A 11 milliós végösszeggel tavaly kitűnt Tornai Gyula kapcsán – akinek egy-egy képéhez a harmincas években havi 200 pengő fixszel könnyedén hozzá lehetett jutni – érdemes visszatekinteni a ma leginkább rekordokat döntögető mesterek egyes műveinek aukciós áraira, amelyek megugrása korántsem pusztán inflációkövetésnek tekinthető. Aba Novák Vilmos képei például a BÁV aukcióin 1983-tól 1989-ig 60-150 ezer forintos kikiáltási áron szerepeltek, a leütési árak pedig általában ennek dupláját érték el. A mester egyik képét 1995-ben aztán a Blitz Galéria 700 ezer forinton indította, s végül 800 ezerért adta el. Két évvel később ugyanez a cég az Erdélyi táj című művet már 1,1 millióért adta el, méghozzá kikiáltási áron. Vörös Géza néhány képe a hetvenes évek BÁV-aukcióin egyszerűen nem talált vevőre, míg a nyolcvanas évek végétől 20 ezerről 60 ezerre emelkedett a művek átlagára. Ehhez képest 1990-ben a Fekvő nő már 180 ezerért kelt el, az idén pedig az Ülő akt valakinek már 4,1 milliót is megért. Ugyanilyen meredeken ívelt fel Batthyány Gyula képeinek értékelése is. Ennél a művésznél az újrafelfedezéssel irányított értéknövelésről beszélhetünk. Dámák című olajképe 1978-ban 10 ezerért sem ment el, majd 1984-89 között 12-15 ezer forintért kínálták munkáit. Tavaly Fekvő aktját 1 millió fölött értékesítette a Magángyűjtők-Blitz Galéria, míg Operabálját a Nagyházi Galériában 3,3 millióért vették meg (a licit 1,5 millióról indult). Csók, Rippl Rónai, Iványi Grünwald – és még lehetne folytatni a sort – munkái pedig már eleve 1-1,5 millióról indulnak napjainkban.
