Napra pontosan 56 év telt el a magyar labdarúgás egyik, ha nem a legfényesebb győzelme óta. Az 1953. noveber 25-én mintegy 105 ezer néző zsúfolódott össze a londoni Wembley Stadionban, hogy lássa az „évszázad mérkőzését”, melyen az olimpiai bajnok magyar válogatott legyőzte a szigetországban 90 éve veretlen Angliát.
Az Aranycsapat nem csak taktikailag lepte meg a túlságosan is magabiztos angolokat, hanem a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét. Hidegkuti Nándor már az első percben betalált – a gól előtt a hazaiak a felezővonalat sem lépték át. A kiemelkedően futballozó „Öreg” mesterhármasig jutott, Puskás Ferenc kétszer, Bozsik József pedig egyszer volt eredményes. A harmadik magyar találatot, Puskás legendás „visszahúzós” gólját a labdarúgás történetének egyik legszebb alakításaként tartják számon.
„Öcsi bácsi” az angolok kapitányából, Billy Wrightból csinált bolondot, aki később amondó volt: „A magyaroktól nem volt szégyen kikapni. Bevallom, el sem tudtam képzelni azt, hogy ilyen jó a magyar válogatott”. Mindehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy az Aranycsapat ezen a napon, ezzel a játékkal a világ bármelyik csapatát leiskolázta volna.
A 6:3-mal végződő találkozó után aztán az egész világ megemelte kalapját a mieink előtt. Jóllehet, amíg külföldön a győzelem sportértékét hangsúlyozták, addig a magyarságnak ez a győzelem több volt, mint sportsiker. „Azokban az években nekünk, magyaroknak a labdarúgás több volt, mint sport. Több volt, mert a magyarság identitástudatát azokban az években a magyar sportmozgalom által elért világhírű sikerek fémjelezték” – emlékezett vissza a nagy győzelemre korábban Grosics Gyula. Fájdalom, a legendás kapus mellett már csak Buzánszky Jenő él a londoni hősök közül.
kopjafát avattak
Az Aranycsapatnak emléket állító kopjafát avattak az ópusztaszeri emlékparkban szerdán, a magyar labdarúgás napján. Az aranyszínű labdán álló kopjafán, Bú József szatmárnémeti fafaragó művész alkotásán a legendás labdarúgó-válogatottunk tagjainak névsora, valamint Sebes Gusztáv szövetségi kapitány neve olvasható.
A 6:3 árnyékában kevesebb szót kap a budapesti visszavágó, amelyen a magyar válogatott megismételte a londoni teljesítményét, és 1954. május 23-án 7:1-re ütötte ki az angolokat. Pesten el is terjedt: „Az angolok egy hétre jöttek és 7:1-re mentek!”
Jó ezekre a nagy sikerre visszaemlékezni, pláne manapság, amikor az is előrelépésnek számít, hogy a válogatott a negyedik helyen zárta a vb-selejtezősorozatot…
Az évszázad mérkőzése
Anglia–Magyarország 3:6 (2:4)
1953.11.25, London, Wembley, v.: Leo Horn (holland)
Gól: Sewell (15. ), Mortensen (37.), Ramsey (57., 11-esből), ill. Hidegkuti (1., 21., 53.), Puskás (24., 28.), Bozsik (50.)
Anglia: Merrick – Ramsey, Eckersley, Wright Johnston, Dickinson, Matthews, Taylor, Mortensen, Sewell, Robb. Szövetségi kapitány: Walter Winterbottom
Magyarország: Grosics (Gellér, 78.) – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv
