akarat, tehetség és szerencse kíséri. Művészeti gimnáziumban Viski Balás Lászlótól tanulja a rajzot, Szűcs Páltól az alkalmazott grafikát, a főiskolán Hincz Gyulától tanárától, mentorától és barátjától a művészi hitvallást.
Az első nyilvános kiállítására 1967-ben került sor, a siker óriási volt az összes – újszerű és mesteri – képét megvásárolták. Olyan korban kezdte járni művészi életútját, amikor országokat szögesdrótok, falak és akkor úgy tűnt áthidalhatatlan politikai és ideológiai szakadékok választottak el. Oly korban volt világpolgárként művészetében is modern, amikor a modernség nálunk a szocreál szürkeségét jelentette. Akkor és úgy gondolkodott, alkotott és tett, ahogy akkor kevesen.
Talán emiatt is vált rendkívüli emberré és elképesztően tehetséges művésszé, nem „csak” festővé, hanem filozófussá, polihisztorrá, olyanná, akiből ma már ebben a multikulturális világban sajnos egyre kevesebb van. Sokáig egy bezárt közegben élt tízmillió sorstársával együtt, ha úgy tetszik egy „víz alatti” világban, amelybe elvétve azért beszűrődött egy-egy dallam, egy-egy morzsa a másik, a falakon túl lévő világból. Meghatározó élmény számára a Szürrealisták Csoportja, Csernus Tibor, Amerigo Tot, Lakner László, Végvári Lajos barátsága, és később a pop-art.
Számtalan kiállítása volt belföldön, majd külföldön is. Aztán úgy döntött 1970-ben, hogy szűk neki ez a tér és elment egy időre. Londonba, Bécsbe, és ahová mindig is vágyott Amerikába. Befogadták, siker sikert követett, abban a másik, neki mindig is természetesebb közegben. 
1982-ben mégis hazatért. Jelenlétének súlya, a hazai művészeti- és szellemi közegre gyakorolt hatása nélkül nem lenne a modern magyar festészet az, ami. Legyen szó festményről, rajzról, fotóról Gyémánt olyan, mint a zene, a számára oly fontos Blues. Ahogy Ő vall erről „A Blues lüktető vágy – öröm és bánat közt ingázó hangulat – a lélek rezdüléseinek vetülete – lázadó indulat – sűrített életérzés – hangok és színek ritmusvariációi: szívdobogás”.
Minden pillanat a választás lehetősége
Gyémánt László teremtett világa és festészete élő, lüktető, aktuális. A portréi felejthetetlenek, őszinték. Jazz impressziói tiszta zeneiségek, művész-arcképcsarnokok. A festményei megdöbbentően ütősek.
Az Életben maradottak karneválja című 1963-as diplomaképére (triptichonszerű kompozíció, budapesti épületek, az előtérben a háborút alig túl élt megtépázott tömeg üres jelmondatokat és transzparenseket lobogtatva nyomul a Parlament felé a nézőnek háttal. Egyetlen figura jön kifelé a képből, megtörten, kopaszon, érdektelenül, mint akinek déja vu érzése van, ő az egyetlen nem arctalan szereplő, akivel a néző kénytelen azonosulni) Fónyi Géza festőművész, a Képzőművészeti Főiskola tanára röviden annyit mondott: ez szimpla rendőrségi ügy.
Dedikálások a Könyvhéten
A Vörösmarty téren június 9-én 16 órakor és június 11-én 12 órakor dedikálja a most megjelent interjúkötetet Gyémánt László festőművész és a kötet szerzője Bóta Gábor.
A Gyerekjátékok című munkáján (1970) műanyag gyermekjátékokra, kislánybabákra újságpapírokkal bevont pisztolyok szegeződnek. A Kft. című festményén (1989) három férfi – a XX. század ellentmondásos figurái, megmentők és gazemberek – Churchill, Sztálin és Roosvellt üldögél. Korlátolt felelősségű társaság…no comment.
Gyémánt úgy élt, ahogy Amerigo Tot ajánlotta – áll a most megjelent könyv utolsó bekezdésében – vagyis nem az euklideszi geometria törvényei szerint. Máshol azt mondja: az élet minden pillanatában van választási lehetőség. Teszek valamit annak terhére, amit nem csinálok ugyanebben ez időben. Szerencsénkre Gyémánt László jól döntött, amikor hatévesen az életében az egyetlen célként a festészetet választotta.
