Rossznyelvek szerint akár egy mosóteknőt is le lehet ma vitorlásként vizsgáztatni, ezért akadálytalanul özönlenek a Balatonra a nyugat-európai vizeken kiszuperált, lerobbant vitorlások. Egyelőre úgy tűnik, hogy a sznobizmus és a szegénység jellemzi leginkább a magyarországi vitorlásbizniszt, vagyis csak a legolcsóbb és a legdrágább kategóriában van kézzelfogható piac, pedig az adottságok kedvezőek: a 2002-2003-as sokkból mára magához tért a Balaton, rendkívül jó a vízminőség és a vízszint is stabilizálódni látszik – olvasható a hetilapban.
Tavaly például 179 hajót lajstromoztak. Sokan azonban, akiknek anyagi helyzetük ezt engedte, áthurcolkodtak tengeri kikötőkbe. A lap információi szerint 800-900 hajót költöztettek át az Adriára, amivel a magyar hajósok a 8. legnagyobb csapatot alkotják ott.
Aki viszont idehaza új hajót nem engedhet meg magának, az mindent megvesz, még akkor is, ha hosszabb távon az olcsó használt nyilván többe fog kerülni, mint amennyit az új kóstált volna. Az egyik, hajójavítással is foglalkozó társaságnál mesélták el, hogy bevittek hozzájuk egy harmincéves hajót festésre. Már hónapok óta dolgoznak a testen, eddig legalább ötmillió forintban van a felújítás, és ha készen lesz, a hajó ugyanannyit fog érni, mint amikor kiemelték a vízből és a műhelybe vitték. Vagyis ugyanaz történik a hajópiacon, mint ami az autófronton történt a rendszerváltás után: a nyugaton levetett, kiszuperált romokat az európai tavakról igyekeznek a kelet-európai piacokon, köztük nálunk elsózni, egyelőre komoly sikerrel.
„A Balatonon ma 5-6 ezer vízi jármű közlekedik, ezek közül 4,0-4,5 ezerre tehető a nagyobb vitorlások száma” – mondja a Figyelőnek Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási (BH) Rt. vezérigazgatója. A katalógusok szerint száznál több kikötő áll rendelkezésre, ezek közül húszegynéhány minősül nagynak, ahol 50-nél több hajót tudnak fogadni. A BH ennek a piacnak a felét tartja ellenőrzése alatt, összesen 2 ezer kikötőhellyel. A kihasználtság, a 2004-ben épült keszthelyi kikötőt kivéve, 85-90 százalékos.
Az igazság az, hogy az ezredforduló környékén még évente 200-250 hajó érkezett a tóhoz, ami a befektetőket egyre-másra kikötőépítésre sarkallta. A 2002-2003-as vízszintcsökkenés azonban visszavetette a tempót. Ezzel együtt viszont a nyugat-európai tavakon nemigen vannak már üres kikötőhelyek, éveket kell várni, míg valahol üresedés mutatkozik, ez segíthet feltölteni a Balaton-partot. A BH vezérigazgatója azt feltételezi, hogy miután a tó vízszintje helyreállt, sőt a Balaton nagyon jó állapotban van, némi marketinggel talán sikerül ismét felfuttatni a vitorlásturizmust.
Ennek egyelőre nem nagyon vannak jelei. Érthetetlen, hogy például Keszthely környéke miért nem tudja megfogni az osztrák vitorlázókat. A bécsiek ma inkább a Fertő-tóra járnak, ami akárhogyan is nézzük, leginkább mocsárhoz hasonlítható, 70 centiméteres átlagos vízmélységgel. Ráadásul a balatoni kikötői díjak vagy 30 százalékkal alacsonyabbak a nyugat-európai tavakon jellemző árszintnél. A legális vitorlásbiznisz megerősödéséhez erős középosztályra volna szükség, amely képes és akar is a vitorlázásra áldozni, évente legalább egymillió forintot. A lapból megismerhetőek a legfontosabb árak is: hajókról, kikötőhelyekről, téli tárolásról, karbantartásról.
(A cikk teljes terjedelmében a Figyelő legfrissebb számában olvasható.)
