Török csúcs

Aligha hihet abban Törökország, hogy maholnap csak úgy besétál az Európai Unió kapuján. A jelek szerint nem is ebben próbál bízni, hanem abban, hogy vadászgépek szárnyain repül át azon. A kérdés csupán az, bevásárolhatja-e magát Ankara 11 milliárd dollárért (2270 milliárd forint) az unióba. Más megközelítésben: mennyi politikai engedményt ér meg a jelenlegi tagországoknak egy ekkora üzlet. Elemzők szerint ugyanis Törökország a napokban „az évszázad hadiipari megrendelésével” állt elő, midőn bejelentette, hogy a légiereje gerincét adó F-16-os vadászgép-flotta helyébe 120 darab újgenerációs harci repülőgépet vásárolna.

Az üzlet hallatán az érintett gyártók nyomban lázba jöttek. Mindenekelőtt persze az amerikai Lockheed Martin, a Joint Strike Fighter (JSF) néven ismert F-35-ös gyártója, amellyel az ankarai kormány már el is kezdte a tárgyalásokat. Ezt a típust az Egyesült Államok 1995-ben kezdte el kifejleszteni további nyolc NATO-tagállam – köztük Törökország – együttműködésével. Igen ám, csakhogy az üzlet túlságosan is kivételes lehetőség ahhoz, hogy a versenytársak szó nélkül lemondjanak róla. Így a JSF fő riválisa, a Eurofighter Typhoon gyártói is mozgásba lendültek. Annál is inkább, mert szakértők szerint a brit-német-olasz-spanyol együttműködésben készülő típus – kedvező feltételek esetén – képes lehet arra, hogy maga mögé utasítsa amerikai vetélytársát.

Ankara minden jel szerint egyértelmű haszonélvezője lesz ennek a – politikai áthallásokat sem nélkülöző – piaci versenynek. Egy, a minap Washingtonban rendezett amerikai-török kereskedelmi konferencián Murad Bayer, a török nemzetvédelmi minisztérium védelmi iparért felelős államtitkára például már ki is jelentette: kormánya azt szeretné, „a Lockheed Martin tegye lehetővé, hogy a 11 milliárdos üzlet összértékének 50 százalékos résztermelése törökországi üzemekben történjen”. A török igény korántsem irreális. Az ország ma is rendelkezik olyan üzemekkel, amelyek képesek a – semmivel sem kevésbé bonyolult termelési technológiát igénylő – F-16-osok számos alkatrészének előállítására, illetve az egész gép helyi összeszerelésére. Az ország jelenleg is a saját üzemeiben készült harci gépeket használ, sőt, ezekből már nem keveset exportált is – a térségen belül például Egyiptomba.

JÓKOR JÖTT AJÁNLAT. Az ankarai sajtó tudni véli, hogy a Lockheed Martin már bele is egyezett a török követelés teljesítésébe. Pontosabban csak részben. Az amerikaiak egyelőre csupán arra hajlanak, hogy a 11 milliárd dolláros üzlet mintegy egyharmada – 3,5 milliárd dollárnyi rész – jusson a török gyártóknak. Ankara viszont szeretné ezt az összeget följebb tornászni – következésképpen nem is jöhetett volna jobbkor az európai ajánlat.

Kormányforrások szerint Ankara ez év végéig dönti el, hogy melyik vadászgépet választja. S miután a megrendelés politikai aspektusa legalább olyan fontos, mint az üzleti feltételei, biztosra vehető, hogy igyekszik majd a végsőkig kihasználni mindazokat a politikai engedményeket, amelyeket az érintett országok a tetemes értékű üzlet elnyerése érdekében nyújtani hajlandóak. Az Európai Unióhoz minden erejével csatlakozni igyekvő Törökország pedig nyilván nem riad majd vissza attól, hogy a gépvásárlásról szóló döntést összekapcsolja az uniós tárgyalásokkal.

Ezt a feltevést erősíti, hogy kísértetiesen hasonló volt a helyzet 2004 nyarán, amikor még csupán Törökország EU-tagjelöltté nyilvánítása volt a tét. Ankara akkor taktikusan a döntés napjaira időzítette annak a mintegy félszáz polgári utasszállító gépnek a megvásárlását, amely a 75 százalékban állami tulajdonban lévő Türk Hava Yollari légitársaság flottájának a felfrissítését szolgálta. „Ez az utóbbi évek legnagyobb gazdasági-politikai alkuja, amelynek Ankara mellett Washington, illetve Berlin és Párizs a szereplői. Persze ne felejtsük ki Brüsszelt sem, hiszen az alku fő kérdése a török EU-belépési tárgyalások megkezdésének a dátuma” – jegyezte meg már az akkori „alig” 1,5 milliárd dolláros üzletről Yalcin Dogan, a Hurriyet című napilap neves publicistája. Ankara két évvel ezelőtt végül összesen 36 darab Airbus beszerzéséről írt alá megállapodást a német-francia konzorciummal, de a biztonság kedvéért 15 darab amerikai Boeing 737-800-as repülőgép megvásárlására is leszerződött. Ami a lényeg, az európai egyezség aljára éppen azokban a napokban kerültek oda az azt szentesítő aláírások, amikor Recep Tayyip Erdogan kormányfő Párizsba látogatott, hogy megkísérelje mérsékelni a török EU-csatlakozást övező francia aggodalmakat. Nem vitás, hogy az üzlet szerepet játszott Párizs megpuhításában.

Mindazonáltal az uniós országokban azóta is folyamatosan csökken a Törökország iránti szimpátia, a török népesség körében viszont egyre többen bélyegzik „nem szavahihetőnek” az európai politikusokat a be nem váltott ígéreteik miatt. Egy esetleges vadászgép-megrendelés talán kellően csábító lehetőség ahhoz, hogy néhány ígéret most mégis teljesüljön.