Gazdaság

Behálózott pénzügyek

Rohamosan terjed a pénzügyek online intézése, ma már hazánkban több mint két millióan rendelkeznek internetbanki hozzáféréssel. Igaz, a számlatulajdonosok egyelőre elsősorban az alapszolgáltatások iránt mutatnak nagyobb érdeklődést, pedig a weben szinte minden elérhető, s a bankok között egyre komolyabb is a verseny a minél szélesebb körű szolgáltatások nyújtásában.

Az online banki megoldások ma már lehetőséget biztosítanak a számlaegyenleg lekérdezésre, eseti és állandó átutalásra, betétlekötésre, vagy betétfeltörésre, bankkártyához kapcsolódó limitek módosítására, bankkártya vagy hitel igénylésére, mobiltelefon feltöltésére és befektetések kezelésére. Emellett az internet segítségével tájékozódni lehet a megtakarítási lehetőségekről, árfolyamokról vagy például a kamatokról is.

Új lehetőségek

A fejlődés azonban nem áll meg. Mint azt Egri Szilvia, az Erste Bank osztályvezetője megkeresésünkre elmondta, egyelőre kevéssé elterjedt az internetes fizetés lehetősége a közlekedésben, a kisebb összegű forgalmat bonyolító kereskedelmi egységeknél, illetve a szervízszolgáltatásoknál, ám megítélése szerint az első két területen már rövid távon előrelépés várható. A szerviz- szolgáltatásoknál a gazdaság fehérítésének sikerességén is múlik az elektronikus fizetési módok komolyabb terjedése a szakember szerint.

A népszerűség növekedésével párhuzamosan rohamosan nő azonban a visszaélések száma is. Ez ellen maguk a felhasználók is sokat tehetnének, ám – mint arról Egri Szilvia beszámolt – még mindig igen gyakran előfordulnak a korábbi tipikus hibák: a jelszó kiadása, a bankkártya és az annak használatához szükséges PIN-kód egymás mellett történő tárolása, illetve a tranzakciós limit indokolatlanul magas szinten tartása.

A bank sohasem kér személyes adatot!

Az online szélhámosok vagy web-shopokban és aukciós oldalakon vadásznak a jóhiszemű vásárlókra, vagy pedig – adathalászként – különböző megtévesztő e-mailek küldésével próbálnak az adatokhoz (név, születési adatok, bankkártya adatok, PIN- kód, Netbank bejelentkezési kódok, azonosítók) hozzájutni, és ezeket felhasználva követnek el csalásokat.

Az internetes csalások jelentős része az aukciós oldalakon koncentrálódik. Jellemző, hogy általában az értékesített termék vagy a szolgáltatás valódi árához képest sokkal kedvezőbb árat kínálnak. Nem ritka, hogy e-mailben vagy telefonon akarnak hozzájutni az adatokhoz. Ilyenkor is nagyon oda kell figyelni, a bankok ugyanis sohasem kérik el az ügyfeleiktől a kódokat és a bejelentkezési azonosítókat! – hangsúlyozta Egri Szilvia.

Mit hozhat a tranzakciós illeték?

A web az ügyintézés kényelmi szempontjai (gyorsaság, bárhol, bármikor elérhető) mellett kedvező árainak is köszönheti népszerűségének növekedését, ám a jövőre bevezetésre kerülő tranzakciós illeték miatt sokakban aggályok fogalmazódtak meg amiatt, hogy a nagyobb elvonás kedvezőtlenül befolyásolhatja az elektronikus szolgáltatások térnyerését. Egri Szilvia megítélése szerint ez attól függ, hogy milyen széles kör vonható be az adó hatókörébe, és ezáltal mennyire tudják annak mértékét csökkenteni majd.

Tanácsok a biztonságos internetbank használathoz

Ahhoz, hogy a banki ügyek kényelmes és gyors intézésére lehetőséget adó internet- szolgáltatásoknál ne, vagy legalábbis mérsékeltebben kelljen számolni a csalás kockázatával, sokat tehetnek a felhasználók is, amelyhez az alábbiakat mindenképp érdemes szem előtt tartani.

–        Használjunk víruskereső programot és rendszeresen frissítsük azt!
–          Telepítsünk tűzfal-szoftvert is, amit szintén rendszeresen aktualizáljunk!
–          A bank által rendelkezésre bocsátott jelszót (amennyiben azt egyéb biztonságos azonosítási módszer nem egészíti ki) az első használat során tanácsos lecserélni. Amennyiben egyéb biztonsági azonosítás nincs, a jelszócserét a bank bizonyos időközönként a továbbiakban is kérheti.
–          A szolgáltatás igénybevételéhez használt azonosítót, jelszót ne adjuk meg senkinek! Ne készítsünk olyan feljegyzést (számítógépen és mobiltelefonon sem), amely illetéktelen kezébe kerülve lehetővé teszi a belépést a mi nevünkben!
–          Elektronikus kódunkat – amennyiben nem elektronikus azonosítás kapcsán kérik – telefonon, e-mailen vagy írásban még a bankunk sem kérheti. Ha ilyen kéréssel találkozunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ezt valójában nem a bank kéri! Az ilyen eseményről azonnal értesíteni kell az intézményt, hogy megtehesse az ilyenkor szükséges lépéseket (figyelemfelhívás, rendőrség értesítése, biztonsági lépések).
–          Minden esetben törekedjünk olyan jelszó megadására, mely nem kapcsolható hozzánk, így nem fejthető vissza egyszerűen (pl. lehetőség szerint ne kedvenc háziállatunk nevét és egy szimplán növekvő sorszámot adjunk meg jelszónak). Az ilyen jelszó megjegyzése nehezebb, ugyanakkor már egy fokkal nagyobb biztonságot nyújt.
–          Interneten keresztül csak biztonságos helyről intézzük pénzügyeinket! Ne adjunk lehetőséget arra, hogy elektronikus kódunkat más is láthassa! Csak végső megoldásként használjunk nyilvános internetet (például internet kávézóban) bankügyeink intézésére.
–          Az internetes rendszerből ne a böngésző bezárásával, hanem a kilépés gombbal jelentkezzünk ki!
–          Az internetbank használata közben a böngésző címsorában szereplő linket adataink biztonsága érdekében ne küldjük tovább!

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával!
További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu,
www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

 

 

 


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik