Jelentés
„Szerdán infarktusban meghalt Ken Lay, az Enron alapítója alig hat héttel azután, hogy az amerikai történelem eddigi legnagyobb céges visszaélési botrányának valamennyi fő vádpontjában bűnösnek találták”. (MTI)
Nem csoda, hogy a Postabank-ügyről készült tudósításokon meglepődött a hazai közvélemény. A perről készült beszámolókban ugyanis az olvasható, hogy: „Felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott az ügyész a 35 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt Princz Gábornak és társainak a Fővárosi Bíróságon a Postabank-ügy büntetőperének keddi tárgyalásán. Az ügyész vádbeszédében a büntetéskiszabás kapcsán nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a jelentős időmúlást, azt, hogy a bűncselekmények elkövetése óta egy évtized telt el, továbbá a vádlottak büntetlen előéletét”.
Írásában Várhegyi Éva azt a sokakban megfogalmazódó kérdést teszi fel, hogy az enyhítő körülménynek tekintett jelentős időmúlás hogyan is jött össze, minek köszönhető a majd egy évtized? „A hevenyészett időmérlegből az tűnik ki, hogy az ügyész által a bíróság megfontolására ajánlott „évtizedes időmúlás” zömét maga a büntetőeljárás okozta, s nem valamiféle, a jogszolgáltatáson kívülálló tényező”.
Miként is történt mindez az Enron-perben? „Ott a balhé kirobbanásának időpontja 2001 decembere…(…) két hónapon belül, már 2002 januárban megindult a nyomozás csődbűntett gyanújával, és másfél év elteltével, 2003. szeptember 11-én született meg az első bírósági ítélet, bár ebben még csak a vállalat egyik középvezetője kapott ötéves börtönbüntetést csalás és mérleghamisítás miatt”. Az ügyészség maga vitte tovább az ügyet, s araszolt fölfelé a ranglétrán, maga a bizonyítási eljárás két évig tartott. De már 2004-ben vád alá helyezték a két csúcsvezetőt.
Várhegyi Éva azután számos párhuzamot mutat be, köztük hazaiakat is, a bankszakmából is. Mert volt egynéhány! A tanulságot azonban mindenki maga vonhatja le.
