Hol sok az eső, hol meg kevés, keserítik életünket szélviharok, jégzivatarok, hőhullámok, futótüzek, homokviharok. S hamar adódik a következtetés: a városokat elpusztító hurrikánok, számos áldozatot szedő lavinák, földcsuszamlások, égiháborúk egyértelműen bizonyítják, hogy bolygónk – az űrutazások és más technikai csodák ellenére – mind kiszolgáltatottabb az időjárás szeszélyeinek. Persze a kép ennél árnyaltabb, amiről úgy is meggyőződhetünk, ha elolvassuk A klímakutatás enciklopédiája című ritka szép kiállítású kötetet. Ez a hasznos kézikönyv, úgy is, mint a színvonalas ismeretterjesztés nagyszerű példája, csaknem mindent elmond, amit Földünk éghajlatáról, megváltoz(tat)ásának módozatairól, irányairól, lehetőségeiről tudni érdemes. A pompás fotók, szemléletes ábrák, táblázatok jól segítik a változatos magyarázatok megértését. Ha mármost akár elfogadjuk, akár nem, hogy az időjárás Földünkön talán az utolsó megzabolázatlan természeti erő, mindenképpen hasznos megismernünk a napi időjárást befolyásoló tényezőket éppúgy, mint a szélsőséges klimatikus jelenségeket. Hadd említsünk az utóbbiakból néhány riasztó példát. Az Egyesült Államokban évente közel 750 hatalmas tornádó fordul elő. A tévé nézői jóformán naponta helyszíni tudósításban kapnak képet még a legtávolibb vidékeken dúló hurrikánok, tájfunok, ciklonok pusztításáról is. Értesülhetünk továbbá időjárási rekordokról, arról, hogy Etiópiában mérték a legmelegebb éves átlagot: 34,1 Celsius fokot, míg a leghidegebbet 1983-ban a Déli-sarkon a Vosztok bázison, csekély mínusz 89,2 fokot. S ki gondolná, az érdekességeknél maradva, hogy az 1888. évi óriási hóvihar által megbénított közlekedés késztette New York vezetőit a metróhálózat kiépítésére. Folytassuk az öreg kontinenssel, ahol a leggyakoribb katasztrófát máig az árvíz okozza: 1990 óta az áradások következtében mintegy 400 ezren váltak hajléktalanná! De újabban Európában is mind gyakoribbak a hőhullámok, a hosszú, forró nyarak.
Az ember mindig is igyekezett befolyásolni az időjárást, és védekezni a szélsőségek ellen. Kezdetben az istenektől várta a segítséget, mostanság viszont legfőképpen a technika vívmányaitól. Miközben azonban a tudomány hihetetlen fejlődésének hatására például műholdakat alkalmaztak a meteorológiai előrejelzések megbízhatóságának javítására, tovább folytatódott – és mindmáig tart – a természet pusztítása, a környezet szennyezése, az erdőirtások, az ártalmas anyagok kibocsátása. Ezzel pedig megjelent – az ózonréteg elvékonyodásának hatására – a klimatikus viszonyokat vészesen befolyásoló globális felmelegedés. Most itt tartunk.
Jogos tehát a kérdés, hogy milyen jövő is vár bolygónkra és lakóira. A tudós szerzők állítják: a földtörténeti újkor jelenlegi – halocén – korszakában, éppen két jégkorszak közötti időszakban élünk, amely – ki tudja, mikor – majd egy jégkorszakkal ér véget. Következésképpen „minden tudományos törekvés ellenére lehetetlen meghatározni Földünk éghajlatának jövőjét”. Tegyük hozzá: ez ugyan sovány vigasz, ám addig is, amíg okosabbak leszünk, igyekezzünk jobbá tenni ezt a tökéletlen világot. Még sikerülhet.
Buckley-Hopkins-Whitaker: A klímakutatás enciklopédiája • 304 oldal • Jószöveg Műhely Kiadó, 2005. • 6990 forint
