Belföld

Keresztülgyalogol Európán

Interjú egy angol fiatalemberrel, aki Hollandiától Törökországig gyalogol. Nick Hunt most jár Budapesten, a végállomás Isztambul.

Mivel foglalkozott eddig?

Norwichban jártam egyetemre, angol irodalmat és kreatív írást tanultam. Utána szabadúszó újságíróként dolgoztam, magazinoknak írtam, tanítottam, és voltam kertész is.

Honnan az ötlet, hogy nekivág Európának?

Tizennyolc éves koromban olvastam Patrick Leigh Fermor két könyvét, amelyeket utazásai alapján írt. Gyalog ment el Hollandiából Törökországba 1933-34-ben. Azóta járt a fejemben, hogy nekem is meg kéne tennem ezt az utat. Tavaly voltam harminc éves, és úgy éreztem, itt az idő: ha most nem vágok neki, akkor soha. December kilencedikén indultam el, épp azon napon, amikor Patrick. Ő sajnos tavaly nyáron meghalt, így vele már nem oszthatom meg az élményeimet.


Az egyik ihletforrás: A fák és a víz közt
Fotók: Neményi Márton

Merre járt eddig?

A Rotterdam melletti Hook of Hollandból indultam, pontosan onnan, ahonnan csaknem nyolcvan éve Patrick Leigh Fermor. Németországon, Ausztrián és Szlovákián keresztül jutottam el Magyarországra. A nagyobb városok közül említhetem Kölnt, Düsseldorfot, Stuttgartot, Münchent, Salzburgot, Bécset és Pozsonyt. Esztergomnál léptem Magyarországra. Május végére szeretnék Isztambulba érni.

Végig gyalog?

Csupán egyszer szálltam vonatra, amikor Németországban megsérült a lábam. A városokban néha villamosra, buszra szállok, például most is, amikor Budapesten töltök néhány napot.

Mennyi pénz kell az úthoz?

Annak idején Patrick Leigh Fermor heti egy fontos költséggel számolt, ez ma már ötven font, nagyjából húszezer forint. A szállásért többnyire nem kell fizetnem, szinte csak élelmiszerre költök. A We did this nevű internetes közösségi oldal révén gyűjtöttem adományokat az utazáshoz. Cserébe mindenhonnan küldök képeslapokat az adakozóknak, és hangfelvételeket is készítek nekik az élményeimről.


Couch surfing és adományok. A cél: Isztambul.

Hol szokott aludni?

Tagja vagyok a couch surfing hálózatnak, indulás előtt sok embernek írtam emailt. Több városban is felajánlották, hogy befogadnak egy-egy éjszakára. Ha nincs ilyen lehetőség, akkor ifjúsági szálláson vagy panzióban szállok meg, vidéken pedig hálózsákban alszom a szabad ég alatt. A Pilisben is ezt tettem.

Mi van a hátizsákjában?

Igyekszem minél kevesebbet cipelni, csak a legszükségesebbeket hoztam. Ruhákat, gyertyát, kést, térképet, hálózsákot és egy laptopot.

Mi a legszembetűnőbb változás a harmincas évekről szóló útleíráshoz képest?

Patrick könyvét magammal hoztam, igyekszem követni az ő útvonalát. A legnagyobb változást az urbanizáció hozta: sokkal több az út és az autópálya, óriásiak a külvárosok és az ipartelepek. Nehezebb a vándor dolga, bonyolultabb kijutni a a városokból, és az autóforgalom miatt veszélyes is. Ami a Dunát illeti, a gátak és vízerőművek látványa a legszembeötlőbb, és bár ez az energiatermelés “tisztább” módja, természetvédelmi szempontból mégis veszteség. Az is nagy különbség, hogy annak idején könnyebb volt ingyenes szállást találni. Németországban és Ausztriában például gyakran előfordult, hogy a polgármester levélben megkért helybelieket, hogy fogadják be az utazót. Ma már ez nem működik, a turizmus is iparszerű.


Szlovákia óta feltűnő a nyomor

Mekkora különbséget érzékelt Közép-és Nyugat-Európa között?

Amíg Szlovákiába el nem jutottam, alig észleltem változást a képzeletbeli országhatárok átlépésekor. Onnantól  viszont szembetűnő, hogy szegényebb vidéken járok, rosszabbak az utak, régebbiek az autók, a házak kevésbé jó anyagokból készültek. Nyugaton nem láttam kéregetőket az utcán, Szlovákiában és Magyarországon viszont igen. Ezzel együtt mindenhol barátságosan fogadnak, igyekeznek segíteni. Útba igazítanak, meghívnak egy kávéra, esetleg magukhoz is. Németül nem beszélek jól, a spanyolnak pedig errefelé nem veszem hasznát, így többnyire angolul kommunikálok. Gyakran eltévedek, és útbaigazítást kérek, meglepően könnyű kézzel-lábbal magyarázva is megértetni magam. Sokat beszélgetek azokkal, akiknél lakom, mesélnek a környékükről. Útközben nagyon őszinte beszélgetések is kialakulnak. Németországban például egy idős férfi – miután megtudta, hogy angol vagyok – elmesélte, hogy a világháborúban hadifogolyként tanult meg angolul tizenhét éves korában. Egy esős napon pedig a Rajna mellett behívott a kunyhójába egy férfi, és a római kortól kezdve elregélte az egész környék történetét.


Ma már alig akad ingyenszállás

Naplójában most is nyomon lehet követni az útját. Mikor teszi közzé bővebben az élményeit?

A The Timesban és a Dark Mountain kulturális mozgalom internetes oldalán menet közben is beszámolok a látottakról. Hazatérésem után pedig könyvet írok. Az Arcadia kiadóval szerződést kötöttem, remélem, még az idén megjelenik a kötet. Könnyebben írok, mióta gyaloglok. Részben amiatt, hogy van időm elmélkedni, részben pedig a két dolog hasonlósága miatt. Amint útközben eljutok A pontból B-be, a történetekkel is eljutok valahonnan valahová.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik