Folyamatosan szenvednek az ukránok az ország 1991-es függetlenné válása óta a gazdasági bajoktól. A kommunista időszak hiánygazdálkodását először hiperinfláció váltotta fel, ezt követte az állami adósságválság, amely elvezetett a valuta zuhanásáig, s ez a körforgás könnyen újra beindulhat.
A legtöbb szakértő már régóta hangoztatja, hogy a gazdaságot alapvető egyensúlyhiány jellemzi. A jelenlegi válság gyökere 3 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor is megteremtették a belső államadósság piacát. Ezzel a kormány elméletileg az infláció gerjesztése nélkül finanszírozhatná a deficitet, tehát nem kellene fedezet nélküli pénzt nyomtatnia. Ám a legjobb szándékok ellenére is olyan helyzet alakult ki, hogy az állam igen gyorsan fenntarthatatlan adóssághegyet halmozott fel. Tavaly több mint egymilliárd dollárnyi külföldi befektetés áramlott be az ukrán rövid lejáratú kincstárjegyek piacára, és az év közepére már az államadósság fele a külföldiek kezében volt. Az ősszel azonban az ázsiai pénzügyi válság eladási hullámot váltott ki a külföldiek körében, így a kormányra hárult, hogy 1998-ban egyedül fizessen ki 6-8 milliárd hrivnya értékű esedékessé váló kincstárjegyet. Ukrajna valutatartalékai a külföld felé irányuló törlesztések miatt az idei 2,4 milliárd dolláros induló szintről szeptember elejére 800 millióra apadtak.
Az IMF augusztusban 2,2 milliárd dollár értékben 3 éves lejáratú hitelt nyújtott. Ezzel az akkor jól időzítettnek tekintett döntéssel Ukrajnának el kellett volna kerülnie a leértékelést, illetve a teljes csődöt. Ám az orosz rubel ezt követő összeomlása végzetes csapást mért a hrivnyára: augusztus közepén még 2,1 hrivnyát kellett adni egy dollárért, egy hónappal később pedig már 3,2-et.
Az ukrán pénzügyminisztérium a válság enyhítése érdekében erős nyomást gyakorolt – és gyakorol most is – a helyi bankokra, hogy lejáró kincstárjegyeiket „önkéntesen” váltsák át hosszabb lejáratú értékpapírokra. Ezzel azt is biztosítani kívánja, hogy az ország teljesíteni tudja a kincstárjegyekkel kapcsolatos kötelezettségeit. Ezek a kincstárjegyek – összesen 1,1 milliárd hrivnya (354 millió dollár) értékben – az ukrán bankok eszközállományának 15 százalékát teszik ki, és a rövid távú likviditásnak szinte egyetlen forrását adják. A piacok erőszakos átstrukturálása valószínűleg ugyanúgy sok bankot sodorhat fizetésképtelenségbe, mint ahogyan az Oroszországban történt.
A hrivnya hanyatlását némileg lassítja a kötött devizagazdálkodás: az exportőröknek devizabevételük 50 százalékát el kell adniuk az államnak a hivatalos árfolyamon, amely – legalábbis eddig – közel volt a piaci árfolyamhoz.
Ukrán közgazdászok mindazonáltal úgy vélik, az eddigi intézkedések édeskeveset oldanak meg az igazi problémák közül. A tiszteletnek örvendő Viktor Pinzenik, a Reformok és Rend elnevezésű liberális politikai csoportosulás vezetője – s nem utolsósorban volt kormányfő – szerint a kormány csak a válság következményeivel foglalkozik, nem pedig az okaival.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a hrivnya zuhanásának komoly politikai következményei is lesznek. Hitele feltételéül az IMF egy piacgazdasági reformcsomag bevezetését szabta, annak elemei jelenleg felülvizsgálat alatt állnak. Az ukrán parlament azonban sorban „lövi ki” azokat a rendeleteket, amelyet Leonyid Kucsma államfő a nyáron az IMF-feltételek teljesítése érdekében hirdetett meg. A politikai paletta számos szereplője megkérdőjelezi ugyanis az alap által elvárt monetáris stabilitást és pénzügyi fegyelmet, hiszen a nemzeti valuta drámai leértékelődése két évnyi relatív stabilitás után következett be.
Az IMF igen bőkezű, de az általa szabott feltételek nem felelnek meg a mi helyzetünknek – állítja például Volodimir Csernyak, a nacionalista Ruh-párt közgazdásza. Olekszander Moroz, a Szocialista Párt parlamenti vezetője, az 1999-es elnökválasztás egyik lehetséges jelöltje pedig kijelentette: több IMF-feltétel veszélyezteti a nemzetbiztonságot, s elpusztítja az ország termelési bázisát.
Már az elnökhöz közel álló köztisztviselők némelyike is kiábrándult a Valutaalapból; közéjük sorolják például Alekszander Razumkovot, a nemzetbiztonsági kabinet helyettesét is. Ezzel az elpártolással egyidejűleg egyre több politikus számára vonzó a példa, ahogyan a szomszédos Oroszország új kormánya visszanyúl a szovjet időszakban alkalmazott gazdaságirányítási módszerekhez.
Az utóbbi csoporthoz sorolt Viktor Juscsenko jegybankelnök szerint a jelenlegi helyzetből az a tanulság vonható le, hogy a pénzügyi stabilizáció – azaz a szilárd valuta és az alacsony infláció – csak a szélesebb értelemben vett reformokkal párosulva hozhatja egyensúlyba a kiadásokat a bevételekkel, ellenkező esetben a válság mindig újjászüli önmagát.
