Az újságíró a Szabadság téren tőle búcsúzóknak azt mondta: az önkormányzati választások után felgyorsul „az orbanisztáni jogállami fasiszta rendszer” kiépülése. „Mohóbb lesz a zsákmányszerzés, sikeresebb a társadalom megfélemlítése, atomizálása és alattvalóként való homogenizálása.” Előbb-utóbb persze megbukik ez az ocsmányság, de ehhez az kell, hogy az alattvalók felismerjék, már csak a láncaikat veszíthetik, a hatalom meggyengüljön, a külvilág felismerje, nem működik együtt tovább a rendszerrel. Lovas szerint ez még hosszú évekbe telhet, mert nincs komolyan vehető ellenzék. „A mai széttagolt, ötlettelen, az elmúlt évek, évtizedek személyes felelősségeivel terhelt. Helyette egy antifasiszta népfrontos mozgalom kell, új „arcokkal, új hívószavakkal, új hitelességgel, mély demokratikus értékekkel.”
„Manapság egy demokratikusan gondolkodó ember két utat járhat: itt marad, vagy elmegy. Ha marad, akkor hosszú ideig a legfőbb feladata az lehet csak, hogy megmentse minél több embertársát. Ki pedig elmegy, az menjen úgy, hogy maradjon itt lélekben félig, s segítse ezt a szegény hazát onnan, ahová elmegy, ahogyan lehet. Akár marad, akár megy a demokrata, azt azért látni kell világosan, hogy a berendezkedő, virulens 21. századi neofasizmus nem veszélytelen dolog…”
Lovas Zoltán szerint a politikával foglalkozó demokratikus értelmiségnek azért kell pontosan definiálnia az orbanisztáni fasizmus mikéntjét, mert a betegség diagnosztizálása nélkül bajos lesz gyógyírt találni. Az újfajta fasizmus definíciót ráadásul „mind itthon, mind a külvilágban el kell fogadtatni”. Az orbanisztáni értelmiség – nem a rezsimé, nem az áruló értelmiség, hanem azok, akik valóban értelmiségiek maradnak –, feladata számos – tette hozzá. Szerinte a ’89-es rendszerváltás későbbi kudarcának is egyik oka „az értelmiség megfáradása, elkurvulása” volt. “Nem lesz magyar feltámadás anélkül, hogy a haladó értelmiség újra magára ne találjon” – búcsúzott az újságíró.
Lovas Zoltán egy videóban is elköszönt. A filmcsillag.net-nek azt mondta: minden más hírrel ellentétben egyáltalán nem szabad a magyar sajtó, valójában nincs nyilvánosság, kreált valóságot, agymosást kapnak az emberek. Rá ebben nincs szükség, évek óta egyetlen fillér bevétele sem volt. Az interjú végén az újságíró fenegyerek elérzékenyülve beszél arról, milyen nehéz volt a döntés. Ő azonban nem magáért aggódik, azt tartja nemzeti sorstragédiának, hogy százezreket foglalkoztat ugyanez a gondolat, fenyeget a lecsúszás.
Lovas Zoltán a Dunagate-botrány egyik kirobbantója, az ős-Narancs egyik alapítója, az ős-Fidesz első sajtófőnöke, a Fekete Doboz munkatársa volt. Annak idején a csehszlovák nagykövetségnél éhségsztrájkolt a Prágában letartóztatott Deutsch Tamás szabadon bocsátásáért. Két éve a 168 Órának azt mondta, hogy ismerte Orbán Viktort, de úgy látszik, nem elég jól. „A mai figura, az a torzó, akit Orbán Viktornak hívnak, köszönő viszonyban sincs húsz év előtti önmagával. Igaz, a tekintélyhez Orbán már akkor is vonzódott, miközben a politikai kreativitás, az éleslátás, a szervezőkészség, a kifogyhatatlan energia is sajátja volt. (…) Az alapító törzsgárdisták mára azzal azonosultak, amit az induláskor a legélesebben megtagadtak. Nemzeti kádáristák lettek. Nemzetiek és szocialisták, miközben a Nyugatra sandítva gondosan ügyelnek arra, hogy jogi instrumentumokkal is bőségesen felövezzék a kiépülő totális berendezkedést.”
